4. rész

Lucy pár nap múlva megtalálta álmai üzlethelyiségét, és ezzel elindult a cégalapítás útján. Diego irodájában ültek, Fer mellette volt, halkan figyelte az eseményeket. Már nem tárgyaltak, csak a papírokkal kellett végezniük, és az övé volt a hely. A lány úgy érezte, ennél boldogabb már nem is lehetne, minden pont úgy alakult, ahogyan elképzelte. Vagyis, sok munka várt rá, de ennek csak még inkább örült. Diego elé csúsztatta a bérleti szerződést, és ismertette annak tartalmát. Előző este már átrágták magukat rajta Nandoval, úgyhogy a lány tisztában volt minden pontjával, de azért meghallgatta a férfi mondandóját, nem szakította félbe. A kezébe vett egy tollat, majd aláírta, aztán Fer is, mint tanú. Diego gratulált a lánynak, majd ünneplésképp elhívta őt és a bátyját ebédelni. Lucy tudta mik lesznek a következő lépései, a napokban mindent előkészített. Így, hogy megvolt a helyiség bérlési szerződése is, másnap bejegyeztethette a vállalkozását. Kezdődhetett a munka nehezebb része. Kifestetett, és közben megrendelte a berendezéseket. Szerencsére pár nap alatt minden megjött, de még így is sok minden hátravolt. Majdnem minden este fáradtan feküdt be az ágyába, ha nem az üzletben volt, akkor Nandonál dolgozott. Egyik nap a fiú korábban hazaért, de a húgát nem találta otthon. Írt neki, hogy merre van, aztán Lucy azonnal válaszolt is, hogy kb.negyed óra múlva érkezik. Fer nem akart főzőcskézni, ezért inkább rendelt vacsorára pizzát. 20 perc múlva kopogtak. Nando meglepődött, nem gondolta, hogy ilyen gyorsan megjön az étel. Gyorsan fogta a kártyáját, és kisietett kinyitni az ajtót, de nem a futár álldogált ott, hanem az egyik legjobb barátja, Sergio. 

- Szevasz! -köszönt a fiú. -Megmondanád miért kerülsz már vagy 1,5 hónapja? Bejöhetek hogy megbeszéljük?-kérdezte zaklatottan.

- Szia! Persze gyere.-invitálta be vidáman Fer.
- Minek a hitelkártyád? 

- Ma este pizzázunk Lucyval. -mosolyodott el Nando. -nemsokára itt van. 

- Lemaradtam valamiről? Barátnőd van? -értetlenkedett Sergio.-Vagy ki az a csaj?

- Dehogy is, ő a húgom! -vágta rá Fer.

- Ja...hogy itthon van a húgod? -döbbent le Serg.

- Hazaköltözött pár hete, és nálam lakik, amíg nem talál lakást. 

- Na ne mond! -vigyorodott el Sergio, majd csücsörítve agyalni kezdett. 

- Ezt jobban teszed, ha befejezed most azonnal. -szólt rá szigorú pillantással Fer, majd bement a nappaliba. Sergio követte. 

- De micsodát? 

- Nem fogod kiakasztani. -terpeszkedett el a kanapén Nando, Serg pedig melléült.

- Miért tenném? 

- Mert nem bírjátok egymást? 

- 5 év telt el azóta, hogy láttam...

- Tudom, viszont valahogy az az érzésem, hogy most se fogtok máshogyan viselkedni egymással. 

- Sokat változott? 

- Mert? 

- Csak kérdezem. Mindegy, majd meglátom. 

- Nem maradsz, ne is álmodj róla. 

- Hé...te szégyellsz engem? -háborodott fel Sergio, Fer meg elkezdett nevetni. 

- Te nem vagy ép. 

- Jó, ezt tudtuk eddig is...szóval, mesélj már róla, mit keres itt? Nem úgy volt, hogy elhúzott örökre? 

- Senki se mondta, hogy elhúz örökre, Serg. 

- De, Luciana pont ezt mondta. 

- Ok, de most visszatért. 

- Miért nálad csövezik? 

- Nem talált eddig még normális lakást, én meg úgyis egyedül élek a ház pedig elég nagy kettőnknek is. Most indította be a vállalkozását, nem említettem neki, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy nálam marad még jó pár hónapig, mert nem fogja tudni eleinte a lakást és az üzletét is finanszírozni. Pénzt nem fogad el, nem tudok mit csinálni vele. 

- Szóval még mindig olyan makacs, mint régen. -állapította meg Sergio. 

