6. rész

Lucy teljesen belemerült a fiúval való csókolózásba, azt szerette volna, ha Iker többé soha nem engedi el. Sok minden járt a fejében, teljesen összezavarodott. Folytatni akarta a vad smárolást, és még szorosabban húzta magához a fiút. Aztán azon nyomban el is szégyellte magát, mert Ikernek komoly kapcsolata volt egy csodaszép nővel. De mégis csak Iker volt az! Iker, akit láthatóan még mindig nem tudott elfelejteni. Az a hihetetlenül helyes srác, akit örökké szeretni fog. Pár pillanat múlva, Iker ledöntötte a lányt a kanapéra, Lucy pedig rögtön feleszmélt, és felülve eltolta magától. A fiú értetlen arcot vágva beszívta az alsó ajkát, nem tudta, mi történt.

- Mi a baj? -kérdezte Lucy keze felé nyúlva, de az gyorsan elült az egyik fotelbe, és bűnbánó arcot vágott.

- Az, hogy ezt...nem...szabadna csinálnunk. -motyogta idegesen Lucy, közben látszott a pillantásán, mennyire vágyakozik Iker után.

- Hidd el, tudom, hogy mit akarok. És az is szemmel látható, amit te.

- Egy dolog amit szeretnék. Viszont nem biztos...

- Lucy. -csóválta el a fejét Iker. -figyelj ide. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy nem történt volna mindez, ha nem éreznénk még mindig egymás iránt ezt a durva vonzalmat. Hozzám tartozol...én pedig hozzád. Régen is így volt, de egyikünk sem lépett, csak amikor már késő volt.

- Lehet, hogy így van...

- Biztos, hogy így van.

- Jó, és akkor most mit fogsz tenni? Felborítod miattam az egész életed?

- Még nem tudom! -csattant fel Iker.

- De azért simán lefeküdtél volna velem, csak úgy...

- Bocs, de nem bírtam gondolkozni! Amióta megláttalak ott a lépcsőn ülve, folyton csak rajtad jár az eszem! Semmi más nem tud lekötni, csak az, hogy veled legyek! Nem tehetek róla.

- Oké, viszont ez nem változtat a jelen helyzeten, addig nem lehet semmi közöttünk, amíg neked van valakid. Értsd már meg! -csóválta a fejét a lány.

- Oké. -bólintott nagyot sóhajtva a fiú.

- Én nem akarom, hogy elhagyd miattam Evát. Nem kérnék tőled ilyet soha.

- Nagyon elszomorít, hogy nem akarsz értem harcolni. -kelt fel Iker, és elindult a bejárati ajtó felé. Lucy követte.

- Nem arról van szó, hogy nem küzdenék érted, ha más lenne a helyzet.

- Persze... -mondta sértetten Iker. -jobb lesz, ha hazamegyek.

- Sajnálom... -válaszolt szomorúan Lucy. -Iker, kérlek, érts meg.

- Aha...jó...majd próbálom. -bólintott a fiú megtörten, majd elhúzta a csíkot.

Lucy másnap csüggedten és fáradtan ment be az üzletbe, mert az éjszaka folyamán nem sokat aludt. A fő ok az volt, ami este Ikerrel történt. Mielőtt elkezdett dolgozni, besietett reggelit és kávét vásárolni a szemben levő étterembe. Előző nap látta, hogy pékárút is árusítanak a benti részben, és pár ember elvitelre kérte a kávéját. Szerencsétlenségére, egy ismerős arccal találta szembe magát a pult másik részén, épp a nagy kávégépet püfölte.

- Mozdulj már meg, te hatalmas dög! -vinnyogta a pincérnő, barna, nagyon göndör fürtjei szanaszét álltak az arca körül. -Ezt nem hiszem el! -puffogott hangosan, majd megfordult, és azonnal lemeredt. Lucy meglátta, hogy van névtáblája, ami szerint Haydenek hívták. -bocsánat. -mondta gyorsan a lány Lucynak. -ezt nem kellett volna hallania.

- Semmi baj. Ugye nem most romlott el? Nagyon szükségem lenne egy tejeskávéra.

- Csak nyugalom, intézkedem.

- Fel ne robbanjon. A múltkor elgáncsoltam, ma tönkremegy a kávéfőző...

- Igen, valószínűleg maga hozza rám a balszerencsét. -kacagott fel Hayde, aztán Lucy is. -Egy pillanat, és jövök. -szaladt el, majd visszatért egy hosszú szakállas férfivel, aki elkezdett morcosan pampogni, amiért segítenie kellett. Mivel nem tudták rendbe hozni a gépet, abban maradtak, hogy Lucy kicsit később átnéz. Pár óra múlva valaki kopogott az üzlet ajtaján. Lucy gyorsan kinyitotta, majd megpillantotta Haydet. Egy nagy papírpoharat és egy csomagocskát tartott a kezében. -hú, szuper...jó helyre jöttem, megtaláltam! -vigyorgott a lány. -ezt Önnek hoztam. Egy kis engesztelő ajándék az elmulasztott reggeli miatt. 

- De hát, nem kellett volna! -ámult Lucy. -miért kapom?

