6. rész

Lucy teljesen belemerült a fiúval való csókolózásba, azt szerette volna, ha Iker többé soha nem engedi el. Sok minden járt a fejében, teljesen összezavarodott. Folytatni akarta a vad smárolást, és még szorosabban húzta magához a fiút. Aztán azon nyomban el is szégyellte magát, mert Ikernek komoly kapcsolata volt egy csodaszép nővel. De mégis csak Iker volt az! Iker, akit láthatóan még mindig nem tudott elfelejteni. Az a hihetetlenül helyes srác, akit örökké szeretni fog. Pár pillanat múlva, Iker ledöntötte a lányt a kanapéra, Lucy pedig rögtön feleszmélt, és felülve eltolta magától. A fiú értetlen arcot vágva beszívta az alsó ajkát, nem tudta, mi történt.

- Mi a baj? -kérdezte Lucy keze felé nyúlva, de az gyorsan elült az egyik fotelbe, és bűnbánó arcot vágott.

- Az, hogy ezt...nem...szabadna csinálnunk. -motyogta idegesen Lucy, közben látszott a pillantásán, mennyire vágyakozik Iker után.

- Hidd el, tudom, hogy mit akarok. És az is szemmel látható, amit te.

- Egy dolog amit szeretnék. Viszont nem biztos...

- Lucy. -csóválta el a fejét Iker. -figyelj ide. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy nem történt volna mindez, ha nem éreznénk még mindig egymás iránt ezt a durva vonzalmat. Hozzám tartozol...én pedig hozzád. Régen is így volt, de egyikünk sem lépett, csak amikor már késő volt.

- Lehet, hogy így van...

- Biztos, hogy így van.

- Jó, és akkor most mit fogsz tenni? Felborítod miattam az egész életed?

- Még nem tudom! -csattant fel Iker.

- De azért simán lefeküdtél volna velem, csak úgy...

- Bocs, de nem bírtam gondolkozni! Amióta megláttalak ott a lépcsőn ülve, folyton csak rajtad jár az eszem! Semmi más nem tud lekötni, csak az, hogy veled legyek! Nem tehetek róla.

- Oké, viszont ez nem változtat a jelen helyzeten, addig nem lehet semmi közöttünk, amíg neked van valakid. Értsd már meg! -csóválta a fejét a lány.

- Oké. -bólintott nagyot sóhajtva a fiú.

- Én nem akarom, hogy elhagyd miattam Evát. Nem kérnék tőled ilyet soha.

- Nagyon elszomorít, hogy nem akarsz értem harcolni. -kelt fel Iker, és elindult a bejárati ajtó felé. Lucy követte.

- Nem arról van szó, hogy nem küzdenék érted, ha más lenne a helyzet.

- Persze... -mondta sértetten Iker. -jobb lesz, ha hazamegyek.

- Sajnálom... -válaszolt szomorúan Lucy. -Iker, kérlek, érts meg.

- Aha...jó...majd próbálom. -bólintott a fiú megtörten, majd elhúzta a csíkot.

Lucy másnap csüggedten és fáradtan ment be az üzletbe, mert az éjszaka folyamán nem sokat aludt. A fő ok az volt, ami este Ikerrel történt. Mielőtt elkezdett dolgozni, besietett reggelit és kávét vásárolni a szemben levő étterembe. Előző nap látta, hogy pékárút is árusítanak a benti részben, és pár ember elvitelre kérte a kávéját. Szerencsétlenségére, egy ismerős arccal találta szembe magát a pult másik részén, épp a nagy kávégépet püfölte.

- Mozdulj már meg, te hatalmas dög! -vinnyogta a pincérnő, barna, nagyon göndör fürtjei szanaszét álltak az arca körül. -Ezt nem hiszem el! -puffogott hangosan, majd megfordult, és azonnal lemeredt. Lucy meglátta, hogy van névtáblája, ami szerint Haydenek hívták. -bocsánat. -mondta gyorsan a lány Lucynak. -ezt nem kellett volna hallania.

- Semmi baj. Ugye nem most romlott el? Nagyon szükségem lenne egy tejeskávéra.

- Csak nyugalom, intézkedem.

- Fel ne robbanjon. A múltkor elgáncsoltam, ma tönkremegy a kávéfőző...

- Igen, valószínűleg maga hozza rám a balszerencsét. -kacagott fel Hayde, aztán Lucy is. -Egy pillanat, és jövök. -szaladt el, majd visszatért egy hosszú szakállas férfivel, aki elkezdett morcosan pampogni, amiért segítenie kellett. Mivel nem tudták rendbe hozni a gépet, abban maradtak, hogy Lucy kicsit később átnéz. Pár óra múlva valaki kopogott az üzlet ajtaján. Lucy gyorsan kinyitotta, majd megpillantotta Haydet. Egy nagy papírpoharat és egy csomagocskát tartott a kezében. -hú, szuper...jó helyre jöttem, megtaláltam! -vigyorgott a lány. -ezt Önnek hoztam. Egy kis engesztelő ajándék az elmulasztott reggeli miatt. 

- De hát, nem kellett volna! -ámult Lucy. -miért kapom?

- Semmiség. Igazság szerint kicsit megijedtem, hogy soha többet nem jön át hozzánk. 

- Biztos fogok még Önöknél ebédelni, a múltkori étel is nagyon finom volt. Most is eléggé éhes vagyok, viszont nagyon belemerültem a munkába, és emiatt fel se tűnt, hogy korog a gyomrom. 

- Akkor egye meg ezt, az anyukám készítette, aki kiváló szakács.

- A maguké az étterem?

- Igen, az édesapám volt, akivel reggel összevesztem a hülye kávégép miatt.

- Bejön szétnézni?

- Ha nem túl nagy probléma...

- Jöjjön csak. -bólintott mosolyogva Lucy, Hayde pedig belépett az üzletbe, és leesett az álla. A lenti rész már majdnem kész volt, csak a ruhák hiányoztak az állványokról és a próbababákról.

- Gyönyörű a bolt.

- Köszönöm.

- Mikor nyit ki?

- Még legalább egy hónap szerintem. A ruháim készülnek, illetve más tervezőktől beszerzésben vannak, és a dekorációhoz is szükséges  pár dolog.

- Milyen ruhák?

- Menyasszonyi ruha üzlet lesz.

- Hú ez csodás!....Én annyira imádom őket!

- Tényleg? Mit szeret bennük?

- A csipkét leginkább, az esésüket...

- A habos-babos bálit vagy inkább a szűk, elegáns darabokat kedveli?

- Mindkettőt.

- Hát, ha megnyitok, nyugodtan átjöhetne néhanapján. Hátha talál magának is valamit.

- Ó, emiatt mondja? -vigyorodott el Hayde, miközben felmutatta a gyűrűs ujján levő csillogó ékszert.

- Miért, nem eljegyzési gyűrű?

- Ezt az édesanyámtól kaptam. Az övé volt, apukám adta neki az eljegyzésükre, 20 évvel ezelőtt.

- Nagyon romantikus.

- Szerintem is. Kiskoromban még hordta, mindig órákig bírtam nézegetni. Amikor 18 lettem, megkaptam ajándékba tőlük.

- Ez igazán kedves, és megható.

- Igen, irtó boldog voltam.

- Szóval, nincs barátja?

- Tegeződhetnénk? Szerintem kb. egy korosztály lehetünk.

- Jaj, persze! -kacagott Lucy. -Szia, én Luciana Torres vagyok. A barátaimnak, ismerőseimnek csak Lucy. -nyújtott kezet a lánynak.

- Hello, Lucy, én Hayde Vega vagyok. -mosolygott. -amúgy 23 éves.

- Neeee, én is!

- Mondtam én, hogy kb. ugyanolyan idősek lehetünk.

- Ügyes vagy a kor megállapításában.

- Igen, szokták is mondani. Egyébként van barátom...2 éve, de nem úgy néz ki, mint aki meg akarná kérni a kezem. És nem is mondanék neki igent.

- Miért nem?

- Nem tart még ott a kapcsolatunk. Túl sok mindent szeretnék még elérni az életemben, illetve megtenni, mielőtt családom lesz, és ezzel ő is így van. Csak megvagyunk együtt. Egyelőre nem bonyolítjuk tovább a dolgokat.

- Értem.

- Sok dologgal foglalkozom így is egyszerre. Pár hete besegítek apuéknak az étteremnél naponta pár órát, de ahogyan az látható, marha béna vagyok.

- Amikor elesett, sajnos erősen benne voltam én is. -vigyorgott Lucy.

- Rossz pillanatban nyújtózkodtál. -mosolygott Hayde.

- Igen, de Iker megijesztett, és hirtelen mozdulat volt.

- Aaa..őőőő a barátod?

- Igen.

- Hallottam egy kis foszlányt a beszélgetésből, fura volt. Biztos hogy csak egy egyszerű barát?

- Van múltunk.

- Tutira valamelyikőtök többet érez, mint barátság.

- Vagy mindketten.

- Akkor miért nem vagytok együtt?

- Ez nagyon bonyolult.

- Majd egyszer elmesélhetnéd.

- Oké. Mit tanultál amúgy?

- Sok mindenbe belekóstoltam már. A középiskolában pl. balettoztam, sok versenyt is nyertünk a csapatommal, de egy év után meguntam, és abbahagytam. Utána elkezdtek nagyon érdekelni a művészetek, festettem is, illetve művészettörténetet tanultam a fősulin. Azt el is végeztem. Akkor kóstoltam bele a fotózásba. Ez az egy a mai napig megmaradt, mint hobbi. Állítólag eléggé jó vagyok benne, és nagyon szeretem. Aztán elvégeztem pár tanfolyamot. Pl. dolgoztam kutya kozmetikában, állatmenhelyen, mert odavagyok az állatokért. Van otthon 2.

- Hű, ez aztán nagyon érdekes!

- Úgy gondolod? Anyuék máshogyan vélekednek erről.

- Szeretnék, ha végre megtalálnád azt, ami valójában érdekel?

- Igen. Szerintük csak tengek-lengek. Semmit se fejezek be, sehol se maradok meg, ami nekik idegesítő, és féltenek is, hogy mi lesz velem, ha már ők nem lesznek.

- Nincs testvéred?

- Van egy nővérem, de ő Sevillában él. Tanár.

- Te még a szüleiddel élsz?

- Nem, saját lakásom van, Daniellel, a pasimmal élek együtt. Na ő, totál készen van az állat mániámtól, mert amint meglátok egy ebet, azonnal be akarom fogadni! De hát mit tegyek, ha annyira aranyosak!

- Ebben egyet értek veled. Sajnos nekem nincs háziállatom. Nemrég költöztem haza Londonból, ahol 5 évig éltem, most a bátyámmal lakom együtt. Ő szeretne majd egy kutyát, de szerintem addigra elmegyek tőle. Ő a buldogokért van oda. -vigyorgott Lucy.

- Jaj, az egyik nálunk is ilyen fajta. Norman. Horkol. -kacagott Hayde.

- Én próbáltam már meggyőzni Fert, hogy ne ilyet válasszon...

- Nagyon cukik pedig. Probléma minden állattal van.

- Ő is ezt mondja. Na mindegy, ő tudja. Minden könyvet elolvas majd róluk úgy is.

- Könyvmoly?

- Csak szeret mindenre felkészülni...a lehetetlenre is. -vigyorgott Lucy.

- Ahaaa...-bólintott Hayde, Lucy orrát pedig megcsapta az az isteni illat, ami a zacskóból jött, amelyet az újdonsült ismerősétől kapott. Kinyitotta, és beleharapott a pisztácia krémes croissantba.

- Ez nagyon finom. -mondta azonnal.

- Anyu nagyon ért hozzá. Olasz. Nem is értem. Ők apuval annyira értenek a vendéglátáshoz! De én nem. Azt gondoltam, beletanulok. Szívesen segítek nekik bármikor. Viszont amióta itt vagyok, csak bénázok. Kezdtem a konyhában, ahol anyu az elején türelmes volt, utána közölte, hogy inkább pincérkedjek, mert csak feltartom. Pincérként pedig ilyenek történnek, mint a múltkori eset veled...a kávégép is utál!

- Lehet, hogy csak az elején nehéz.

- Nem tudom...annyi helyen dolgoztam már, és mindegyikbe beletanultam, furcsa mód szerettem is őket! Ez valahogy nem megy.

- És most keresel valami másmilyen állást?

- Beugrós vagyok pár helyen, nincs konkrét munkahelyem. Szóval, igen.

- Mennyire érdekel a divat?

- Menyasszonyi ruha divat?

- Aha.

- Az nagyon. Miért?

- Nemsokára szükségem lesz egy asszisztensre. De ez 8 órás állás.