- Igen. -mosolygott Nando. 

- Akkor csak miatta nem akartál velem találkozni? 

- Aha.

- Iker tud róla? 

- Igen. 

- Nem is említette. 

- Biztos elfelejtette. 

- Höh...azt kétlem. Szerintem direkt nem köpött. 

- Hagyd már. -röhögött fel Fer. -Amúgy amikor beszéltünk, hogy kinek mikor lenne jó összefutni, nem találtunk időpontot, mert mindketten elfoglaltak voltunk. Nem csak Lucy miatt nem értem rá. 

- De azért benne volt, hogy nem akartad, hogy lássam. 

- Szeretem a húgomat, és hm...hogy is mondjam...nekem nem célom, hogy elkergessem innen. 

- Most arra próbálsz rámutatni, hogy utál engem ennyi év elteltével is? 

- Hát....öööööööö...lehetséges...-húzta félre a szája szélét Fer, Sergio pedig hirtelen dühös lett. 

- Ez nem is igaz! Biztos nem!

- Miért ér meglepetésként? 

- Nem, nem!
- De.
- Az se jobb érzés, hogy titkolóztál előttem, és le akartál miatta koptatni.

- Figyelj, az az igazság, hogy van ahhoz közöm, hogy hazaköltözött, mert én győztem meg arról, hogy sokkal szuperebbül fogja itthon érezni magát a családja körében, mint Londonban egyedül. Nem volt szándékában otthagyni a menő állását, és most segítenem kell neki, támogatnom kell őt minden értelemben. Nincs szüksége arra, hogy még te is felzaklasd. Én szívesen találkozom veled bármikor, viszont kérlek, hagyd békén a húgomat! -magyarázott hevesen Fer.

- Ó Fer, mennyire édes vagy! A nagy és védelmező bátyó! -ámult Serg.

- Gúnyolódj csak, lehet hogy így van, de ezt meg kell értened, és felfogni. Ez a helyzet.

- Fer nem tudom, hogy hogyan látod őt magad előtt, de szerintem, a kishúgod maga is meg tudja védeni magát, nem kell ennyire védened és elzárnod mindenkitől, akitől félted. 

- Dehogy zárom el, miket süketelsz? Azt csinál amit akar, csak nem szeretném, ha még idegesebb lenne. Nem hiányzik ez most se neki, sem nekem. 

- Micsoda? 

- Régen mi volt? Te és Lucy egy légtérben: egyenlő a balhéval!

- Honnan tudod, hogy folyton vitáznánk, eltelt egy csomó év! Sokat változtam, szexisebb, izmosabb lettem, lehet, első látásra belém zúgna. 

- Ez meg a másik. Felejtsd el, hogy rámászol...

- Nagyon rosszul esik, amiket mondasz. 

- Fogd már fel, hogy én csak Lucy érdekeit nézem! -emelte fel a hangját Fer.

-  Nando figyelj. -kezdte Sergio, de akkor Lucy hazaért. 