- Semmiség. Igazság szerint kicsit megijedtem, hogy soha többet nem jön át hozzánk. 

- Biztos fogok még Önöknél ebédelni, a múltkori étel is nagyon finom volt. Most is eléggé éhes vagyok, viszont nagyon belemerültem a munkába, és emiatt fel se tűnt, hogy korog a gyomrom. 

- Akkor egye meg ezt, az anyukám készítette, aki kiváló szakács.

- A maguké az étterem?

- Igen, az édesapám volt, akivel reggel összevesztem a hülye kávégép miatt.

- Bejön szétnézni?

- Ha nem túl nagy probléma...

- Jöjjön csak. -bólintott mosolyogva Lucy, Hayde pedig belépett az üzletbe, és leesett az álla. A lenti rész már majdnem kész volt, csak a ruhák hiányoztak az állványokról és a próbababákról.

- Gyönyörű a bolt.

- Köszönöm.

- Mikor nyit ki?

- Még legalább egy hónap szerintem. A ruháim készülnek, illetve más tervezőktől beszerzésben vannak, és a dekorációhoz is szükséges  pár dolog.

- Milyen ruhák?

- Menyasszonyi ruha üzlet lesz.

- Hú ez csodás!....Én annyira imádom őket!

- Tényleg? Mit szeret bennük?

- A csipkét leginkább, az esésüket...

- A habos-babos bálit vagy inkább a szűk, elegáns darabokat kedveli?

- Mindkettőt.

- Hát, ha megnyitok, nyugodtan átjöhetne néhanapján. Hátha talál magának is valamit.

- Ó, emiatt mondja? -vigyorodott el Hayde, miközben felmutatta a gyűrűs ujján levő csillogó ékszert.

- Miért, nem eljegyzési gyűrű?

- Ezt az édesanyámtól kaptam. Az övé volt, apukám adta neki az eljegyzésükre, 20 évvel ezelőtt.

- Nagyon romantikus.

- Szerintem is. Kiskoromban még hordta, mindig órákig bírtam nézegetni. Amikor 18 lettem, megkaptam ajándékba tőlük.

- Ez igazán kedves, és megható.

- Igen, irtó boldog voltam.

- Szóval, nincs barátja?

- Tegeződhetnénk? Szerintem kb. egy korosztály lehetünk.

- Jaj, persze! -kacagott Lucy. -Szia, én Luciana Torres vagyok. A barátaimnak, ismerőseimnek csak Lucy. -nyújtott kezet a lánynak.

- Hello, Lucy, én Hayde Vega vagyok. -mosolygott. -amúgy 23 éves.

- Neeee, én is!

- Mondtam én, hogy kb. ugyanolyan idősek lehetünk.

- Ügyes vagy a kor megállapításában.

- Igen, szokták is mondani. Egyébként van barátom...2 éve, de nem úgy néz ki, mint aki meg akarná kérni a kezem. És nem is mondanék neki igent.

- Miért nem?

- Nem tart még ott a kapcsolatunk. Túl sok mindent szeretnék még elérni az életemben, illetve megtenni, mielőtt családom lesz, és ezzel ő is így van. Csak megvagyunk együtt. Egyelőre nem bonyolítjuk tovább a dolgokat.

- Értem.

- Sok dologgal foglalkozom így is egyszerre. Pár hete besegítek apuéknak az étteremnél naponta pár órát, de ahogyan az látható, marha béna vagyok.

- Amikor elesett, sajnos erősen benne voltam én is. -vigyorgott Lucy.

- Rossz pillanatban nyújtózkodtál. -mosolygott Hayde.

- Igen, de Iker megijesztett, és hirtelen mozdulat volt.

- Aaa..őőőő a barátod?

- Igen.

- Hallottam egy kis foszlányt a beszélgetésből, fura volt. Biztos hogy csak egy egyszerű barát?

- Van múltunk.

- Tutira valamelyikőtök többet érez, mint barátság.

- Vagy mindketten.

- Akkor miért nem vagytok együtt?

- Ez nagyon bonyolult.

- Majd egyszer elmesélhetnéd.

- Oké. Mit tanultál amúgy?

- Sok mindenbe belekóstoltam már. A középiskolában pl. balettoztam, sok versenyt is nyertünk a csapatommal, de egy év után meguntam, és abbahagytam. Utána elkezdtek nagyon érdekelni a művészetek, festettem is, illetve művészettörténetet tanultam a fősulin. Azt el is végeztem. Akkor kóstoltam bele a fotózásba. Ez az egy a mai napig megmaradt, mint hobbi. Állítólag eléggé jó vagyok benne, és nagyon szeretem. Aztán elvégeztem pár tanfolyamot. Pl. dolgoztam kutya kozmetikában, állatmenhelyen, mert odavagyok az állatokért. Van otthon 2.

- Hű, ez aztán nagyon érdekes!

- Úgy gondolod? Anyuék máshogyan vélekednek erről.

- Szeretnék, ha végre megtalálnád azt, ami valójában érdekel?

- Igen. Szerintük csak tengek-lengek. Semmit se fejezek be, sehol se maradok meg, ami nekik idegesítő, és féltenek is, hogy mi lesz velem, ha már ők nem lesznek.