- Én csak reggelit hoztam, nem vártam semmi ilyesmi viszonzást. -nevetett fel Hayde, Lucy pedig elvigyorodott.

- Pedig meggyőztél.

- Hú...gondolkozhatom rajta?

- Természetesen.

- Mennyi időm van?

- Egy hét? Kettő? Nézz be, ha döntöttél. Úgy volt, hogy meghirdetem az állást az újságban meg a neten, viszont szerintem te megfelelnél ide, és jól kijönnénk. De ha azt mondod, nem, az sem lesz probléma, jó? Ez csak egy lehetőség.

- Emiatt ki kell harcolnom neked anyuéknál egy kisebb kedvezményt. -vigyorgott Hayde, Lucy pedig elkezdett nevetni. -Van a tévében egy menyasszonyi ruhás show, a kedvenc műsorom. Itt is majd feketében kell lennünk?

- Nem. De azért csinosan kell öltözni. Nem tervezem, hogy lesz előírás, vagy ilyesmi...

- Szuper...nemsokára adok választ. -bólintott Hayde.

- Gyere, megnézed, amin éppen dolgozom?

- Igen, persze, viszont utána mennem kell, mert apa megöl. Ilyenkor elég sokan vannak az étteremben.

Lucy későn ért haza, Fer pedig már várta, hogy beszélgessenek. Természetesen elsőre mindketten kihagyták a sztorijaikból az előző este történteket, kerülték a témát. Lucy persze nem bírta ki, kb. 10 perc után rákérdezett, merre is leledzett a fiú előző éjszaka. Merthogy nem aludt az ágyában reggel, amikor Lucy benézett hozzá.

- Említettem előtte nap, hogy bulizni megyek. -magyarázkodott Nando. -Még kérdeztem is, hogy nem csatlakozol-e. Te meg azt válaszoltad, ha ott lesz Mr. Kretén, akkor tutira nem. -mosolygott.

- Hú, tényleg. Kiment a fejemből. -vigyorgott vissza Lucy.

- Rám írhattál volna nyugodtan, hogy mi a helyzet.

- Nem akartalak zavarni a randid közben. -szólta el magát a lány, majd lemerevedve bámult a bátyjára.

- Milyen randiról beszélsz?

- Ö...izé...hát nem szedtél fel valakit? Nem jöttél haza.

- Aha...-fürkészte a húgát Nando. -Na jó, ki vele, mit tudsz, és kitől?

- Az úgy volt...

- Lucyyyyyy....-sziszegte a fiú.

- Oké, oké. Iker meglátogatott, és ő köpte el, hogy Oliviával találkozgatsz.

- Mit keresett itt Iker este?

- Hé, most arról dumáljunk, hogy te miért jöttél össze újra azzal a nővel.

- Nem jöttünk össze, csak néha...

- Jó. -fintorodott el Lucy.

- Ne vágj már ilyen képet, húgi.

- Milyen képet?

- Mint aki azonnal elhányja magát. Én is grimaszolhatnék Iker miatt.

- Mégis miért?

- Figyelj, eddig nem akartam beszólni és említeni...de hát anno állandóan egymás nyakán voltatok. Mindenki tudta, hogy van valami közöttetek.

- De hát tényleg csak barátok voltunk.

- És akkor amit Sergio a bulin felolvasott az nem Ikerről szólt?

- Jó! -kiáltott fel Lucy, Fer pedig összerezzent ijedtében. -Belé voltam zúgva, de komolyan nem történt soha közöttünk semmi.

- Tegnap?

- Tegnap se.

- De akartad?

- Mikor lettem én a célpont helyetted?

- Ikernek? Bah...

- Nem! Te voltál terítéken, amiért titkoltad előlem, hogy Oliviával fogsz etyepetyézni.

- Biztos, hogy nem hiszem el, hogy Iker meg te csak dumcsizgattatok egész éjszaka...

- Oké, terelj csak.

- Amiatt nem szóltam róla, mert nem akartam, hogy kiakadj. Iker meg mióta ilyen pletykás?

- Dumáltunk, és azt hitte, tudom.

- Miért kéne mindent megosztanom veled?

- Nem kell...

- De rosszul esik?

- Nem. -morogta Lucy, majd otthagyta Fert.

5. rész

Lucy az üzletben volt, a fenti irodai részt csinosítgatta. A varrógépét és a pár napja vásárolt anyagokat, kiegészítőket reggel elhozták Ferrel, úgyhogy neki is láthatott az első, saját tervezésű ruháinak a megvarrásához. 2 körül nagyon megéhezett, úgyhogy átszaladt a szemben levő étterembe valamit bekapni. Rendelt, és amíg várakozott az ebédjére, elmélázva figyelte az utcában sétálgató helyieket. A táskájában pár perc múlva csörögni kezdett a telefonja. Gyorsan előkereste, valaki ismeretlen számon hívta. 

- Haló. - szólalt meg a lány.

- Szia Lucy, jó számot hívtam? -kérdezte vidáman az ismerős, mély férfi hang. -Iker vagyok. -tette hozzá, mire Lucy elmosolyodott. -hahó! Ugye nem zavarlak?

- Szia, szia. -mondogatta Lucy idegesen, és hirtelen mozdulatot tett: kinyújtotta a lábát, nem észrevéve, hogy a pincér épp próbálja elé lerakni a kávéját. Nem is sikerült neki, a lány elbotlott, és ráöntötte Lucyra az italt. Lucy azonnal ledobta a mobilt a kezéből, felállt, és segített a pincérnőnek felkelni. -Annyira sajnálom. -nézett rá bűnbánón. -ugye jól van?

- Semmi baj, az én hibám, bénáztam már megint. -motyogta a lány. -hozok Önnek egy másikat...

- Nem, nem szükséges.
- Bocsánat a szoknyája miatt... -húzta el a száját a pincér, Lucy pedig ránézett kedvenc fehér ruhadarabjára, aminek a közepén ott éktelenkedett egy hatalmas barna folt. -Szerintem, ki fog jönni. Valószínűleg.

- Hát nem tudom...-sziszegte Lucy, és közben gyorsan megfogta az asztalon levő kancsót, öntött az egyik pohárba a vízből, majd belemártotta a szalvétáját, hogy aztán azzal próbálja meg kitisztítani az egyre nagyobbá váló pacát. 
- Úgy látom, ért hozzá. Komolyan nagyon bánom a dolgot, tudok valamiben segíteni? -kérdezte totál bepánikolva a pincérnő.
- Semmi probléma, tényleg. Ezt megoldom.
- Legalább egy másik kávét had hozzak.
- Rendben, azt elfogadom, köszönöm. -bólintott Lucy. -ugye nem sérült meg?
- Nem, dehogy. Hozom máris a másikat. -szedte össze a pincérnő a tálcára a kávéscsésze darabjait, majd elviharzott. Lucy nagyot fújt, aztán lehuppant a székre. Szerencsére nem volt túl sok vendég az étteremben, így nem sokan látták a történteket. Nagyot fújt, majd felvette a telefonját, hogy visszahívja Ikert.
- Hello, Iker. Bocs, megszakadt a vonal. -magyarázkodott a lány.
- Hé, Luce. Mi újság? -érdeklődött a fiú.
- Egy étteremben ülök, várom az ebédemet és történt egy kis incidens.
- Ó, mesélj.
- Azt hiszem, elgáncsoltam a pincért. De persze véletlenül!
- Micsoda? -kezdett el édesen nevetni a fiú. Lucy szerelmes pillangói a gyomrában újra életre keltek.
- Tudom, ez is csak én lehetek. -forgatta a szemeit a lány.
- Mit tett szegény?
- Semmit. Csak hozta a capuccinom, én meg pont akkor nyújtottam ki a lábam, és elesett...
- És utána hogy hogy nem húztad el azonnal a csíkot? Nem volt elég ciki?
- Szemben van az üzletem, nem bírnék úgyse eltűnni. Inkább megvárom a kaját, farkas éhes vagyok.
- Igaz, az se lett volna jobb, ha elsunnyogsz.
- Minden nap kommandózva járhattam volna dolgozni. -vigyorodott el Lucy. - lehetséges, hogy így is ez lesz...pedig olyan kis aranyos helynek tűnik. Kár érte.
- Szerintem holnapra már senki se fog rá emlékezni. -kacagott Iker is.
- A pincérnő tutira fog.
- Ugyan már. Biztosan nem haragszik.
- Remélem.
- Amúgy lakást is találtál már, vagy még mindig Nandoval laksz?
- Még nem, sajnos. Viszont most épp elég egy dologra koncentrálni...és az a vállalkozás.
- Igen, gondoltam, hogy emiatt el lehetsz havazódva. De azért, valamelyik nap ráérnél velem ebédelni? Küldd el az üzlet címét sms-ben.
- Nem tudom, Iker. -könyökölt az asztalra Lucy, és a homlokát vakargatta, mire a pincérnő újra feltűnt mellette. Rámosolygott Lucyra, majd óvatosan letette az új kávét az asztalra. Lucy megköszönte, aztán a nő bólintott, és otthagyta.
- Luce, ne már. Miért nem akarod? -kérdezte Iker kiábrándultan.
- Te is tudod, miért.
- Nem, nem tudom!- morogta Iker, Lucy pedig morcosan csücsöríteni kezdett, fogalma se volt, mit mondjon. Ekkor feltűnt újra a felszolgáló.
- Mennem kell Iker, bocs, megérkezett az étel.
- Ne már, Luce. -kezdte a fiú, de a lány azonnal megszakította a vonalat, majd beledobta a telefont a táskájába.
- Pasi problémák? -érdeklődött a pincérnő.
- Nem a pasim, egy barátom. -sóhajtott nagyot Lucy. .

- Hát, velük se könnyű.

- Ez igaz. -mosolyodott el Lucy. -jól van? 

- Persze. A vendégek már megszokták, hogy folyton esek-kelek. Remélem nem rettentetettem el. 

- Dehogy is. -csóválta a fejét Lucy. Ebéd után a lány visszatért az üzletbe. Próbálta kitisztítani a szoknyáját, de sajnos halványan a folt még így is rajta maradt. Kiterítette, és remélte, hogy mire haza indul megszárad.