- Szia bátyó! Tudnál nekem segíteni, kérlek? -kiabált be a házba. Fer kiszaladt a lányhoz, majd egy pillanat alatt visszatért. Serg észrevette, hogy egy csomó cucc volt a kezében. A fiú ledobta őket a nappaliban, majd megint elhúzta a csíkot. Sergio is felállt, de toporgott pár pillanatig az ajtóban, mert nem igazán tudta, mitévő legyen. Lucy valamit nagyon magyarázott Nandonak a kocsinál, aki csak bőszen bólogatott, aztán jól megpakolva, rohamléptekkel elsietett Serg mellett. Sergio úgy döntött, hogy ő is besegít, kicsit ijedt arccal somfordált oda Lucyhoz. A lány közönyös hangon köszönt, majd adott neki is két szatyrot, és utasította, hogy vigye be. Sergio azon agyalt, vajon tudja-e Lucy, hogy ő az. Eléggé sötét volt, régen nem találkoztak, biztos, hogy nem ismerte fel. Vagy mégis? Ha mégis, normálisan viselkedett. Bár cipekedett, nem izgatta, ki Nando barátja. Besétált a házba, Fer pedig megmutatta neki, hova tegye a nála levő zacskókat. Lucy közben eltűnt.
- A húgod kifosztott pár üzletet...boltkóros? -mutatta az ujjával körözve a feje mellett Serg, hogy Lucynál valószínűleg elmentek otthonról.
- Ne már. -röhögte el magát Fer. -A vállalkozása miatt vásárolt...valamiket...gözöm sincs, mik ezek. Tegnap elmesélte este, merre lesz ma, de olyan fáradt voltam, hogy a felét se fogtam fel.
- Ez ciki. -sziszegett Sergio. Csengettek, Nando pedig kiszaladt, hogy átvegye a pizzát. Lucy beszáguldott a nappaliba, épp Nandohoz szólt volna, de akkor megpillantotta Sergiot.
- Szia, köszi, hogy segítettél, én L...-akart volna bemutatkozni a lány, de elakadt a szava. -Te hm...ismerősnek tűnsz...ó...ó...
- Szia Luciana. -vette elő a legcsábosabb mosolyát Sergio, mire Lucy először teljesen elképedt, aztán pár másodperc múlva hirtelen bólintott, elejtett egy vigyort, aztán otthagyta. Sergio nem igazán értette, hová ment.
- Nando. -kapta el a fiút a konyhában Lucy. -mit keres itt Sergio Ramos?
- Ó, hát az úgy volt...-kezdte Fer, Lucy pedig láthatóan teljesen kikészült, és próbált nem felrobbanni.- Azt hittem, nem lesz vele gondod, mivel ő is cipekedett és akkor észrevetted, hogy ő az...
- Totál sötét volt odakint, mit láttam szerinted? Semmit! Valakinek a kezébe nyomtam valamit a csomagtartóból, az volt a lényeg, hogy vegye el tőlem!
- És mégis mi bajod van azzal, hogy itt van? Az én haverom. Eddig nem zavart fel sok vizet...vagy igen? Mert szerintem nem. Nyugodj már le!
-  Azt hiszem, ma fent eszem meg a pizzám. -kapta fel a pizzás dobozt Lucy morcosan grimaszolva.
- Ne gyerekeskedj! -húzta el a száját Fer. -Serg, kérsz kaját? -kiabált a fiúnak, mire az azonnal megjelent a konyhában.
- Vicces, hogy neked is ma van a "bármit ehetsz" napod, Fer. -mosolygott a fiú. -Igen, kérek szépen, ha nem probléma.
- Nagyot kértem, simán megosztozhatunk rajta.
- Szuper. -mondta boldogan Sergio, miközben le se vette a szemeit a Fer mellett puffugó Lucyról.-Megkérdezhetem, mi van azokban a zacskókban, amiket behordtunk? -érdeklődött a lánytól.
- Hm...-sóhajtott nagyot Lucy. -Menyasszonyi ruhákat fogok varrni, és ahhoz kell egy csomó fajta anyag, meg gyöngy, ilyesmik. Illetve ékszereket is készítek, és ahhoz alapanyagok. -válaszolt a lány szenvtelen hangon.
- Wow. Egyedül szerzel be mindent?
- Igen, ezt így szokás. -kuncogott fel Lucy. -vagy nem?
- Gondolom. -jegyezte meg Nando.
- Nos, én felmegyek a szobámba, majd azokat holnap elpakolom, rendben bátyó? Éhen halok.
- Miért nem eszel velünk? Nézünk szerintem egy filmet Ferrel. -ajánlotta fel Sergio, mire Lucy és Fer is kérdőn bámult rá.-Van itthon söröd? Úgy innék egyet. Lucy? -vigyorgott, mire Nando a szemeit forgatva fogott két tányért, meg szalvétát.
- Vegyél ki a hűtőből amit akarsz. -jegyezte meg, aztán mindent ami a kezében volt a pizzás dobozra tette, és otthagyta őket.
- Jó étvágyat. -mondott ennyit Lucy, majd fel akart iszkolni a szobájába, de Sergio elállta az útját.
- Sajnálom. -nézett rá bűnbánóan.
- Azt, hogy itt vagy? Semmi vész, Nando a haverod, én meg vendég vagyok, azt hív ide, akit akar. Még ha te is vagy az.
- Nem csak azt...szeretném, ha megbocsájtanál nekem...mindenért.
- Régen megkeserítetted az életemet. -közölte Lucy könyörtelenül.
- Megértem, ha még mindig utálsz.
- Akkor oké. Megehetem végre a pizzám, mielőtt még kihűl?
- Szólok neked előre, nem fogom feladni! -kiabált a lány után Sergio, de Lucyt nem izgatta. Sergio kivett két sört a hűtőből, majd lehuppant Fernando mellé, aki magában vihogott. -mi bajod?
- Komolyan azt gondoltad, hogy majd a húgom ideül hozzánk sörözni és dumcsizgatni? -gúnyolódott Nando.
- Igen. -mosolygott Serg, Fer pedig hangosan felröhögött.
- Mekkora egy állat vagy! No egyél inkább, ha már meghívattad magad vacsorára. -rakott két szelet pizzát Sergio tányérjára Fer, és bekapcsolt egy filmet. 