- Nincs testvéred?

- Van egy nővérem, de ő Sevillában él. Tanár.

- Te még a szüleiddel élsz?

- Nem, saját lakásom van, Daniellel, a pasimmal élek együtt. Na ő, totál készen van az állat mániámtól, mert amint meglátok egy ebet, azonnal be akarom fogadni! De hát mit tegyek, ha annyira aranyosak!

- Ebben egyet értek veled. Sajnos nekem nincs háziállatom. Nemrég költöztem haza Londonból, ahol 5 évig éltem, most a bátyámmal lakom együtt. Ő szeretne majd egy kutyát, de szerintem addigra elmegyek tőle. Ő a buldogokért van oda. -vigyorgott Lucy.

- Jaj, az egyik nálunk is ilyen fajta. Norman. Horkol. -kacagott Hayde.

- Én próbáltam már meggyőzni Fert, hogy ne ilyet válasszon...

- Nagyon cukik pedig. Probléma minden állattal van.

- Ő is ezt mondja. Na mindegy, ő tudja. Minden könyvet elolvas majd róluk úgy is.

- Könyvmoly?

- Csak szeret mindenre felkészülni...a lehetetlenre is. -vigyorgott Lucy.

- Ahaaa...-bólintott Hayde, Lucy orrát pedig megcsapta az az isteni illat, ami a zacskóból jött, amelyet az újdonsült ismerősétől kapott. Kinyitotta, és beleharapott a pisztácia krémes croissantba.

- Ez nagyon finom. -mondta azonnal.

- Anyu nagyon ért hozzá. Olasz. Nem is értem. Ők apuval annyira értenek a vendéglátáshoz! De én nem. Azt gondoltam, beletanulok. Szívesen segítek nekik bármikor. Viszont amióta itt vagyok, csak bénázok. Kezdtem a konyhában, ahol anyu az elején türelmes volt, utána közölte, hogy inkább pincérkedjek, mert csak feltartom. Pincérként pedig ilyenek történnek, mint a múltkori eset veled...a kávégép is utál!

- Lehet, hogy csak az elején nehéz.

- Nem tudom...annyi helyen dolgoztam már, és mindegyikbe beletanultam, furcsa mód szerettem is őket! Ez valahogy nem megy.

- És most keresel valami másmilyen állást?

- Beugrós vagyok pár helyen, nincs konkrét munkahelyem. Szóval, igen.

- Mennyire érdekel a divat?

- Menyasszonyi ruha divat?

- Aha.

- Az nagyon. Miért?

- Nemsokára szükségem lesz egy asszisztensre. De ez 8 órás állás.

- Én csak reggelit hoztam, nem vártam semmi ilyesmi viszonzást. -nevetett fel Hayde, Lucy pedig elvigyorodott.

- Pedig meggyőztél.

- Hú...gondolkozhatom rajta?

- Természetesen.

- Mennyi időm van?

- Egy hét? Kettő? Nézz be, ha döntöttél. Úgy volt, hogy meghirdetem az állást az újságban meg a neten, viszont szerintem te megfelelnél ide, és jól kijönnénk. De ha azt mondod, nem, az sem lesz probléma, jó? Ez csak egy lehetőség.

- Emiatt ki kell harcolnom neked anyuéknál egy kisebb kedvezményt. -vigyorgott Hayde, Lucy pedig elkezdett nevetni. -Van a tévében egy menyasszonyi ruhás show, a kedvenc műsorom. Itt is majd feketében kell lennünk?

- Nem. De azért csinosan kell öltözni. Nem tervezem, hogy lesz előírás, vagy ilyesmi...

- Szuper...nemsokára adok választ. -bólintott Hayde.

- Gyere, megnézed, amin éppen dolgozom?

- Igen, persze, viszont utána mennem kell, mert apa megöl. Ilyenkor elég sokan vannak az étteremben.

Lucy későn ért haza, Fer pedig már várta, hogy beszélgessenek. Természetesen elsőre mindketten kihagyták a sztorijaikból az előző este történteket, kerülték a témát. Lucy persze nem bírta ki, kb. 10 perc után rákérdezett, merre is leledzett a fiú előző éjszaka. Merthogy nem aludt az ágyában reggel, amikor Lucy benézett hozzá.

- Említettem előtte nap, hogy bulizni megyek. -magyarázkodott Nando. -Még kérdeztem is, hogy nem csatlakozol-e. Te meg azt válaszoltad, ha ott lesz Mr. Kretén, akkor tutira nem. -mosolygott.

- Hú, tényleg. Kiment a fejemből. -vigyorgott vissza Lucy.

- Rám írhattál volna nyugodtan, hogy mi a helyzet.

- Nem akartalak zavarni a randid közben. -szólta el magát a lány, majd lemerevedve bámult a bátyjára.

- Milyen randiról beszélsz?

- Ö...izé...hát nem szedtél fel valakit? Nem jöttél haza.

- Aha...-fürkészte a húgát Nando. -Na jó, ki vele, mit tudsz, és kitől?

- Az úgy volt...

- Lucyyyyyy....-sziszegte a fiú.