Már sötétedett, amikor Lucy hazaindult. Annyira belefeledkezett a tervezgetésbe, és a varrásba, hogy nem vette észre, mennyire eltelt az idő. Ki volt akadva, mert a szoknyája nedves maradt néhol, és így eléggé kellemetlen érzés volt viselnie. Bezárt, aztán mielőtt a kocsihoz indult, szétnézett az utcában, nem sokan sétáltak arrafele. Gyorsan beült a kocsiba, majd gázt adott. Nando még nem ért haza, Lucy elgondolkozott, vajon említett -e a bátyja valamit, hogy merre lesz aznap este, de nem rémlett semmi. Letusolt és pizsamát vett fel, aztán keresett az interneten egy ruhatisztítót. Éppen a konyhában agyalt, mit kellene vacsoráznia, amikor kopogtak. Iker állt az ajtóban ideges arccal. A lány elmosolyodott.
- Szia, kérlek, ne kérj ellenem távolságtartásit...-kezdte Iker, Lucy pedig felnevetett.
- Hello. Bejössz? -érdeklődött a lány gúnyos hanglejtéssel.
- Igen, kösz. -lépett be a házba a fiú, majd Lucyval a konyhába mentek.
- Már pizsamában vagy?
- Hosszú volt a napom, elfáradtam. -válaszolt a lány. Iker leült, és halkan figyelte, amíg Lucy összeszedi a vacsorához a hozzávalókat. -mit főzöl?
- Csak összedobok egy salátát. Kérsz te is?
- Maradhatok olyan sokáig?
- Figyelj Iker. -állt le egy pillanatra Lucy. -sajnálom, hogy leráztalak ma a telefonban.
- Oké, megbocsájtok, ha megígéred, hogy máskor nem csinálod...én tényleg örülök annak, hogy hazaköltöztél. -kezdett vehemensen magyarázni Iker. -Komolyan szeretnék veled több időt együtt tölteni, és feléleszteni a barátságunkat. Tudom, hogy történtek dolgok, amelyek mindkettőnknek fájnak, viszont ha azokon túllépünk, talán újra működhet a dolog, nem? Luce...-simogatta meg a fiú a lány kezét átnyúlva az asztalon. -próbálom megérteni, hogy miért nem akarod velem tartani a kapcsolatot, de nem megy. Mondhatni menekülsz előlem. Kétszer voltam itt Nandonál Serggel a héten bandázni, és te egyszer se voltál itthon. Kerülsz. Felfogtam, hogy nem akarsz összefutni velem, csak azt nem, hogy miért. Mi rosszat tettem? Ugyanaz vagyok, aki voltam, nem lettem nagyzoló, egoista, nagyképű sztárfocista, aki kivan magától, csak mert befutottam...sose változnék olyanná.
- Sajnálom. Tényleg. Én csak berezeltem.
- De mitől, Luce? -értetlenkedett Iker.
- Van saját életed, amiből 5 évig kimaradtam.
- Igen, és?
- Félek, attól, hogy nem -e csak a régi szoros kötelék miatt akarnád újraéleszteni a barátságunkat. Csakhogy az már múlt idő. Sok minden történt azóta, akármennyire is mondod, hogy nem, de igen, változtunk.
- Ühüm...szóval, itt nem az a kérdés, hogy te az én életembe beleillesz-e, hanem hogy én tudok-e alkalmazkodni hozzád? Tisztában vagyok azzal, hogy minden más, de én akkor is szeretnélek megismerni...
- Látom, még mindig szeretsz szónokolni. -vigyorodott el Lucy, Iker pedig odament hozzá.
- Reményeim szerint én leszek a Real új kapitánya. Szóval muszáj néha gyakorolnom. -mosolygott édesen a lányra fiú. Lucy teljesen maga alatt volt. -Bármit, bármikor...mint régen...
- Jó, de...
- Az a baj veled, Lucy, hogy nem hiszed el, hogy si...
- Én csak azt szerettem volna mondani, hogy...
- Nem fogsz semmit se összekuszálni. Megígérem. De nem bírok meglenni úgy, hogy itt vagy újra a városban, és kizársz az életedből. Nem tudod, mennyire hiányoztál.
- Jaj Iker. -ölelte meg a fiút a lány. -Te is nekem...irtózatosan. Főleg a beszélgetéseink.
- Hát eddig nem így tűnt.
- Ne haragudj rám. Kérlek.
- Oké, párszor találkozunk, és nem koptatsz le, akkor megbocsájtok.
- Jól van.
- No akkor ez most azt jelenti, hogy rendben vagyunk? Mármint...-súgott a fülébe Iker Lucynak, a lány pedig megborzongott.
- Igen. -húzódott el Lucy Ikertől. -Eszel?
- Aha. Megtanultál főzni?
- Amennyire csak tudtam.
- Elmentél abba a főzősuliba, amit kiválasztottál még itthon?
- Ó, képzeld, nem...mire Londonba költöztem, megszűnt az a hely!
- Ne már! Nem hiszem el. -kezdett el nevetni Iker. -Bocs, Lucy, de ez is csak veled történhetett.
- Tudom....ki is voltam akadva. De van egy jó sztorim ezzel kapcsolatban, elmesélem. -vigyorgott Lucy. -kb. 1 évig nem próbálkoztam a főzőcskézéssel. Az akkori lakótársam, Laura is tök béna volt a konyhában. Bénább, mint én, ő mindent odaégetett, egyszer kigyulladt a pult is... pirítóst csinált! Ezután csak teát engedtem készíteni, minden másban segítenem kellett neki. Viccelődtünk is azzal, ha én nem lennék, életképtelen lenne. -kacagott Lucy. -Egy ideig eljártunk kajálni egy az albinkhoz közeli bisztróba. Nagyon bírtuk. Reggeli és vacsora időben mindig ott lógtunk. Miattunk találták ki a diákkedvezményt.
- Vicces. -mosolygott Iker. -De végül valahogy csak megtanultál főzni, nem?
- Lalának pasija lett. És mielőtt szakítottak, a srác befizette egy páros főzőtanfolyamra magukat.
- Hűűűű. Végül téged vitt?
- Engem. -bólintott Lucy.
- De mi történt a barátjával?
- Most figyelj! Lau minden vágya egy toszkán utazás lett volna, de a csávónak fontosabb volt, hogy a barátnője ne égesse oda a reggelijét. Az nem lett volna probléma, hogy ezt kapja ajándékba, mert Laurának tetszett a dolog, de utána jött a gúnyolódás, egyre durvább piszkálódás, és a végén úgy összevesztek, hogy még aznap este szakítottak is. Mindezt úgy, hogy ott volt a bulin Laura egész családja, meg mi a barátai. Nem izgatta őket, hogy mindent hallottunk, amit egymás fejéhez vágtak. Heves kapcsolat volt, szóval zengett tőlük a ház. 
- Ciki. -vigyorgott Iker.
- Az. De Laura nem olyan, aki sokáig szomorkodik egy pasi miatt. Miután dobta Timet, bulizás közben összeszedte a mostani férjét, Bent.
- Milyen szeretettel beszélsz róluk.
- Ó igen, nagyon szoros a kötelék közöttünk.
- Nem volt nehéz otthagyni őket?
- De, az volt. Viszont igazából a családom miatt jöttem haza. Fer hazaköltözött, és valamiért úgy éreztem, már nem szeretnék maradni.
- Egyedül laktál?
- Az utolsó pár hónapban igen. Kb. 3x költöztem az elmúlt 5 évben. Először Lalával laktam együtt...úgy 2 évig. Utána odaköltözött hozzánk Ben, én pedig elköltöztem egy mini lakásba. Utána amikor összejöttünk, Iannel laktam.
- Ő volt a barátod?
- Igen.
- Mennyi idő után bútoroztatok össze?
- Hm, ez vicces...2 hét.
- 2 hét? -hökkent meg Iker.
- Igen...nagy volt a...hm...szerelem és a szenvedély. Hihi. -kuncogott Lucy, Iker pedig összehúzott szemmel bámult rá. -ne nézz már rám ilyen felháborodottan.
- Bocs, csak ez fura.
- 3 évig nem volt pasim, vele meg ahogy összeakadtunk, izzott közöttünk a levegő.
- Hogy micsoda? -esett le az álla Ikernek.
- Hagyjuk. Jajjj már, nem is haladok a salátával, pedig irtó éhes vagyok. -morogta Lucy, Iker pedig továbbra is ledöbbenve vizslatta.
- Miért nem volt senkid olyan sok ideig?
- Csak. -vonta meg a vállát a lány, miközben beleszórta a salátát egy nagy tálba.
- Luce.-dőlt háttal a pultnak Iker. -miért?
- Nem jött olyan...aki...akiért odalettem volna...akivel megvolt a kémia.
- Ühüm...szóval, én nem is lehettem az oka.
- Lehettél. -kezdte el vágni a paradicsomot Lucy. -voltál.
- 3 évig?
- Igen, fogd már fel, 3 évig! -szólt rá a lány morcosan. -Bocs, tudom, nehéz lehet neked ezt megemészteni, hisz tudom, hogy pár héttel a távozásom után máris továbbléptél. Én sajnos nem voltam ilyen gyors.
- Miről zagyválsz? Kitől hallottad ezt?
- Elfelejted, hogy Nando még itt maradt egy ideig...
- Ő nem mesélne ilyesmit.
- Pedig marha pletykás. -mondta Lucy komolyan, Iker meg felnevetett. -komolyan!
- Mindegy, ki mondta, ez nem igaz.
- Ha igaz is lenne, tök mindegy már...és nem is vártam el, hogy...
- Tudom Lucy, tudom. Te semmit se vártál tőlem, se nem akartál tőlem...
- Nagyon is akartam volna, csak nem volt rá lehetőségem.
- Ha tudtam volna...
- Elvileg én is bejöttem neked, szóval te is léphettél volna. Figyelj, én tudom hogy elszalasztottam egy csomó jó dolgot amiatt, hogy féltem elmondani, mit érzek. De ez már így alakult, utólag nem tudok semmit se tenni.
- Reménykedtél benne, hogy ha hazajössz, lesz esélyünk?
- Nincs esélyünk, Iker, barátnőd van. Én nem vagyok olyan típus, akit ez nem érdekel, és átgázol másokon, csak hogy megkapja, amit akar. Sose leszek ilyen. És valószínű, hogy erős a kapcsolatotok, mivel már majdnem 5 éve együtt vagytok...
- Evával? -nézett furcsállón Iker. -Ez nem így van...
- Hm?
- Kb. 3 éve jöttünk össze. És azóta már 2x szakítottunk.
- De...
- Volt előtte barátnőm, de nem azonnal, miután elmentél. Akkor még nekem is kellett idő, amíg valamennyire kilábaltam a szerelmi bánatból. De nem felejtettelek el soha.
- Ez most új nekem. -mosolyodott el Lucy.
- Látom, nagyon meghatott, amit mondtam.
- Micsoda?
- Hagyjuk.
- A szerelmi bánat? Ugyan már Iker, nem voltál belém zúgva.
- Mert nem mondtam? Attól még lehettem!
- Ne csináld ezt.
-Mit?
- Irtó rossz ezt hallani. Ha nem lettem volna olyan makacs, és maradtam vo...
- Neeeeee, Luce. Nem szeretném, ha az elmulasztott dolgok miatt csüggednél. Ezt megbeszéltük. Így kellett lennie. Tudom, és megértettem, hogy miért mentél el, és azt is, miért nem kerestél.
- Nagyon nehéz volt. -görbült sírásra Lucy szája széle, de Iker rámosolygott, és amennyire bírta, visszatartotta a pityergést.
- Nekem is. -ölelte meg a lányt a fiú, és nyomott egy kis nyugtató puszit az arcára. -de most már megint itt vagyunk egymásnak. Hm?
- Igen. -nézett fel Ikerre Lucy. Iker finoman, megnyugtatón cirógatta a hátát. -megértettem, hogy nem tudlak sehogyan se lekoptatni. Szóval, maradsz.
- Nem tudom, Lucy, Nando nem biztos, hogy örülne, ha ideköltöznék. -grimaszolt viccesen Iker, mire Lucy felnevetett.
- Csináljuk meg a salit, mert megromlik, mire végre hozzákezdhetnék az elkészítéséhez.
- Te csinálod, én vendég vagyok.
- Bocs. Akkor menj vissza a székhez.
- Nem akartam lábatlankodni a területeden.-kacarászott Iker, majd leült a székre, a lánytól távol.-Mesélsz nekem a vőlegényedről? Hogy jegyzett el?
- Már nem a vőlegényem.
- Jó, de akkor is érdekel. Hány év volt közöttetek?
- Én most vagyok 23, ő 33.
- Hűűű. 10 év? Wow...és ő angol?
- Igen. Sebész.
- Egy orvos...csodás!
- Iker. -szólt rá Lucy. -már nem vagyunk együtt, felesleges ujjonganod.
- Anyukád bírta?
- A családomban mindenki szerette.
- Hogy találkoztatok?
- Nando egyik meccsén, amit Londonban játszottak, mellé ültem. Rám öntötte a sörét véletlenül, aztán a szünetben vett nekem egy mezt kárpótlásul.
- Nem mondtad neki, hogy otthon van már egy pár, amit Fertől kaptál?
- Egy szót se szóltam neki Nandoról vagy 2 hónapig.
- De hát a vezetéknevetek ugyanaz, illetve gondolom volt egy pár közös képed vele meg a családdal...hogy nem vette észre?
- Azt mondtam neki, hogy azért szeretem annyira a csapatot, azon belül is Fert, mert ugyanaz a vezetéknevünk. És elhitte. A képeket elpakoltam, nem vett észre semmit. Amikor aztán bemutattam a tesóimnak, kiborult kicsit a titkolózásom miatt, de felfogta, és elfogadta, miért nem avattam be azonnal. -nevetett Lucy.
- Milyen megértő.
- Igen, én pedig a legcukibb énem adtam, és szerencsére tudtam, hogyan csavarjam el a fejét úgy, hogy ne legyen többet haragos.
- Biztos ügyes vagy benne. -jegyezte meg csibészes hanglejtéssel Iker.
- Hát igen...megvoltak a módszereim. -dugta ki a nyelve hegyét Lucy.
- És miért szakítottatok, ha végül is jól alakult a kapcsolat?
- Először is, haza akartam költözni Madridba. Sok dologban eltért a véleményünk, például máshogyan képzeltük el a jövőnket. Végül úgy döntöttünk, jobb lesz, ha nem maradunk együtt.
- Értem. De akkor nem váltatok el haraggal.
- Nem, egyáltalán nem. Jó, most te jössz...
- Én?
- Igen, te is mesélj rólad és Eváról.
- Ó...mit szeretnél tudni?
- Hogy hogyan jöttetek össze?
- Egy gálán találkoztunk, ahol ő volt a műsorvezető. Egy barátom mutatott be neki, aztán rájöttünk, hogy mi már ismerjük egymást régebb óta, és elhívott randizni.
- Ez szép. Ő hívott el?
-Aha. -mosolyodott el Iker.
- Bátor csaj.
- Az tetszett benne a leginkább, hogy mindenről van saját véleménye, és ki is fejti, nem érdekli, ha másnak nem tetszik. Persze ez egy vitánál el tud hatalmasodni rajta, és durvává válhat...
- Szokott csipkelődni is?
- Persze, azt nagyon szereti.
- Régen is ilyen volt.
- Ha visszaemlékszel, te lógtál vele többet akkoriban, nekem nem volt valami szimpatikus.
- Tényleg?
- Igen.
- Ez eléggé érdekes.
- Tudom. -mosolygott Iker, Lucy pedig elővette a tányérokat, mert készen lett végre a saláta. Szedett Ikernek, majd magának, aztán beültek a nappaliba megenni. -mindig így szoktál vacsorázni? Mármint nem az asztalnál?
- Ha Fer itthon van, akkor néha eszünk ott is, de nem nagyon jellemző, max ha többen vagyunk.
- Sokat vagy esténként egyedül?
- A meccsek miatt igen. De nem vészes, már megszoktam. 
- És mindig írtok meg üzentek egymásnak, hogy mikor érkeztek haza?
- Néha igen. Általában vacsora közben megbeszéljük, kinek mi a terve másnapra, hogy képben legyünk. Viszont most például nem tudom merre lehet.
- Nem ma randizik Olival?
- Kivel? -döbbent meg Lucy.
- Olivia. Upsz, nem úgy tűnik, hogy te tudtál erről...
- Valamit említett hol lesz ma este, de biztos, hogy nem ezt. -csücsörített morcosan Lucy.
- Nem bírod valami miatt őt? Régen a legjobb barátnőd volt.
- Régen, mielőtt csúnyán dobta a bátyámat. Nagyon mérges vagyok rá. Nem tudod, ez szokás Nandonál, hogy találkozgatnak?
- Azt hiszem.
- Király.
- Nando tudott rólunk?
- Nem, és arról, se, hogy beléd voltam zúgva, amióta ismertelek.
- Amióta ismertél? -vigyorgott Iker.
- Igen. -mosolygott rá Lucy.
- Ügyesen leplezted annyi éven keresztül.
- Nem kellett volna.
- Megbántad?
- Már mondtam, hogy igen. Nagyon is. -mondta csüggedten Lucy, Iker pedig letette a tányérját az asztalra, majd közelebb ült a lányhoz. Megsimogatta az arcát, aztán lecsúsztatta a kezét a nyakához, és magához rántotta. Lucy mélyen belenézett Iker szemeibe, majd hagyta, hogy a fiú szenvedélyesen megcsókolja.