- Oké, oké. Iker meglátogatott, és ő köpte el, hogy Oliviával találkozgatsz.

- Mit keresett itt Iker este?

- Hé, most arról dumáljunk, hogy te miért jöttél össze újra azzal a nővel.

- Nem jöttünk össze, csak néha...

- Jó. -fintorodott el Lucy.

- Ne vágj már ilyen képet, húgi.

- Milyen képet?

- Mint aki azonnal elhányja magát. Én is grimaszolhatnék Iker miatt.

- Mégis miért?

- Figyelj, eddig nem akartam beszólni és említeni...de hát anno állandóan egymás nyakán voltatok. Mindenki tudta, hogy van valami közöttetek.

- De hát tényleg csak barátok voltunk.

- És akkor amit Sergio a bulin felolvasott az nem Ikerről szólt?

- Jó! -kiáltott fel Lucy, Fer pedig összerezzent ijedtében. -Belé voltam zúgva, de komolyan nem történt soha közöttünk semmi.

- Tegnap?

- Tegnap se.

- De akartad?

- Mikor lettem én a célpont helyetted?

- Ikernek? Bah...

- Nem! Te voltál terítéken, amiért titkoltad előlem, hogy Oliviával fogsz etyepetyézni.

- Biztos, hogy nem hiszem el, hogy Iker meg te csak dumcsizgattatok egész éjszaka...

- Oké, terelj csak.

- Amiatt nem szóltam róla, mert nem akartam, hogy kiakadj. Iker meg mióta ilyen pletykás?

- Dumáltunk, és azt hitte, tudom.

- Miért kéne mindent megosztanom veled?

- Nem kell...

- De rosszul esik?

- Nem. -morogta Lucy, majd otthagyta Fert.

5. rész

Lucy az üzletben volt, a fenti irodai részt csinosítgatta. A varrógépét és a pár napja vásárolt anyagokat, kiegészítőket reggel elhozták Ferrel, úgyhogy neki is láthatott az első, saját tervezésű ruháinak a megvarrásához. 2 körül nagyon megéhezett, úgyhogy átszaladt a szemben levő étterembe valamit bekapni. Rendelt, és amíg várakozott az ebédjére, elmélázva figyelte az utcában sétálgató helyieket. A táskájában pár perc múlva csörögni kezdett a telefonja. Gyorsan előkereste, valaki ismeretlen számon hívta. 

- Haló. - szólalt meg a lány.

- Szia Lucy, jó számot hívtam? -kérdezte vidáman az ismerős, mély férfi hang. -Iker vagyok. -tette hozzá, mire Lucy elmosolyodott. -hahó! Ugye nem zavarlak?

- Szia, szia. -mondogatta Lucy idegesen, és hirtelen mozdulatot tett: kinyújtotta a lábát, nem észrevéve, hogy a pincér épp próbálja elé lerakni a kávéját. Nem is sikerült neki, a lány elbotlott, és ráöntötte Lucyra az italt. Lucy azonnal ledobta a mobilt a kezéből, felállt, és segített a pincérnőnek felkelni. -Annyira sajnálom. -nézett rá bűnbánón. -ugye jól van?

- Semmi baj, az én hibám, bénáztam már megint. -motyogta a lány. -hozok Önnek egy másikat...

- Nem, nem szükséges.
- Bocsánat a szoknyája miatt... -húzta el a száját a pincér, Lucy pedig ránézett kedvenc fehér ruhadarabjára, aminek a közepén ott éktelenkedett egy hatalmas barna folt. -Szerintem, ki fog jönni. Valószínűleg.

- Hát nem tudom...-sziszegte Lucy, és közben gyorsan megfogta az asztalon levő kancsót, öntött az egyik pohárba a vízből, majd belemártotta a szalvétáját, hogy aztán azzal próbálja meg kitisztítani az egyre nagyobbá váló pacát. 
- Úgy látom, ért hozzá. Komolyan nagyon bánom a dolgot, tudok valamiben segíteni? -kérdezte totál bepánikolva a pincérnő.
- Semmi probléma, tényleg. Ezt megoldom.
- Legalább egy másik kávét had hozzak.
- Rendben, azt elfogadom, köszönöm. -bólintott Lucy. -ugye nem sérült meg?
- Nem, dehogy. Hozom máris a másikat. -szedte össze a pincérnő a tálcára a kávéscsésze darabjait, majd elviharzott. Lucy nagyot fújt, aztán lehuppant a székre. Szerencsére nem volt túl sok vendég az étteremben, így nem sokan látták a történteket. Nagyot fújt, majd felvette a telefonját, hogy visszahívja Ikert.
- Hello, Iker. Bocs, megszakadt a vonal. -magyarázkodott a lány.
- Hé, Luce. Mi újság? -érdeklődött a fiú.
- Egy étteremben ülök, várom az ebédemet és történt egy kis incidens.
- Ó, mesélj.
- Azt hiszem, elgáncsoltam a pincért. De persze véletlenül!
- Micsoda? -kezdett el édesen nevetni a fiú. Lucy szerelmes pillangói a gyomrában újra életre keltek.
- Tudom, ez is csak én lehetek. -forgatta a szemeit a lány.
- Mit tett szegény?
- Semmit. Csak hozta a capuccinom, én meg pont akkor nyújtottam ki a lábam, és elesett...
- És utána hogy hogy nem húztad el azonnal a csíkot? Nem volt elég ciki?
- Szemben van az üzletem, nem bírnék úgyse eltűnni. Inkább megvárom a kaját, farkas éhes vagyok.
- Igaz, az se lett volna jobb, ha elsunnyogsz.
- Minden nap kommandózva járhattam volna dolgozni. -vigyorodott el Lucy. - lehetséges, hogy így is ez lesz...pedig olyan kis aranyos helynek tűnik. Kár érte.
- Szerintem holnapra már senki se fog rá emlékezni. -kacagott Iker is.
- A pincérnő tutira fog.
- Ugyan már. Biztosan nem haragszik.
- Remélem.
- Amúgy lakást is találtál már, vagy még mindig Nandoval laksz?
- Még nem, sajnos. Viszont most épp elég egy dologra koncentrálni...és az a vállalkozás.
- Igen, gondoltam, hogy emiatt el lehetsz havazódva. De azért, valamelyik nap ráérnél velem ebédelni? Küldd el az üzlet címét sms-ben.
- Nem tudom, Iker. -könyökölt az asztalra Lucy, és a homlokát vakargatta, mire a pincérnő újra feltűnt mellette. Rámosolygott Lucyra, majd óvatosan letette az új kávét az asztalra. Lucy megköszönte, aztán a nő bólintott, és otthagyta.
- Luce, ne már. Miért nem akarod? -kérdezte Iker kiábrándultan.
- Te is tudod, miért.
- Nem, nem tudom!- morogta Iker, Lucy pedig morcosan csücsöríteni kezdett, fogalma se volt, mit mondjon. Ekkor feltűnt újra a felszolgáló.
- Mennem kell Iker, bocs, megérkezett az étel.
- Ne már, Luce. -kezdte a fiú, de a lány azonnal megszakította a vonalat, majd beledobta a telefont a táskájába.
- Pasi problémák? -érdeklődött a pincérnő.
- Nem a pasim, egy barátom. -sóhajtott nagyot Lucy. .

- Hát, velük se könnyű.

- Ez igaz. -mosolyodott el Lucy. -jól van? 

- Persze. A vendégek már megszokták, hogy folyton esek-kelek. Remélem nem rettentetettem el. 

- Dehogy is. -csóválta a fejét Lucy. Ebéd után a lány visszatért az üzletbe. Próbálta kitisztítani a szoknyáját, de sajnos halványan a folt még így is rajta maradt. Kiterítette, és remélte, hogy mire haza indul megszárad.