4. rész

Lucy pár nap múlva megtalálta álmai üzlethelyiségét, és ezzel elindult a cégalapítás útján. Diego irodájában ültek, Fer mellette volt, halkan figyelte az eseményeket. Már nem tárgyaltak, csak a papírokkal kellett végezniük, és az övé volt a hely. A lány úgy érezte, ennél boldogabb már nem is lehetne, minden pont úgy alakult, ahogyan elképzelte. Vagyis, sok munka várt rá, de ennek csak még inkább örült. Diego elé csúsztatta a bérleti szerződést, és ismertette annak tartalmát. Előző este már átrágták magukat rajta Nandoval, úgyhogy a lány tisztában volt minden pontjával, de azért meghallgatta a férfi mondandóját, nem szakította félbe. A kezébe vett egy tollat, majd aláírta, aztán Fer is, mint tanú. Diego gratulált a lánynak, majd ünneplésképp elhívta őt és a bátyját ebédelni. Lucy tudta mik lesznek a következő lépései, a napokban mindent előkészített. Így, hogy megvolt a helyiség bérlési szerződése is, másnap bejegyeztethette a vállalkozását. Kezdődhetett a munka nehezebb része. Kifestetett, és közben megrendelte a berendezéseket. Szerencsére pár nap alatt minden megjött, de még így is sok minden hátravolt. Majdnem minden este fáradtan feküdt be az ágyába, ha nem az üzletben volt, akkor Nandonál dolgozott. Egyik nap a fiú korábban hazaért, de a húgát nem találta otthon. Írt neki, hogy merre van, aztán Lucy azonnal válaszolt is, hogy kb.negyed óra múlva érkezik. Fer nem akart főzőcskézni, ezért inkább rendelt vacsorára pizzát. 20 perc múlva kopogtak. Nando meglepődött, nem gondolta, hogy ilyen gyorsan megjön az étel. Gyorsan fogta a kártyáját, és kisietett kinyitni az ajtót, de nem a futár álldogált ott, hanem az egyik legjobb barátja, Sergio. 

- Szevasz! -köszönt a fiú. -Megmondanád miért kerülsz már vagy 1,5 hónapja? Bejöhetek hogy megbeszéljük?-kérdezte zaklatottan.

- Szia! Persze gyere.-invitálta be vidáman Fer.
- Minek a hitelkártyád? 

- Ma este pizzázunk Lucyval. -mosolyodott el Nando. -nemsokára itt van. 

- Lemaradtam valamiről? Barátnőd van? -értetlenkedett Sergio.-Vagy ki az a csaj?

- Dehogy is, ő a húgom! -vágta rá Fer.

- Ja...hogy itthon van a húgod? -döbbent le Serg.

- Hazaköltözött pár hete, és nálam lakik, amíg nem talál lakást. 

- Na ne mond! -vigyorodott el Sergio, majd csücsörítve agyalni kezdett. 

- Ezt jobban teszed, ha befejezed most azonnal. -szólt rá szigorú pillantással Fer, majd bement a nappaliba. Sergio követte. 

- De micsodát? 

- Nem fogod kiakasztani. -terpeszkedett el a kanapén Nando, Serg pedig melléült.

- Miért tenném? 

- Mert nem bírjátok egymást? 

- 5 év telt el azóta, hogy láttam...

- Tudom, viszont valahogy az az érzésem, hogy most se fogtok máshogyan viselkedni egymással. 

- Sokat változott? 

- Mert? 

- Csak kérdezem. Mindegy, majd meglátom. 

- Nem maradsz, ne is álmodj róla. 

- Hé...te szégyellsz engem? -háborodott fel Sergio, Fer meg elkezdett nevetni. 

- Te nem vagy ép. 

- Jó, ezt tudtuk eddig is...szóval, mesélj már róla, mit keres itt? Nem úgy volt, hogy elhúzott örökre? 

- Senki se mondta, hogy elhúz örökre, Serg. 

- De, Luciana pont ezt mondta. 

- Ok, de most visszatért. 

- Miért nálad csövezik? 

- Nem talált eddig még normális lakást, én meg úgyis egyedül élek a ház pedig elég nagy kettőnknek is. Most indította be a vállalkozását, nem említettem neki, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy nálam marad még jó pár hónapig, mert nem fogja tudni eleinte a lakást és az üzletét is finanszírozni. Pénzt nem fogad el, nem tudok mit csinálni vele. 

- Szóval még mindig olyan makacs, mint régen. -állapította meg Sergio. 

- Igen. -mosolygott Nando. 

- Akkor csak miatta nem akartál velem találkozni? 

- Aha.

- Iker tud róla? 

- Igen. 

- Nem is említette. 

- Biztos elfelejtette. 

- Höh...azt kétlem. Szerintem direkt nem köpött. 

- Hagyd már. -röhögött fel Fer. -Amúgy amikor beszéltünk, hogy kinek mikor lenne jó összefutni, nem találtunk időpontot, mert mindketten elfoglaltak voltunk. Nem csak Lucy miatt nem értem rá. 

- De azért benne volt, hogy nem akartad, hogy lássam. 

- Szeretem a húgomat, és hm...hogy is mondjam...nekem nem célom, hogy elkergessem innen. 

- Most arra próbálsz rámutatni, hogy utál engem ennyi év elteltével is? 

- Hát....öööööööö...lehetséges...-húzta félre a szája szélét Fer, Sergio pedig hirtelen dühös lett. 

- Ez nem is igaz! Biztos nem!

- Miért ér meglepetésként? 

- Nem, nem!
- De.
- Az se jobb érzés, hogy titkolóztál előttem, és le akartál miatta koptatni.

- Figyelj, az az igazság, hogy van ahhoz közöm, hogy hazaköltözött, mert én győztem meg arról, hogy sokkal szuperebbül fogja itthon érezni magát a családja körében, mint Londonban egyedül. Nem volt szándékában otthagyni a menő állását, és most segítenem kell neki, támogatnom kell őt minden értelemben. Nincs szüksége arra, hogy még te is felzaklasd. Én szívesen találkozom veled bármikor, viszont kérlek, hagyd békén a húgomat! -magyarázott hevesen Fer.

- Ó Fer, mennyire édes vagy! A nagy és védelmező bátyó! -ámult Serg.

- Gúnyolódj csak, lehet hogy így van, de ezt meg kell értened, és felfogni. Ez a helyzet.

- Fer nem tudom, hogy hogyan látod őt magad előtt, de szerintem, a kishúgod maga is meg tudja védeni magát, nem kell ennyire védened és elzárnod mindenkitől, akitől félted. 

- Dehogy zárom el, miket süketelsz? Azt csinál amit akar, csak nem szeretném, ha még idegesebb lenne. Nem hiányzik ez most se neki, sem nekem. 

- Micsoda? 

- Régen mi volt? Te és Lucy egy légtérben: egyenlő a balhéval!

- Honnan tudod, hogy folyton vitáznánk, eltelt egy csomó év! Sokat változtam, szexisebb, izmosabb lettem, lehet, első látásra belém zúgna. 

- Ez meg a másik. Felejtsd el, hogy rámászol...

- Nagyon rosszul esik, amiket mondasz. 

- Fogd már fel, hogy én csak Lucy érdekeit nézem! -emelte fel a hangját Fer.

-  Nando figyelj. -kezdte Sergio, de akkor Lucy hazaért. 

- Szia bátyó! Tudnál nekem segíteni, kérlek? -kiabált be a házba. Fer kiszaladt a lányhoz, majd egy pillanat alatt visszatért. Serg észrevette, hogy egy csomó cucc volt a kezében. A fiú ledobta őket a nappaliban, majd megint elhúzta a csíkot. Sergio is felállt, de toporgott pár pillanatig az ajtóban, mert nem igazán tudta, mitévő legyen. Lucy valamit nagyon magyarázott Nandonak a kocsinál, aki csak bőszen bólogatott, aztán jól megpakolva, rohamléptekkel elsietett Serg mellett. Sergio úgy döntött, hogy ő is besegít, kicsit ijedt arccal somfordált oda Lucyhoz. A lány közönyös hangon köszönt, majd adott neki is két szatyrot, és utasította, hogy vigye be. Sergio azon agyalt, vajon tudja-e Lucy, hogy ő az. Eléggé sötét volt, régen nem találkoztak, biztos, hogy nem ismerte fel. Vagy mégis? Ha mégis, normálisan viselkedett. Bár cipekedett, nem izgatta, ki Nando barátja. Besétált a házba, Fer pedig megmutatta neki, hova tegye a nála levő zacskókat. Lucy közben eltűnt.
- A húgod kifosztott pár üzletet...boltkóros? -mutatta az ujjával körözve a feje mellett Serg, hogy Lucynál valószínűleg elmentek otthonról.
- Ne már. -röhögte el magát Fer. -A vállalkozása miatt vásárolt...valamiket...gözöm sincs, mik ezek. Tegnap elmesélte este, merre lesz ma, de olyan fáradt voltam, hogy a felét se fogtam fel.
- Ez ciki. -sziszegett Sergio. Csengettek, Nando pedig kiszaladt, hogy átvegye a pizzát. Lucy beszáguldott a nappaliba, épp Nandohoz szólt volna, de akkor megpillantotta Sergiot.
- Szia, köszi, hogy segítettél, én L...-akart volna bemutatkozni a lány, de elakadt a szava. -Te hm...ismerősnek tűnsz...ó...ó...
- Szia Luciana. -vette elő a legcsábosabb mosolyát Sergio, mire Lucy először teljesen elképedt, aztán pár másodperc múlva hirtelen bólintott, elejtett egy vigyort, aztán otthagyta. Sergio nem igazán értette, hová ment.
- Nando. -kapta el a fiút a konyhában Lucy. -mit keres itt Sergio Ramos?
- Ó, hát az úgy volt...-kezdte Fer, Lucy pedig láthatóan teljesen kikészült, és próbált nem felrobbanni.- Azt hittem, nem lesz vele gondod, mivel ő is cipekedett és akkor észrevetted, hogy ő az...
- Totál sötét volt odakint, mit láttam szerinted? Semmit! Valakinek a kezébe nyomtam valamit a csomagtartóból, az volt a lényeg, hogy vegye el tőlem!
- És mégis mi bajod van azzal, hogy itt van? Az én haverom. Eddig nem zavart fel sok vizet...vagy igen? Mert szerintem nem. Nyugodj már le!
-  Azt hiszem, ma fent eszem meg a pizzám. -kapta fel a pizzás dobozt Lucy morcosan grimaszolva.
- Ne gyerekeskedj! -húzta el a száját Fer. -Serg, kérsz kaját? -kiabált a fiúnak, mire az azonnal megjelent a konyhában.
- Vicces, hogy neked is ma van a "bármit ehetsz" napod, Fer. -mosolygott a fiú. -Igen, kérek szépen, ha nem probléma.
- Nagyot kértem, simán megosztozhatunk rajta.
- Szuper. -mondta boldogan Sergio, miközben le se vette a szemeit a Fer mellett puffugó Lucyról.-Megkérdezhetem, mi van azokban a zacskókban, amiket behordtunk? -érdeklődött a lánytól.
- Hm...-sóhajtott nagyot Lucy. -Menyasszonyi ruhákat fogok varrni, és ahhoz kell egy csomó fajta anyag, meg gyöngy, ilyesmik. Illetve ékszereket is készítek, és ahhoz alapanyagok. -válaszolt a lány szenvtelen hangon.
- Wow. Egyedül szerzel be mindent?
- Igen, ezt így szokás. -kuncogott fel Lucy. -vagy nem?
- Gondolom. -jegyezte meg Nando.
- Nos, én felmegyek a szobámba, majd azokat holnap elpakolom, rendben bátyó? Éhen halok.
- Miért nem eszel velünk? Nézünk szerintem egy filmet Ferrel. -ajánlotta fel Sergio, mire Lucy és Fer is kérdőn bámult rá.-Van itthon söröd? Úgy innék egyet. Lucy? -vigyorgott, mire Nando a szemeit forgatva fogott két tányért, meg szalvétát.
- Vegyél ki a hűtőből amit akarsz. -jegyezte meg, aztán mindent ami a kezében volt a pizzás dobozra tette, és otthagyta őket.
- Jó étvágyat. -mondott ennyit Lucy, majd fel akart iszkolni a szobájába, de Sergio elállta az útját.
- Sajnálom. -nézett rá bűnbánóan.
- Azt, hogy itt vagy? Semmi vész, Nando a haverod, én meg vendég vagyok, azt hív ide, akit akar. Még ha te is vagy az.
- Nem csak azt...szeretném, ha megbocsájtanál nekem...mindenért.
- Régen megkeserítetted az életemet. -közölte Lucy könyörtelenül.
- Megértem, ha még mindig utálsz.
- Akkor oké. Megehetem végre a pizzám, mielőtt még kihűl?
- Szólok neked előre, nem fogom feladni! -kiabált a lány után Sergio, de Lucyt nem izgatta. Sergio kivett két sört a hűtőből, majd lehuppant Fernando mellé, aki magában vihogott. -mi bajod?
- Komolyan azt gondoltad, hogy majd a húgom ideül hozzánk sörözni és dumcsizgatni? -gúnyolódott Nando.
- Igen. -mosolygott Serg, Fer pedig hangosan felröhögött.
- Mekkora egy állat vagy! No egyél inkább, ha már meghívattad magad vacsorára. -rakott két szelet pizzát Sergio tányérjára Fer, és bekapcsolt egy filmet. 