Már sötétedett, amikor Lucy hazaindult. Annyira belefeledkezett a tervezgetésbe, és a varrásba, hogy nem vette észre, mennyire eltelt az idő. Ki volt akadva, mert a szoknyája nedves maradt néhol, és így eléggé kellemetlen érzés volt viselnie. Bezárt, aztán mielőtt a kocsihoz indult, szétnézett az utcában, nem sokan sétáltak arrafele. Gyorsan beült a kocsiba, majd gázt adott. Nando még nem ért haza, Lucy elgondolkozott, vajon említett -e a bátyja valamit, hogy merre lesz aznap este, de nem rémlett semmi. Letusolt és pizsamát vett fel, aztán keresett az interneten egy ruhatisztítót. Éppen a konyhában agyalt, mit kellene vacsoráznia, amikor kopogtak. Iker állt az ajtóban ideges arccal. A lány elmosolyodott.
- Szia, kérlek, ne kérj ellenem távolságtartásit...-kezdte Iker, Lucy pedig felnevetett.
- Hello. Bejössz? -érdeklődött a lány gúnyos hanglejtéssel.
- Igen, kösz. -lépett be a házba a fiú, majd Lucyval a konyhába mentek.
- Már pizsamában vagy?
- Hosszú volt a napom, elfáradtam. -válaszolt a lány. Iker leült, és halkan figyelte, amíg Lucy összeszedi a vacsorához a hozzávalókat. -mit főzöl?
- Csak összedobok egy salátát. Kérsz te is?
- Maradhatok olyan sokáig?
- Figyelj Iker. -állt le egy pillanatra Lucy. -sajnálom, hogy leráztalak ma a telefonban.
- Oké, megbocsájtok, ha megígéred, hogy máskor nem csinálod...én tényleg örülök annak, hogy hazaköltöztél. -kezdett vehemensen magyarázni Iker. -Komolyan szeretnék veled több időt együtt tölteni, és feléleszteni a barátságunkat. Tudom, hogy történtek dolgok, amelyek mindkettőnknek fájnak, viszont ha azokon túllépünk, talán újra működhet a dolog, nem? Luce...-simogatta meg a fiú a lány kezét átnyúlva az asztalon. -próbálom megérteni, hogy miért nem akarod velem tartani a kapcsolatot, de nem megy. Mondhatni menekülsz előlem. Kétszer voltam itt Nandonál Serggel a héten bandázni, és te egyszer se voltál itthon. Kerülsz. Felfogtam, hogy nem akarsz összefutni velem, csak azt nem, hogy miért. Mi rosszat tettem? Ugyanaz vagyok, aki voltam, nem lettem nagyzoló, egoista, nagyképű sztárfocista, aki kivan magától, csak mert befutottam...sose változnék olyanná.
- Sajnálom. Tényleg. Én csak berezeltem.
- De mitől, Luce? -értetlenkedett Iker.
- Van saját életed, amiből 5 évig kimaradtam.
- Igen, és?
- Félek, attól, hogy nem -e csak a régi szoros kötelék miatt akarnád újraéleszteni a barátságunkat. Csakhogy az már múlt idő. Sok minden történt azóta, akármennyire is mondod, hogy nem, de igen, változtunk.
- Ühüm...szóval, itt nem az a kérdés, hogy te az én életembe beleillesz-e, hanem hogy én tudok-e alkalmazkodni hozzád? Tisztában vagyok azzal, hogy minden más, de én akkor is szeretnélek megismerni...
- Látom, még mindig szeretsz szónokolni. -vigyorodott el Lucy, Iker pedig odament hozzá.
- Reményeim szerint én leszek a Real új kapitánya. Szóval muszáj néha gyakorolnom. -mosolygott édesen a lányra fiú. Lucy teljesen maga alatt volt. -Bármit, bármikor...mint régen...
- Jó, de...
- Az a baj veled, Lucy, hogy nem hiszed el, hogy si...
- Én csak azt szerettem volna mondani, hogy...
- Nem fogsz semmit se összekuszálni. Megígérem. De nem bírok meglenni úgy, hogy itt vagy újra a városban, és kizársz az életedből. Nem tudod, mennyire hiányoztál.
- Jaj Iker. -ölelte meg a fiút a lány. -Te is nekem...irtózatosan. Főleg a beszélgetéseink.
- Hát eddig nem így tűnt.
- Ne haragudj rám. Kérlek.
- Oké, párszor találkozunk, és nem koptatsz le, akkor megbocsájtok.
- Jól van.
- No akkor ez most azt jelenti, hogy rendben vagyunk? Mármint...-súgott a fülébe Iker Lucynak, a lány pedig megborzongott.
- Igen. -húzódott el Lucy Ikertől. -Eszel?
- Aha. Megtanultál főzni?
- Amennyire csak tudtam.
- Elmentél abba a főzősuliba, amit kiválasztottál még itthon?
- Ó, képzeld, nem...mire Londonba költöztem, megszűnt az a hely!
- Ne már! Nem hiszem el. -kezdett el nevetni Iker. -Bocs, Lucy, de ez is csak veled történhetett.
- Tudom....ki is voltam akadva. De van egy jó sztorim ezzel kapcsolatban, elmesélem. -vigyorgott Lucy. -kb. 1 évig nem próbálkoztam a főzőcskézéssel. Az akkori lakótársam, Laura is tök béna volt a konyhában. Bénább, mint én, ő mindent odaégetett, egyszer kigyulladt a pult is... pirítóst csinált! Ezután csak teát engedtem készíteni, minden másban segítenem kellett neki. Viccelődtünk is azzal, ha én nem lennék, életképtelen lenne. -kacagott Lucy. -Egy ideig eljártunk kajálni egy az albinkhoz közeli bisztróba. Nagyon bírtuk. Reggeli és vacsora időben mindig ott lógtunk. Miattunk találták ki a diákkedvezményt.