3. rész

Rafael és a családja kora délután ugrottak át meglátogatni a szüleiket. Két gyerekük volt, az 5 éves Ana, és a 1,5 éves Mateo. Mindketten irtó izgágák voltak, akik imádták a nagynénjüket. Kihasználva, hogy Lucy hazaköltözött, folyamatosan csak rajta csüngtek. A lány nem bánta, hiszen nagyon szeretette őket, imádta, hogy a kicsik mindenhová követik és vele akarnak lenni. Nem csoda, hogy szoros volt közöttük a kapcsolat, mivel amíg Londonban lakott, Rafáék majdnem minden hónapban meglátogatták, párszor pedig együtt mentek Liverpoolba szurkolni Fernando meccseire. Sajnos nem tudtak egész délután ottmaradni, mert estére programjuk volt. Miután elmentek, Lucy megnézett egy filmet Florral, majd felment a szobájába, hogy keressen magának valami olvasnivalót. Levette az egyik kedvenc kötetét a polcról, majd kiment a tornácra, és lehuppant a lépcsőre. Régen is szeretett itt üldögélni. A nap sugarai finoman csiklandozták az arcát, kényelmesen elhelyezkedett, és belekezdett az olvasásba. Kb. 50 oldal után rápillantott a telefonjára, hogy megnézze az időt. Még volt kb. egy óra sötétedésig. 

- Lucy? Tényleg te vagy az? -tette fel a kérdést ledöbbenve valaki a távolból. A lány csodálkozva odapillantott a kapuhoz, ahonnan jött a mély, férfihang, és azonnal felismerte a fiút. Magas volt, barna hajú, édes mosolyú...semmit se változott, még mindig "szomszéd srác" stílusa volt, egy sima, koptatott farmert, edzőcipőt és zöld pulcsit viselt. Iker levette a napszemüvegét, és lassan odasétált hozzá, az arcán teljes megdöbbenés látszott. Megállt Lucy előtt.-Szia. -köszönt kíváncsi tekintettel vizslatva a lányt. 

- Szia. -mondta halkan Lucy.

- Ez durva. Idejöttem megkérdezni Nandot, hogy miért állt be a szüleim háza elé a kocsijával, mert így én nem bírok leparkolni...erre itt talállak téged. Nem is hiszem el! Komolyan te vagy az? Hű, de rég nem láttalak!

- Igen. -bólintott Lucy, és nem tudta, mit mondjon még, teljes idegesség lett úrrá rajta. -Az a helyzet, hogy ide hozzánk nem bírtam beállni, és apu megkérdezte a szüleidet, ott hagyhatom -e előttük a kocsit. Azért van ott, bocsánat miatta. De elhozom onnan, ha nagyon muszáj. -állt fel a lány gyorsan.

- Mindegy, semmi baj. Gyere már ide, vagy ezer éve nem találkoztunk! -kapta el a lány derekát a fiú, aztán szorosan magához ölelte. Lucy gyomrában a pillangók őrülten szálldosni kezdtek. -Szóval, akkor te jöttél a minivel? -kérdezte boldogan a fiú.

- Igen, Fer kölcsönadta nekem. -bólintott Lucy.-hogy hogy felismerted, hogy az övé?

- Vajon honnan? Szerintem az ismerőseim közül csak neki van kék Mini Coopere, ráadásul a rendszáma is árulkodó. -mosolygott Iker. -Mit csinálsz itt? Látogatóban vagy? 

- Hazajöttem. -közölte feszülten a lány.

- És meddig maradsz? -kíváncsiskodott tovább Iker.

- Egy ideig biztosan, most épp lakást keresek, és addig Fernandonál lakom. Ma meccse van Valenciában, és anyuékkal töltöm a hétvégét. 

- Vagyis hazaköltözöl? -csodálkozott a fiú, majd lehuppant a lépcsőre, Lucyt pedig maga mellé húzta. Lucy felderült, Iker nagyon lelkesnek tűnt.

- Aha. 

- Mióta vagy itthon? 

- Csak pár hete. 

- Szóltál volna, hogy Madridban vagy? 

- Nem.

- Miért? 

- Komolyan nem tudod? 

- Jaj ugyan már...-grimaszolt Iker, Lucy pedig merengőn vizslatta.  

- Szerinted kellett volna? 

- Határozottan igen. 

-Iker, mindkettőnknek saját élete van, minden más, mint régen, nem akartam csak úgy megjelenni, és összekuszálni mindent. Én...
- Szóval egyáltalán nem akartál látni? Ez a helyzet? Már nem érdekellek? -nézett rá kissé kibukva Iker.
- Dehogynem! Szerettelek volna felhívni, és felvenni veled a kapcsolatot, viszont nem tudtam, mennyire vagy elfoglalva, hogyan érintene, hogy megkereslek! Komoly párkapcsolatod van, aki ráadásul régi ismerősöm nekem is. Szerinted mit szólna Eva, ha megtudná, hogy velem lógsz?

- Nem szólna semmit, mivel úgy tudja, hogy semmi nem volt közöttünk soha..mármint szoros barátságon kívül...ami történt az utolsó éjszakán, az a mi közös titkunk. -közölte a fiú, Lucy pedig csüggedt arcot vágott. -figyelj, én nem akarom magam rád erőltetni. Viszont nekem semmi bajom nem lenne azzal, ha néha találkoznánk. Sőt, örülnék neki. 

- Iker, jössz már, mi tart ennyi ideig? -ment oda hozzájuk Eva. Lucy azonnal felismerte, bár a haja teljesen más lett, anno rövid szőke volt, most viszont hosszú, vörösesbarna tincsek omlottak a vállára. Csinos volt, modell alkatú, a kezében méregdrága táska, és egy hatalmas napszemüveg takarta a fél arcát. Eva régen is szerette, ha úgy nézett ki, mint a "végzet asszonya". Valószínűleg még mindig ezt a stílust követte. -Lucy? -tette fel a kérdést meghökkenve, majd kecsesen levette a szemüvegét.

- Igen, szia. -mosolyodott el a lány, majd felkelt, és adott két puszit Evának. 

- Úristen, de rég nem láttalak. Mi van veled? 

- Szuperül vagyok.
- Visszaköltözik Madridba. -szólalt meg Iker is.
- És azt tervezem, hogy nyitok egy üzletet. -folytatta Lucy.
- Ó, ez irtó klassz...láttam a ruháidat a neten, nagyon szépek! 

- Köszönöm szépen. 

- Milyen ruhák? -kérdezte Iker. 

-Nem tudtad, hogy kiadott egy menyasszonyi ruha kollekciót? Megnyert egy tehetségkutatót Londonban.  Abban a híres ruhaszalonban dolgozott, aminek a divatbemutatóján és is felléptem 3 éve. Kár, hogy nem futottunk össze.

-Igazából...-kezdte Lucy. -Először is, nem igazi tehetségkutatóban vagy tv reality showban indultam...vagy bármi ilyesmi...ilyenről szó sincs. -makogott a lány idegesen, mire Iker elvigyorodva figyelte. -A H-Designban gyakornokként kezdtem, még amikor suliba jártam, majd amikor befejeztem az egyetemet, felvettek oda teljes munkaidőbe dolgozni. Több kezdő tervezőt foglalkoztattak, és a főnök minden évben kiválasztott pár tehetséges munkatársat, akiknek esélyt adott rá, hogy készítsenek az üzletnek pár saját tervezésű ruhát. Az egyik szerencsés voltam én. Imádtam minden percét. És így is, hogy eljöttem tőlük, a ruhákat még mindig forgalmazzák, ebből pedig kapok részesedést.

- Ez nagyszerű, Lucy! Nem is említetted! -ámult Iker.  

-Hát igen, szerettem ott dolgozni.

- De mi történt, miért jöttél haza? -érdeklődött Eva.

- Azért, mert szeretném a saját utamat járni, mint tervező, és saját vállalkozást fogok indítani.
- Ó, értem.
- Meg persze itt van az egész családom, már Fer se lakik Angliában. Egyedül éreztem nagyon magam.

- Hazahúzott a szíved. -bólogatott Iker, Eva pedig megforgatta a szemeit. 

- Igen. -vigyorodott el Lucy, és hosszan nézett a fiú szemeibe. A romantikus pillanatot Iker barátnője szakította félbe.
- Én úgy hallottam Fertől, hogy vőlegényed volt Londonban. Ő is veled tartott?
- Nem. De tényleg volt. -bólintott Lucy.
- Miért nem jött el ő is? Ingázni fog?
- Az a helyzet, hogy szakítottunk úgy fél éve. Mások voltak az elképzeléseink.
- Ó, sajnálom.
- Semmi baj, túléltem már rosszabbat is. -nézett Lucy Ikerre, aki szomorúan grimaszolt.

- Szerintem várnak minket Iker a szüleid. -szólt gyorsan Eva, majd megfogta a barátja kezét. -örültünk, hogy láttunk, Lucy. Biztos összefutunk még. -mondta, és elkezdte húzni Ikert, aki csak szerencsétlenül intett egyet Lucy felé. 

- Hát szia. -mondta, majd távoztak.

Fernando vasárnap délután utazott haza Valenciából, és az első útja a szüleihez vezetett. Az édesanyja mint mindig, most is finomságokkal várta. Miközben a kertben evett, Lucy odaült mellé egy tejeskávéval teli bögrével a kezében, és elmesélte neki, hogyan találkozott Ikerrel előző nap. Nando elmosolyodva hallgatta végig.
- Tudtam, hogy nem fogod tudni elkerülni. A szülei még mindig itt laknak.
- Ezt mondjuk megemlíthetted volna. -forgatta a szemeit Lucy.
- Gondolhattad volna. Minek költöztek volna el?
- Mit tudom én...valamiért ezt hittem. Egyszer talán említett ilyesmit a telefonban, hogy házat néznek a szüleivel...de akkor biztos az ő saját házáról volt szó.
- Valószínű. Viszont látod, nem menekülhettél előle.
- Igen, Fer, megmondtad. -sóhajtott nagyot Lucy. -mennyiben fogadtál, hogy így lesz? -nevette el magát, Nando meg rávigyorgott.
- Hát ez így szokott lenni azokkal, akiket nem akarsz látni. Egyszer csak megjelennek a semmiből.
- Egy szóval se említettem, hogy nem akartam látni.
- Dehogy nem. Csak fogalmam sincs, miért.
- Ő értette. Ez a lényeg.
- És akkor most mi a következő lépés? Felhívod? Úgy tudom, valaki megadta már a számát neked...
- Ne gúnyolódj már! -szólt rá a bátyjára Lucy. -Gőzöm sincs.
- Csak ne menj el Real meccsre.
- Jöhetsz velem.
- Ugye csak viccelsz? -grimaszolt Nando, Lucy pedig elkezdett kacarászni.
- Persze.
- Rafáék is itt voltak tegnap?
- Igen, játszottam a gyerekekkel.
- Ugye, hogy édesek. -mosolyodott el Fer.
- Egy szóval se mondtam, hogy nem. Csak virgoncok, és lefárasztanak fél óra alatt.
- Ennyit kibírtál. Úgyis kevés időt töltötök együtt.
- De majd most!

2. rész

Lucy hamar belerázódott a madridi hétköznapokba, és kezdte megszokni, hogy Nandonál lakik. A fiú sajnos nem töltött túl sok időt otthon, mert március lévén még javában tartott a foci szezon, viszont Lucy így is eltudta foglalni magát. Az első hét gyorsan eltelt, találkozott a családtagjaival, illetve sok régi madridi ismerősével felvette a kapcsolatot. Mivel Nando megadta neki egy ingatlanos barátja telefonszámát, így a második héten elkezdett kiadó üzlethelyiségek és lakások után nézelődni. Diego összeszedett pár Lucy igényeihez igazodó ajánlatot, majd összefutottak egy kávézóban, és ott beszélték meg a továbbiakat. A lány boldog volt, mert sok lehetőség közül választhatott, és ahogy áttekintette őket, közölte Diegoval, hogy legalább 5 helyet megszeretne nézni. Előző nap érkeztek meg a cuccai Londonból, és a garázsba rakatta be az összeset, mert úgy gondolta, szükségtelen kipakolni őket, amíg el nem költözik. Amikor visszatért Ferhez a megbeszélésről, megkereste azt a dobozt, amelyben a rajzos eszközeit rejtegette, és bevitte a nappaliba. Mire Nando este hazaért az edzéséről, az egész nappali teli volt a munkáival.

- Halihó húgi, mit csinálsz? -lépett át egy nagy lapot a fiú, és fintorogva nézett körül. -mi ez a kupi?

- Jól sikerült a konzultáció Diegoval, és amikor ideértem, annyira jókedvű voltam és lelkes, hogy ihletet kaptam a tervezgetéshez. Holnap elmegyek megnézni két boltot, ráérsz esetleg, hogy elkísérj?

- Bocsi, de egész nap a csapattal kell lennem...tudod, edzés, megbeszélés, miegymás. Szerintem nem kellek én oda, tuti, hogy jól fogsz végül választani. Mindig mindent átrágsz figyelmesen, nem hinném, hogy baj lesz.

- Tudom, de azért szuper lett volna. Lakást is kellene most már intéznem. Lassan 1 hónapja itt csövezek nálad.

- Mondtam, hogy addig maradsz, amíg csak szeretnél. Én amúgy se vagyok itthon sokat, nem zavarjuk egymást. Használhatod a kocsit is bármikor, amit kölcsönadtam.

- Kösz Nando, csak komolyan nem akarok a nyakadon élősködni.

- Dehogy élősködsz. Szívesen fogadott vendég vagy nálam.

- Én ezt tudom, és köszönöm, viszont mégis csak jobb lesz, ha találok végre magamnak egy saját otthont. 

- Jól van, ezt te érzed. Rendelünk kínait vacsorára? 

- Persze. -bólintott Lucy. -Ha anya ezt hallaná.-kacagott fel. 

- Tudod mit? -kérdezte hirtelen felindulásból Fer. -Most elmegyünk vacsizni valahova!

- Ne, látom, hogy fáradt vagy. -állt fel Lucy. 

- Ugyan már, állandóan itthon ülünk...menj fel, öltözz át. Én is letusolok. 

- Hát, jó. -bólintott Lucy, és elindult felfelé a lépcsőn. 

- Húgi. -szólt utána Fernando. 

- Ó, persze...a rajzok. -nevetett Lucy. -gyorsan összeszedem őket. -fordult meg hirtelen, aztán visszaszaladt a nappaliba. Nando mosolyogva figyelte. 

- Egyébként csak azt akartam kérdezni, hogy Sergioval nem futottál -e össze mostanában? 

- Öööö, nem. Kellett volna? -fintorodott el Lucy. 

- Beszéltem vele nemrég telefonon, mert össze szoktunk ülni egy hónapban legalább egyszer valamelyikünknél...

- Említetted neki, hogy itt lakom nálad? Csak mert jobb lenne szerintem, ha most te mennél át hozzá. 

- Úgy is fogtok találkozni.

- Ha rajtam múlik, nem.

- Mégis miért? 

- Még kérded? 

- Már mondtam, hogy megváltozott. Lucy, felnőttünk, mindannyian. 

- Attól még...NEM...AKAROM...LÁTNI. Rendicsek? 

- Aha...de úgyis elkerülhetetlen. 

- Inkább fogd be. -morogta Lucy, Fer pedig gúnyos mosollyal nézett rá. 

- Egyébként, Ikert tájékoztattad már arról, hogy itthon vagy? 

- Az egyébként a kedvenc szavad? 

- Ha-ha! 

- Nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Szóval nem. Nem akarom felforgatni az életét. 

- Miért tennéd annyival, hogy írsz neki, hogy "hali hazaköltöztem, veled mizu?"

- Nem is tudom. 

- Megadom a számát. -vette elő a telefonját Nando, és elkezdett rajta pötyögni. -át is küldtem. 

- Kösz, de szükségtelen volt. -mondta Lucy keményen. -nem szándékozom...

- És mi lesz, ha egyik nap hazajössz, és itt lesznek mindketten? Iker anno a legjobb barátod volt. Szerinted mit fog szólni, hogy nem közölted vele, itt vagy? Egy csomó ismerősöddel felvetted a kapcsolatot, és pont őt hagytad ki! Biztos, hogy szeretne látni, vagy beszélgetni veled. 

- Nando. 5 év telt el. Mindenkinek megvan a saját dolga. Amíg Londonban laktam dumáltunk néha, de max 3 havonta írtunk egymásnak pár sort. Szerintem ez fura lenne, ha egyszer csak megjelennék nála vagy ilyesmi...

- Nem értem miért lenne az olyan felkavaró...

- Neked nem is kell, csak fogd fel, és fogadd el, hogy én ezt nem szeretném. Na húzok készülődni. -mondta a lány, majd otthagyta a bátyját. Fer vágott egy grimaszt, majd ő is besietett a fürdőbe zuhanyozni. 

Másnap délután Lucy Madrid egyik legforgalmasabb utcájának közepén ácsorgott. Azt a kiadó helyiséget ment el megnézni, amelyet a szuper belvárosi elhelyezkedése miatt választott ki. Leülhetett volna, mert pont egy üres pad mellett volt, de irtó idegesnek érezte magát, így inkább nem mozdult. Diego már 5 perce késett, a lány pedig azon tűnődött vajon nem nézte-e el a címet. 

- Szia. -érkezett meg nemsokára a fiú láthatóan vidám hangulatban, a kezében 2 pohár kávéval. -ezt neked hoztam.

- Szia. Ó, köszönöm szépen. -mosolyodott el Lucy, és átvette az egyik forró italt. -Jó helyen álldogáltam eddig amúgy? Mármint ez lesz az? -mutatott a velük szemben álló üres üzletre. 

- Igen, ez az. 

- Huh...-húzta el kicsit a szája szélét Lucy. 

- Na mond, mi a probléma? 

- Egy designer ruhabolt mellett van. 

- Viszont neked menyasszonyi ruháid lesznek, nem? Az azért más...

- Akkor is...hm...szerintem konkurencia. 

- Szóval meg sem nézed? 

- De, azért igen. Van jó oldala is a helynek. 

- Tudom, az elhelyezkedés. 

- Kb. 10 percet vártam itt, és tényleg nagyon sokan járnak errefelé. És vásárolnak! Viszont szerintem, nekem nem túlzottan szükséges, hogy a belváros közepén legyen a vállalkozásom. Az ügyfeleim mind menyasszonyok lesznek...előzetes bejelentkezést szeretnék, úgyhogy max a reklám miatt jó, ha ezt választanám. A kirakat is irtó fontos. És itt eléggé kis hely lenne, max egy ruhát tudnék kitenni.

- Ne agyald túl szerintem, Lucy. -vigyorgott Diego. 

- A bátyám beszélt veled, ugye? 

- Hát, lehetséges, hogy megkért arra, hogy ha túlkomplikálnád már az elején a dolgokat, akkor szóljak rád. 

- És szerinted azt teszem? -nevetett fel Lucy. 

- Aha. Gyere, nézzünk szét. -vette elő a fiú a kulcsokat, majd bementek a boltba. 

Lucy a következő 3 napban sorban végigjárta Diegoval mind az 5 választott kiadó helyet, de mindegyikben talált valami kifogásolhatót. Végül úgy búcsúzott el a fiútól, hogy még keresgélnek mindketten. Nando elutazott Valenciába egy meccs miatt a csapatával, így a lány hogy ne legyen túl magányos, a hétvégét a szüleinél töltötte. Ebéd előtt egy kicsit felment a szobájába pihenni. Még mindig minden úgy volt, ahogyan ott hagyta a londoni költözése előtt. Belenézett a fiókokba, és a szekrénybe, és rátört a nosztalgia. Nem akart most az üzletre és az új lakására gondolni, kicsit rá is pörgött a keresésre, szüksége volt egy kis lazításra. Ahogy kinyitotta az ágya melletti komód fiókot, elmosolyodott. 

- Iker fotóalbuma. -sóhajtott nagyot, majd az ölébe vette, és lassan átlapozta. 

5 évvel ezelőtt

Lucy megfordult az ágyban, és kinyitotta a szemeit, majd szétnézett. Azonnal felfogta, hogy nem a saját szobájában volt. Egy kéz ölelte át a derekát, aztán bevillant minden, ami az éjszaka történt. Lassan megfordult, és megpillantotta Ikert. Hatalmasat dobbant a szíve, a lány félt is, hogy a fiú meghallja, és felébred. De nem bírta ki, hogy ne piszkálja, megcirógatta a fiú orra hegyét, aztán közelebb húzódott hozzá. Úgy hitte, minél közelebbről nézi a fiú arcát, annál inkább megjegyzi majd a vonásait. Iker kinyitotta a szemeit, majd elmosolyodott. A haja teljesen össze volt kócolódva.

- Szóval, maradsz itthon? -kérdezte a lánytól bohókásan, és finoman megcsókolta. 

- Sajnos biztos, hogy el kell mennem. De jó volna. 

- Minden rendben? 

- Igen, azt hiszem. Már ha arra célzol, hogy te és én egy ágyban ébredtünk. 

- Arra, igen. Eléggé szuper volt az éjszaka, nem? 

- Az tuti. 

- Mit szeretnél, mi legyen velünk? -simogatta végig Lucy arcát Iker. 

- Fogalmam sincs, Iker, nem hittem, hogy ez megtörténhet. 

- Én se. 

- Mióta tetszem neked amúgy? -ült fel Lucy az ágyban. 

- Nem tudom megmondani...régóta. 

- És miért nem léptél semmit, miért nem szóltál róla? 

- Mert Nando kishúga vagy. Ráadásul barátok vagyunk, nem tudtam, hogyan hatna ez ránk, vagy hogy hogyan reagálnál. És idősebb is vagyok nálad. 

- 18 éves vagyok, Iker, már nem vagyok kisgyerek. 

- Tudom, de azért nagy a korkülönbség közöttünk.  

- Mégis megértjük egymást. 

- Ez igaz. És úgy tűnik, hogy máshogyan is passzolunk. -mosolyodott el kacéran Iker, Lucy pedig ráhajolt, és szenvedélyesen megcsókolta. -egy idióta vagyok, hogy nem léptem előbb. 

- Hagytál volna elmenni úgy, hogy nem tudom, hogy lehetett volna több is közöttünk. 