- Vicces. -mosolygott Iker. -De végül valahogy csak megtanultál főzni, nem?
- Lalának pasija lett. És mielőtt szakítottak, a srác befizette egy páros főzőtanfolyamra magukat.
- Hűűűű. Végül téged vitt?
- Engem. -bólintott Lucy.
- De mi történt a barátjával?
- Most figyelj! Lau minden vágya egy toszkán utazás lett volna, de a csávónak fontosabb volt, hogy a barátnője ne égesse oda a reggelijét. Az nem lett volna probléma, hogy ezt kapja ajándékba, mert Laurának tetszett a dolog, de utána jött a gúnyolódás, egyre durvább piszkálódás, és a végén úgy összevesztek, hogy még aznap este szakítottak is. Mindezt úgy, hogy ott volt a bulin Laura egész családja, meg mi a barátai. Nem izgatta őket, hogy mindent hallottunk, amit egymás fejéhez vágtak. Heves kapcsolat volt, szóval zengett tőlük a ház. 
- Ciki. -vigyorgott Iker.
- Az. De Laura nem olyan, aki sokáig szomorkodik egy pasi miatt. Miután dobta Timet, bulizás közben összeszedte a mostani férjét, Bent.
- Milyen szeretettel beszélsz róluk.
- Ó igen, nagyon szoros a kötelék közöttünk.
- Nem volt nehéz otthagyni őket?
- De, az volt. Viszont igazából a családom miatt jöttem haza. Fer hazaköltözött, és valamiért úgy éreztem, már nem szeretnék maradni.
- Egyedül laktál?
- Az utolsó pár hónapban igen. Kb. 3x költöztem az elmúlt 5 évben. Először Lalával laktam együtt...úgy 2 évig. Utána odaköltözött hozzánk Ben, én pedig elköltöztem egy mini lakásba. Utána amikor összejöttünk, Iannel laktam.
- Ő volt a barátod?
- Igen.
- Mennyi idő után bútoroztatok össze?
- Hm, ez vicces...2 hét.
- 2 hét? -hökkent meg Iker.
- Igen...nagy volt a...hm...szerelem és a szenvedély. Hihi. -kuncogott Lucy, Iker pedig összehúzott szemmel bámult rá. -ne nézz már rám ilyen felháborodottan.
- Bocs, csak ez fura.
- 3 évig nem volt pasim, vele meg ahogy összeakadtunk, izzott közöttünk a levegő.
- Hogy micsoda? -esett le az álla Ikernek.
- Hagyjuk. Jajjj már, nem is haladok a salátával, pedig irtó éhes vagyok. -morogta Lucy, Iker pedig továbbra is ledöbbenve vizslatta.
- Miért nem volt senkid olyan sok ideig?
- Csak. -vonta meg a vállát a lány, miközben beleszórta a salátát egy nagy tálba.
- Luce.-dőlt háttal a pultnak Iker. -miért?
- Nem jött olyan...aki...akiért odalettem volna...akivel megvolt a kémia.
- Ühüm...szóval, én nem is lehettem az oka.
- Lehettél. -kezdte el vágni a paradicsomot Lucy. -voltál.
- 3 évig?
- Igen, fogd már fel, 3 évig! -szólt rá a lány morcosan. -Bocs, tudom, nehéz lehet neked ezt megemészteni, hisz tudom, hogy pár héttel a távozásom után máris továbbléptél. Én sajnos nem voltam ilyen gyors.
- Miről zagyválsz? Kitől hallottad ezt?
- Elfelejted, hogy Nando még itt maradt egy ideig...
- Ő nem mesélne ilyesmit.
- Pedig marha pletykás. -mondta Lucy komolyan, Iker meg felnevetett. -komolyan!
- Mindegy, ki mondta, ez nem igaz.
- Ha igaz is lenne, tök mindegy már...és nem is vártam el, hogy...
- Tudom Lucy, tudom. Te semmit se vártál tőlem, se nem akartál tőlem...
- Nagyon is akartam volna, csak nem volt rá lehetőségem.
- Ha tudtam volna...
- Elvileg én is bejöttem neked, szóval te is léphettél volna. Figyelj, én tudom hogy elszalasztottam egy csomó jó dolgot amiatt, hogy féltem elmondani, mit érzek. De ez már így alakult, utólag nem tudok semmit se tenni.
- Reménykedtél benne, hogy ha hazajössz, lesz esélyünk?
- Nincs esélyünk, Iker, barátnőd van. Én nem vagyok olyan típus, akit ez nem érdekel, és átgázol másokon, csak hogy megkapja, amit akar. Sose leszek ilyen. És valószínű, hogy erős a kapcsolatotok, mivel már majdnem 5 éve együtt vagytok...
- Evával? -nézett furcsállón Iker. -Ez nem így van...
- Hm?
- Kb. 3 éve jöttünk össze. És azóta már 2x szakítottunk.
- De...
- Volt előtte barátnőm, de nem azonnal, miután elmentél. Akkor még nekem is kellett idő, amíg valamennyire kilábaltam a szerelmi bánatból. De nem felejtettelek el soha.
- Ez most új nekem. -mosolyodott el Lucy.
- Látom, nagyon meghatott, amit mondtam.
- Micsoda?
- Hagyjuk.
- A szerelmi bánat? Ugyan már Iker, nem voltál belém zúgva.
- Mert nem mondtam? Attól még lehettem!
- Ne csináld ezt.
-Mit?
- Irtó rossz ezt hallani. Ha nem lettem volna olyan makacs, és maradtam vo...
- Neeeeee, Luce. Nem szeretném, ha az elmulasztott dolgok miatt csüggednél. Ezt megbeszéltük. Így kellett lennie. Tudom, és megértettem, hogy miért mentél el, és azt is, miért nem kerestél.
- Nagyon nehéz volt. -görbült sírásra Lucy szája széle, de Iker rámosolygott, és amennyire bírta, visszatartotta a pityergést.
- Nekem is. -ölelte meg a lányt a fiú, és nyomott egy kis nyugtató puszit az arcára. -de most már megint itt vagyunk egymásnak. Hm?