- Luce...azért te se nagyon erőlködtél, hogy elmond nekem, mit érzel! Mármint, ugye...

- Tudom. Sajnálom. 

- Nincs baj. -túrt bele a lány hajába a fiú.

- Haza kell mennem lassan. Este indul a gépem.

- Később még találkozunk? 

- Persze. -nyomott egy kis puszit Iker szájára Lucy, aztán felkelt, felöltözött, majd hazament. Nem tudta felfogni, ami történt. Szerencsére a szülei még aludtak, úgyhogy halkan, észrevétlenül fel tudott sunnyogni a szobájába. Letusolt, majd szétnézett a szobájában. A napló nem volt sehol. Idegességében éhes lett, úgyhogy a konyhában összerakott magának egy szendvicset, és felvitte magával. Miközben megette, azon gondolkozott, Sergio vajon mikor nyúlhatta le a naplót? Vajon elolvasta az egészet? Valamikor biztosan elvitte, hiszen nem találta meg. Mindegy, most már nála marad. Hacsak Fer nem vette el tőle. Á, biztos nem, a bátyja nem olyan természetű, aki balhézik a barátaival. Lucy egy ideig még tett-vett, aztán délután még kiült utoljára egy kicsit a lépcsőre a házuk elé. Ikerre várt, aki nemsokára meg is jelent.

- Szia. -köszönt a kapuban állva Iker. -Ugye nem zavarok? -kérdezte, Lucy pedig megrázta a fejét. A fiú kezében valami nagy könyvszerűség volt átkötve egy piros selyem masnival, amit amikor lehuppant a lány mellé odaadott neki. -ezt neked hoztam. Búcsúajándék. 

- Ó, köszönöm. -mosolyodott el Lucy, majd hozzábújt Ikerhez. A fiú szorosan ölelte magához. 

- Nagyon fogsz hiányozni. 

- Te is nekem.-mondta Lucy, aztán megnézte, mi az ajándéka: egy fényképalbum. -húúúú. -lapozta át. -ebbe aztán jó sok emléket összegyűjtöttél. -nevetett fel a lány, közben a sírással küzdött. Iker letörölt egy könnycseppet az arcáról, és szomorú tekintettel figyelte a lányt. -köszönöm Iker. Ez irtó szuper!

- Így egy kicsit mindig veled leszek. 

- Szeretlek. -mondta ki Lucy hirtelen, mire Iker válaszul megcsókolta, és ez a lánynak többet jelentett, mint bármi más. 

Lucyt az édesanyja rántotta vissza a valóságba, aki benézett a szobájába, és kérdezett valamit.
- Tessék? Bocsi, nem értettem. -mosolygott rá Florra a lány.
- Csak azt kérdeztem, hogy segítesz -e készíteni valami süteményt. A bátyádék ma átjönnek, és a kicsik szeretik az édességet.
- Rafaelék?
- Igen.
- Ó, persze, megyek. -kelt fel a lány, és az albumot az ágyra dobta.
- Találkoztál már Ikerrel? -érdeklődött törődő hangon Flor.
- Nem, miért?
- Tudom, hogy amit nézegettél az az a fényképalbum, amit tőle kaptál. Szeretnéd látni?
- Nem. -jött ki a szobájából Lucy, és elindult a konyha felé.
- Elmondod, mi az oka?
- Az az igazság, hogy mivel 5 éve nem találkoztunk lehet, fel sem ismerne. Milyen lenne, ha csak úgy felbukkannék nála, hogy hahó, hazajöttem? Félek, hogyan reagálna.
- Nem igazán értem, hogy mi a baj. Iker nem olyan...
- Barátnője van. Eva. És komoly a kapcsolatuk.
- És? A legjobb barátja voltál évekig.
- És...még nem állok készen arra, hogy lássam.
- Mert fülig bele voltál szerelmesedve régen?
- Anyu! Ezt meg honnan veszed? -meredt Florra Lucy.
- Csak a vak nem látta. Folyton egymáson lógtatok. Mariaval az esküvőtöket is elterveztük.
- Ó, szuper. Ez édes. -kezdett el nevetni Lucy. -Hagyhatnánk a témát?
- Úgysem kerülheted el.
- Nando bérelt fel?
- Mert?
- Ő is ugyanezt mondta! -akadt ki Lucy. -kérlek, inkább készítsünk sütit a haspókoknak, és felejtsük ezt el. -morogta a lány, aztán elkezdte elővenni a szekrényből a hozzávalók egy részét.

1. rész

Lucy alig várta, hogy láthassa a bátyját, hiszen már 3 hónapja nem találkoztak. Miután leszállt a gépről, gyorsan felvette a csomagját, majd elindult kifelé a terminálból. Nandot sajnos nem látta sehol, úgyhogy lehuppant egy félreeső székre, és bekapcsolta a telefonját, hátha a fiú hagyott valamilyen üzenetet. Nem beszélték meg előre, hogy hol találkoznak, Lucy nem is értette, miért. Már épp hívni kezdte Fert, amikor a fiú belibbent a váróba, és megállt középen az érkezéseket mutató tábla előtt. Lucy felpattant, és odafutott a fiúhoz, majd a nyakába ugrott. Hosszan ölelte, közben összeborzolta a szőkére festett tincseit.

- Hogy nézel ki? -érdeklődött vigyorogva Lucy.

- Örülök húgi, hogy végre itt vagy! -röhögött fel Nando. -Nem tetszik?

- Nem rossz...-mosolyodott el a lány.

- Szívtiprós?

- Egy kicsit...inkább nyálas.

- Ne már...

- Ki találta ki, te vagy a fodrász?

- Fotózáson voltam. A fényképész jegyezte meg, hogy szerinte jól állna, én meg úgy voltam vele, miért ne.

- Nem úgy volt, hogy növeszted? Most meg tüsi lett.

- Néha meg kell újulni. Na, ne tapizd már. -szólt rá Lucyra, a lány pedig mosolyogva ellépett tőle.

- Ott vannak a cuccaim. -mutatott a sarokra a lány, ahol addig ült.

- Jesszus, te tényleg hazaköltözöl. -húzta el a szája szélét Nando.

- Csak két bőrönd!

- És mindkettőbe beleférnék.

- Nem is. -rázta a fejét Lucy. -nagy ló vagy...plussz a hajad is megdob rajtad vagy 5 centit. Mennyi zselét tettél rá, hogy így mered felfelé?

- Ha-ha. -morogta Fer, miközben megfogta az egyik táskát, Lucy pedig a másikat, majd elindultak a parkolóhoz.

- Jaj húgi, annyira örülök, hogy végre itthon vagy! -húzta magához a fiú a lányt.

- Én is, bátyus. Anyuék hogy hogy nem jöttek?

- Úgy volt, hogy itt lesznek, de apunak közbe jött valami meló, anyu pedig kitalálta, hogy menjünk hozzájuk, amint megérkezel, mert főzni szeretne vacsorát.

- Szuper, úgy is farkas éhes vagyok! -vigyorgott a lány.

- Előbb lerakjuk a csomagjaid nálam, rendben?

- Aha. Még jön a héten egy pár doboz, amit feladtam. -magyarázott Lucy, Fer pedig érdeklődőn pillantott rá. -nyugi nem olyan sok.

- Okkkéééé...Nos ahelyett, hogy lesokkolsz teljesen, inkább mesélj, milyen volt az út? Nem volt rossz egyedül utazni?

- Nem, mert elfoglaltam magam. Tök gyorsan elröppent az idő.

- És min agyaltál? Vagy olvasol valamit?

- Az üzlet kinézetét tervezgettem, meg hogy mit hogyan szeretnék majd, ha elindítom a boltot...tudod, irtó sokat tanultam Londonban a munkahelyemen a divatról és a vállalkozásokról, viszont eléggé félek, hogy hogy fog menni ez nekem így egyedül.

- Londonban is főnök voltál, kb. ugyanaz, csak ez a sajátod lesz.

- Üzletvezető.

- Majdnem ugyanaz. Én hiszek benned, húgi.

- Kösz, Nando. -mosolygott Lucy. -és azt is köszönöm, hogy lakhatok nálad, amíg nem találok lakást magamnak.

- Az az igazság, hogy ez nekem is jól fog esni...kicsit magányosnak érzem magam.

- Nagy a ház?

- Annyira nem. Három hálószobás, inkább a kert az ami tágasabb, tetszeni fog neked...van edzőterem is, és medence. Totál megfelel az igényeimnek.

- Akkor kb. ugyanolyan, mint ami volt Liverpoolban.

- Hasonló. És tudod, hogy ki lakik az utca végében?

- Ki?

- Sergio.

- Milyen Sergio?

- Jaj, ne csinálj már úgy, mintha nem emlékeznél rá! A régi szomszédunk...Sergio Ramos!

- Ó, aha...ő...-bólogatott Lucy, majd egyre mérgesebb lett, mert eszébe jutott az este, amikor utoljára látták egymást Sergioval.

5 éve történt.

Lucy mit sem sejtve libbent be a klubba, ahová a búcsúbuliját szervezték a többiek. Nando otthon hosszasan győzködte, hogy menjenek el a nagy londoni költözés előtt egy utolsót szórakozni Madridban. A lány csak annyit tudott, hogy a legjobb barátai is ott lesznek, Oli és Iker ott várja már őket. De a többiekre nem számított. Kb. 20-an lehettek. Lucy boldogan ugrálva sietett oda hozzájuk, aztán mindenkit megölelgetett, kivéve Sergiot, aki furcsa fintort vágott, amikor hozzáért volna. Neki csak intett egyet. Így visszagondolva rá, nagyon idiótának tűnhetett. A fiú felhúzta a szemöldökét, majd sértődött arcot vágva elment italt rendelni. Lucy leült Iker mellé, Nando Serg után ment a saját rendelésükkel.

- Összepakoltál már mindent? -érdeklődött Iker átkarolva a vállát.

- Nagyjából igen. Közben vagy 60x összevesztünk anyuval, szuper volt...nem is volt sok kedvem eljönni ide, csak azért egyeztem bele, mert Nando annyira kérte.

- Nem hitted, hogy ennyien leszünk igaz?

- Nem. Azt mondta te és Oli lesztek csak itt.

- Kibéreltük mára a helyet.

- Azta! Tényleg? -ámult Lucy.

- Aha. -mosolygott Iker.

- És mi a terv? Táncolunk holnap reggelig?

- Oli karaokit emlegetett. -kezdett el nevetni Iker. -azt mondta, az estének "Lucy elköltözik Londonba utolsó karaoki este" nevet adja. 

- Neeee! -tette a fejét Lucy az asztalra. -Észrevetted, hogy minden parti estét elnevez? Tiszta lökött!

- Szerintem vicces.

- Nekem a szülinapomkor elegem lett a karaokiból...gáz volt.

- Ugyan már, nagyon szép a hangod...

- Ha összehasonlítjuk egy macskáéval...-kezdte Lucy, Iker pedig elvigyorodva megsimogatta az arcát.

- Olyan dilis vagy. A múltkor is vicces volt, és tök jól szórakoztunk. Valld csak be. És csak a mi társaságunk van itt, senki nem fog azzal gúnyolni, hogy csak a denevérek értik, amit kornyikálsz. -kezdett el röhögni Iker, Lucy pedig felnevetve elhúzódott tőle.

- Aha.

- Bocs, ezt nem hagyhattam ki. De olyan pesszimistának tűnsz...

- Mert itt van Sergio is, aki tutira felveszi videóra, amint bénázok, hogy aztán leadják a legközelebbi meccsetek szünetében a reklámok helyett! -morogta Lucy, Iker pedig csak tovább mosolygott. Lucy annyira imádta a mosolyát. -Iker...-kezdte a lány, de akkor megérkezett Fer, és odaadta a lánynak az italát.

- Itt a Mojitod húgi. Kérlek, ne rúgj nagyon be. Nem szeretném, ha félúton leszállítanának holnap a repülőről, mert lehánytad a melletted ülőt.

- Marha vicces. -mondta Lucy, majd elmosolyodott. -miért nem táncolsz Olival? -érdeklődött a lány felé mutatva. Nando és Oli kb. már 3 éve jártak. Amikor megismerték a lányt, épp Mallorcán nyaraltak a családdal, azóta pedig elválaszthatatlanok voltak. Lucynak a legjobb barátnője lett, Fernandonak pedig a szerelme.

- A kishúgommal szeretném tölteni ezt a kis időt, ami még maradt. -ölelte át a lányt a fiú. -Oli itt marad, te nem.

- Ugyan már, csak fél év, utána pedig nyáron jössz te is utánam... -vigyorodott el Lucy, de azért fájt a szíve, csak nem akarta kimutatni. Teli volt kételyekkel, aggodalommal és szomorúsággal, de ezeket nem szerette volna a többiekre kivetíteni. Talán ez az utolsó madridi estéje, amit a barátaival tölthet. Felvette hát a vidám arcát, és felkelt.