- Igen. -nézett fel Ikerre Lucy. Iker finoman, megnyugtatón cirógatta a hátát. -megértettem, hogy nem tudlak sehogyan se lekoptatni. Szóval, maradsz.
- Nem tudom, Lucy, Nando nem biztos, hogy örülne, ha ideköltöznék. -grimaszolt viccesen Iker, mire Lucy felnevetett.
- Csináljuk meg a salit, mert megromlik, mire végre hozzákezdhetnék az elkészítéséhez.
- Te csinálod, én vendég vagyok.
- Bocs. Akkor menj vissza a székhez.
- Nem akartam lábatlankodni a területeden.-kacarászott Iker, majd leült a székre, a lánytól távol.-Mesélsz nekem a vőlegényedről? Hogy jegyzett el?
- Már nem a vőlegényem.
- Jó, de akkor is érdekel. Hány év volt közöttetek?
- Én most vagyok 23, ő 33.
- Hűűű. 10 év? Wow...és ő angol?
- Igen. Sebész.
- Egy orvos...csodás!
- Iker. -szólt rá Lucy. -már nem vagyunk együtt, felesleges ujjonganod.
- Anyukád bírta?
- A családomban mindenki szerette.
- Hogy találkoztatok?
- Nando egyik meccsén, amit Londonban játszottak, mellé ültem. Rám öntötte a sörét véletlenül, aztán a szünetben vett nekem egy mezt kárpótlásul.
- Nem mondtad neki, hogy otthon van már egy pár, amit Fertől kaptál?
- Egy szót se szóltam neki Nandoról vagy 2 hónapig.
- De hát a vezetéknevetek ugyanaz, illetve gondolom volt egy pár közös képed vele meg a családdal...hogy nem vette észre?
- Azt mondtam neki, hogy azért szeretem annyira a csapatot, azon belül is Fert, mert ugyanaz a vezetéknevünk. És elhitte. A képeket elpakoltam, nem vett észre semmit. Amikor aztán bemutattam a tesóimnak, kiborult kicsit a titkolózásom miatt, de felfogta, és elfogadta, miért nem avattam be azonnal. -nevetett Lucy.
- Milyen megértő.
- Igen, én pedig a legcukibb énem adtam, és szerencsére tudtam, hogyan csavarjam el a fejét úgy, hogy ne legyen többet haragos.
- Biztos ügyes vagy benne. -jegyezte meg csibészes hanglejtéssel Iker.
- Hát igen...megvoltak a módszereim. -dugta ki a nyelve hegyét Lucy.
- És miért szakítottatok, ha végül is jól alakult a kapcsolat?
- Először is, haza akartam költözni Madridba. Sok dologban eltért a véleményünk, például máshogyan képzeltük el a jövőnket. Végül úgy döntöttünk, jobb lesz, ha nem maradunk együtt.
- Értem. De akkor nem váltatok el haraggal.
- Nem, egyáltalán nem. Jó, most te jössz...
- Én?
- Igen, te is mesélj rólad és Eváról.
- Ó...mit szeretnél tudni?
- Hogy hogyan jöttetek össze?
- Egy gálán találkoztunk, ahol ő volt a műsorvezető. Egy barátom mutatott be neki, aztán rájöttünk, hogy mi már ismerjük egymást régebb óta, és elhívott randizni.
- Ez szép. Ő hívott el?
-Aha. -mosolyodott el Iker.
- Bátor csaj.
- Az tetszett benne a leginkább, hogy mindenről van saját véleménye, és ki is fejti, nem érdekli, ha másnak nem tetszik. Persze ez egy vitánál el tud hatalmasodni rajta, és durvává válhat...
- Szokott csipkelődni is?
- Persze, azt nagyon szereti.
- Régen is ilyen volt.
- Ha visszaemlékszel, te lógtál vele többet akkoriban, nekem nem volt valami szimpatikus.
- Tényleg?
- Igen.
- Ez eléggé érdekes.
- Tudom. -mosolygott Iker, Lucy pedig elővette a tányérokat, mert készen lett végre a saláta. Szedett Ikernek, majd magának, aztán beültek a nappaliba megenni. -mindig így szoktál vacsorázni? Mármint nem az asztalnál?
- Ha Fer itthon van, akkor néha eszünk ott is, de nem nagyon jellemző, max ha többen vagyunk.
- Sokat vagy esténként egyedül?
- A meccsek miatt igen. De nem vészes, már megszoktam. 
- És mindig írtok meg üzentek egymásnak, hogy mikor érkeztek haza?
- Néha igen. Általában vacsora közben megbeszéljük, kinek mi a terve másnapra, hogy képben legyünk. Viszont most például nem tudom merre lehet.
- Nem ma randizik Olival?
- Kivel? -döbbent meg Lucy.
- Olivia. Upsz, nem úgy tűnik, hogy te tudtál erről...
- Valamit említett hol lesz ma este, de biztos, hogy nem ezt. -csücsörített morcosan Lucy.
- Nem bírod valami miatt őt? Régen a legjobb barátnőd volt.
- Régen, mielőtt csúnyán dobta a bátyámat. Nagyon mérges vagyok rá. Nem tudod, ez szokás Nandonál, hogy találkozgatnak?
- Azt hiszem.
- Király.
- Nando tudott rólunk?
- Nem, és arról, se, hogy beléd voltam zúgva, amióta ismertelek.
- Amióta ismertél? -vigyorgott Iker.
- Igen. -mosolygott rá Lucy.
- Ügyesen leplezted annyi éven keresztül.
- Nem kellett volna.
- Megbántad?
- Már mondtam, hogy igen. Nagyon is. -mondta csüggedten Lucy, Iker pedig letette a tányérját az asztalra, majd közelebb ült a lányhoz. Megsimogatta az arcát, aztán lecsúsztatta a kezét a nyakához, és magához rántotta. Lucy mélyen belenézett Iker szemeibe, majd hagyta, hogy a fiú szenvedélyesen megcsókolja.