- Hova mész? -kérdezte Fer.

- Táncolni a lányokkal. Ti is jöttök?

- Később. -válaszolta Iker, Lucy pedig odaszaladt a barátnőihez. Sokat táncoltak, egy idő után Iker és Fer is csatlakozott hozzájuk. Szuper este volt egészen addig, amíg el nem kezdtek énekelni. Lucy minden barátjával és a tesójával is fellépett, és közben alig bírta palástolni, hogy nagyon meghatódott. Bár nem számolta, hány pohár koktélt ivott már meg, alapból érzékenyebbnek érezte magát, az alkohol pedig csak rásegített erre. Aztán jött Sergio. Gonosz mosollyal az arcán fellépett a színpadra, és elkezdte a dalát. Szép, mély hangja volt. Lucy gyorsan elszökött az első sorból, nem akart a fiúval foglalkozni. Egész este kerülte, de meg is volt rá az oka: Sergio mindig megtalálta a módot arra, hogy kiakassza, kicikizze, piszkálja...Lucy szemében ő volt maga az ördög. A lány odasétált a pulthoz és rendelt még egy koktélt. Amíg várt, azért a színpad felé fordult. Sergio abbahagyta az éneklést, aztán valamiért még maradt, nem adta át a helyét senki másnak, pedig Oli már ott ugrált mellette, mert ő jött volna. Lucy közben megkapta az italát. Bekapta a szívószálat, és várakozón tekintett a fiú felé.

- Bocs, bocs, hogy feltartalak benneteket a bulizás közepén. -vigyorgott rosszfiúsan Sergio. Csak szeretnék méltó búcsút Lucy bébitől. -intett a lánynak a fiú, mire Lucy gyomra összeszorult. Azonnal rossz érzése támadt. Ekkor Sergio elővett egy lila kockás borítójú könyvecskét, ami pont úgy nézett ki, mint a naplója. De hát az biztos, hogy nem a naplója, hiszen az otthon van a...a...fi...ók...ban...-Szóval, nem olyan régen találtam ezt a szép történetekkel teli könyvecskét. Egészen olyan, mintha egy ismerős lány naplója volna. Kiválasztottam belőle egy oldalt, ami szerintem nagyon jól leírja, mit is érezhet most, hogy elutazik a mi édes kis Lucianank...szóval...-somolygott, Lucy pedig úgy érezte, majd felrobban. -"Rossz belegondolni abba, hogy egy hét múlva elköltözöm ebből a városból úgy, hogy itt kell hagynom azokat, akiket szeretek. Ebben az egészben van jó is és rossz is. Például nagyon örülök annak, hogy bejutottam az egyetemre. Boldog vagyok, amiért azt tanulhatom, ami érdekel. Ha elmegyek, kipróbálhatom, milyen a felnőtt, önálló élet. Viszont nemcsak a családomat, a legjobb barátomat is itt hagyom. A legjobb barátomat, akinek sosem mondhattam el, mit érzek iránta. A legjobb barátomat, akibe totál belezúgtam, de ő nem úgy néz rám, mint egy nőre. Mire hazajövök pár év múlva, valószínűleg már mással lesz együtt, lehet, feleséget is talál. Helyes srác, akit körbelengenek a lányok, nem egy barátnője volt már. Ez nagyon fáj. Amikor a napokban találkoztunk, komolyan beszélgettünk a jövőnkről. Irtó édes volt, megnevettetett és viccesen átölelt, nekem meg folyton csak az járt a fejemben, hogy itt az idő, mond már el neki! De nem mertem...féltem. Meg hát mi értelme lenne, hisz úgyis elhúzok innen! Úgyhogy csak tovább álmodozom, milyen lenne vele együtt lenni. Minden értelemben. Még sosem volt pasim. A szomszéd házban ott lakik az igazi, akivel bevállalnék bármit, olyat is, amit eddig senkivel sem tettem még." Nos, ennyi lenne. -mondta vigyorogva Sergio, mire Iker ijedten Lucy felé nézett, és találkozott a tekintetük. Most már kétségtelen volt, hogy Sergio Ramos ellopta a lány naplóját. A galád! Lucy méregtől elborult arccal elindult a fiú felé, és biztos volt benne, hogy megveri. De mielőtt felmehetett volna hozzá a színpadra, Iker elállta az útját. -Remélem, Lucy. -folytatta Sergio most már felé nézve.- hogy Londonban kicsit majd bevállalósabb leszel...és szép életed lesz. Minden szempontból. -tette hozzá, mire a lány újra indult volna lerúgni a színpadról, de Iker megfogta a kezét, és kihúzta a bárból az utcára. Lucy leült az útpadkára és a kezeibe temette az arcát. Iker lehuppant mellé, és megcirógatta a haját.
- Hé...Lucy...-szólongatta. -ez még nem a világ vége...hallod?
- Mond, miért csinálja ezt velem mindig? Miért szívat, miért csinál belőlem bolondot? Miért jó az neki, ha elrontja itt az utolsó estémet is? -kezdett el szipogni Lucy, majd sírni.
- Semmi baj, Sergio egy barom, ne foglalkozz vele. -simogatta vigasztalón Lucy hátát Iker.
- Ezek után hogy mondhatod ezt? Mindenki előtt felolvasta a naplómat! Ráadásul pont ezt a részt választotta! Pont ezt...
- Senki se tudja, hogy te írtad!
- Csak aki hülye ahhoz, hogy felfogja.
- Figyelj, én se tudtam addig, amíg te nem mondtad...
- Kedves vagy, hogy próbálsz nyugtatni, de nem hiszek neked. Hiszen teljesen egyértelmű!
- Nem szabadna emiatt sírnod.
- Inkább nevessek?
- Az jobb volna.
- Meg kellene neki köszönnöm, hogy nem tartott az egészből felolvasó estet.
- Nem fogom védeni, ez most tényleg nagyon csúnya dolog volt tőle. Kiakadtam én is.
- Miért állítottál meg?
- Nem szerettem volna, ha olyat teszel, amit aztán megbánsz. Láttam rajtad, hogy ölni készülsz.
- Kösz, hogy kihoztál.
- Szeretnél hazamenni? Vagy beszélgethetünk otthon is valamelyikünknél a lépcsőn. Tudod, mint ahogy eddig tettük. Van otthon fagyim.
- Mennyire ismersz. -mosolyodott el Lucy.
- Na végre! Egy mosoly. -ölelte át Iker a lányt. Lucy szorosan odabújt hozzá.-tudtam, hogy a fagyi mindig jókedvre derít. -gyere. -kelt fel, és Lucy felé nyújtotta a kezét. -hazasétáljunk? Bár kicsit remegsz...
- Semmi bajom, csak az alkohol illetve a düh keverékének hatása.
- Menjünk, gyere, jobb, ha most nem vagy Sergio közelében.
- Soha többé nem akarom látni. -állt fel Lucy is, majd elindultak haza. Az utca, ahol laktak szerencsére csak pár sarokra volt a bártól.
- Ha nem jössz haza többet, velem se találkozol. -morogta szomorúan Iker. -ezt szeretnéd?
- Lehet.
- Nem mondhatod komolyan. Csak fősulira mész. Nem kell attól megszakítanod mindenkivel a kapcsolatot. Főleg nem velem.
- Elköltözöm egy másik országba, ez több lesz, mint hogy egyetemre megyek.
- Tudom.
- Amúgy meg egy szóval se mondtad, hogy maradjak itt.
- Nem, mert nem akartalak befolyásolni. Ez a te saját döntésed kellett, hogy legyen. De nem értettem, hogy miért költözöl el, miközben itt Madridban is jó továbbtanulási lehetőségeid voltak. Felvettek egy csomó helyre, és te a legtávolabbit választottad.
- Fel kell hogy nőjek, érted?
- Teljesen biztosan mondhatom, hogy ez itt is megtörtént volna veled. Mindenki felnő egy idő után.
- Teljesen úgy értelmezem ezt a beszélgetést, mintha le akarnál beszélni a költözésről. -sóhajtott nagyot Lucy, közben hazaértek. Iker Lucyékkal szemben lakott, a fiú szülei pedig hárommal arrább.
- Bocs, csak őszintén megmondva, tényleg szeretném, ha maradnál. Nem mondtam eddig, de fontos vagy nekem. Rossz arra gondolni, hogy ha holnap után bekopogok hozzátok nem te fogsz ajtót nyitni...hogy a szobád üres lesz...hogy nem fog senki velem odaülni a lépcsőre dumálni...
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy kiről írtam a naplóban? Tudod, az idézet, amit az az aljas görény felolvasott...
- Mit mondjak róla, Lucy? Nem érdekel...nem rám tartozik, érted? Tőlem akár apácának is mehetnél, nekem mindig is a barátom maradnál. -mondta őszintén a lány szemeibe nézve a fiú.
- Hm...
- Figyelj, Luce...-kezdett bele újra Iker. Csak ő szólította így. -közöttünk nem fog változni semmi. Leírtál dolgokat, na és? Mindenkinek vannak vágyai. Sergio egy kretén, hogy elvette a naplód, és még nagyobb barom, amiért ezt csinálta. Megtörtént. De nem szabad emiatt rosszul érezned magad.
- Szóval, nem érdekel, amit írtam? -lépett közelebb hozzá Lucy.
- Nem.
- Pedig rólad írtam. -suttogta.
- Rólam? -mosolyodott el Iker. -Miért nem...
- Miért nem szóltam eddig, hogy totál odavagyok érted?
- Őőőő...
- Pont ezért. -húzta el a szája szélét a lány. -de most már mindegy is...
- Dehogy mindegy. Lucy, ha valaha csak egy kis esély is lett volna rá, hogy összejöjjünk, ha egy picit is mutatsz irántam érdeklődést, biztos lehetsz benne, hogy én viszonoztam volna. -közölte Iker komolyan, mire Lucy elmosolyodott.
- Hogy...micsoda?
- Igen, Luce. -bólogatott Iker vigyorogva, majd megsimogatta az arcát. Lucy átkarolta a nyakát, és hozzábújt.
- Ezt nem hiszem el.
- Pedig hidd el. -mondta Iker, miközben Lucy mélyen belenézett a szemeibe. Aztán a fiú hozzáérintette az ajkát a szájához. Ez még csak egy apró, bátortalan kis csók volt, de Lucy majd kicsattant a boldogságtól. És nem elégedett meg ennyivel. Ahogy a fiú sem. Iker újra és újra megcsókolta, egyre szenvedélyesebben és vadabbul, a végén már a kezeik is felfedező útra indultak egymás testén. -gyere. -fogta meg Iker Lucy kezét. -mármint...átjössz hozzám?
- Igen. -nyomott egy kis puszit a fiú szájára Lucy.
- De csak a fagyi miatt.
- Nem, nem csak a fagyi miatt.
- Akkor...
- Ez az utolsó estém Madridban ki tudja, mennyi ideig. Veled szeretnék maradni.
- Én pedig veled. -mosolygott Iker, aztán átszaladtak az úttesten. A házban aztán folytatták, amit elkezdtek, Lucy pedig Ikerrel töltötte az éjszaka további részét.

- Hahó, merre vagy? -kiáltott rá Fernando a lányra, aki azonnal felocsúdott a visszaemlékezésből.
- Bocs, csak az utolsó estémre gondoltam, amit itt töltöttem. -válaszolt kissé zavartan Lucy.
- Ó, hát az nem egyike a legjobb emlékeidnek, igaz? -húzta el a szája szélét Fer.
- Aha...-mosolyodott el Lucy.
- Figyelj, Sergio megváltozott. Amúgy nem kell vele találkoznod, ha nem akarsz. Bár még mindig a haverom, és attól függetlenül, hogy én az Atleticoban játszom, ő meg a Realban, sokat találkozunk.
- Szuper. Hm...Ikerről tudsz valamit?
- Ja, ő is még mindig a Real Madridban játszik.
- Tudom. Úgy értem, hogy vele is tartod a kapcsolatot?
- Igen, persze. Bár ő picit messzebb lakik tőlünk. Te mikor hallottál róla utoljára?
- Pár hónapja beszéltünk a neten.
- Ó, akkor tudod, hogy Eva a barátnője?
- Ühüm. -bólintott Lucy, és összeszorult a szíve. Félt az újra találkozástól Ikerrel. Vajon mit fog szólni, ha látja, mit fog tenni, hogyan fogadja majd őt? Vajon megint olyan szoros lesz közöttük a kapcsolat, mint régen? Sokat változott a fiú? Lucy nem tudta a kérdésekre a választ. Azt viszont igen, hogy a viszontlátás kikerülhetetlen.