3. rész

Rafael és a családja kora délután ugrottak át meglátogatni a szüleiket. Két gyerekük volt, az 5 éves Ana, és a 1,5 éves Mateo. Mindketten irtó izgágák voltak, akik imádták a nagynénjüket. Kihasználva, hogy Lucy hazaköltözött, folyamatosan csak rajta csüngtek. A lány nem bánta, hiszen nagyon szeretette őket, imádta, hogy a kicsik mindenhová követik és vele akarnak lenni. Nem csoda, hogy szoros volt közöttük a kapcsolat, mivel amíg Londonban lakott, Rafáék majdnem minden hónapban meglátogatták, párszor pedig együtt mentek Liverpoolba szurkolni Fernando meccseire. Sajnos nem tudtak egész délután ottmaradni, mert estére programjuk volt. Miután elmentek, Lucy megnézett egy filmet Florral, majd felment a szobájába, hogy keressen magának valami olvasnivalót. Levette az egyik kedvenc kötetét a polcról, majd kiment a tornácra, és lehuppant a lépcsőre. Régen is szeretett itt üldögélni. A nap sugarai finoman csiklandozták az arcát, kényelmesen elhelyezkedett, és belekezdett az olvasásba. Kb. 50 oldal után rápillantott a telefonjára, hogy megnézze az időt. Még volt kb. egy óra sötétedésig. 

- Lucy? Tényleg te vagy az? -tette fel a kérdést ledöbbenve valaki a távolból. A lány csodálkozva odapillantott a kapuhoz, ahonnan jött a mély, férfihang, és azonnal felismerte a fiút. Magas volt, barna hajú, édes mosolyú...semmit se változott, még mindig "szomszéd srác" stílusa volt, egy sima, koptatott farmert, edzőcipőt és zöld pulcsit viselt. Iker levette a napszemüvegét, és lassan odasétált hozzá, az arcán teljes megdöbbenés látszott. Megállt Lucy előtt.-Szia. -köszönt kíváncsi tekintettel vizslatva a lányt. 

- Szia. -mondta halkan Lucy.

- Ez durva. Idejöttem megkérdezni Nandot, hogy miért állt be a szüleim háza elé a kocsijával, mert így én nem bírok leparkolni...erre itt talállak téged. Nem is hiszem el! Komolyan te vagy az? Hű, de rég nem láttalak!

- Igen. -bólintott Lucy, és nem tudta, mit mondjon még, teljes idegesség lett úrrá rajta. -Az a helyzet, hogy ide hozzánk nem bírtam beállni, és apu megkérdezte a szüleidet, ott hagyhatom -e előttük a kocsit. Azért van ott, bocsánat miatta. De elhozom onnan, ha nagyon muszáj. -állt fel a lány gyorsan.

- Mindegy, semmi baj. Gyere már ide, vagy ezer éve nem találkoztunk! -kapta el a lány derekát a fiú, aztán szorosan magához ölelte. Lucy gyomrában a pillangók őrülten szálldosni kezdtek. -Szóval, akkor te jöttél a minivel? -kérdezte boldogan a fiú.

- Igen, Fer kölcsönadta nekem. -bólintott Lucy.-hogy hogy felismerted, hogy az övé?

- Vajon honnan? Szerintem az ismerőseim közül csak neki van kék Mini Coopere, ráadásul a rendszáma is árulkodó. -mosolygott Iker. -Mit csinálsz itt? Látogatóban vagy? 

- Hazajöttem. -közölte feszülten a lány.

- És meddig maradsz? -kíváncsiskodott tovább Iker.

- Egy ideig biztosan, most épp lakást keresek, és addig Fernandonál lakom. Ma meccse van Valenciában, és anyuékkal töltöm a hétvégét. 

- Vagyis hazaköltözöl? -csodálkozott a fiú, majd lehuppant a lépcsőre, Lucyt pedig maga mellé húzta. Lucy felderült, Iker nagyon lelkesnek tűnt.

- Aha. 

- Mióta vagy itthon? 

- Csak pár hete. 

- Szóltál volna, hogy Madridban vagy? 

- Nem.

- Miért? 

- Komolyan nem tudod? 

- Jaj ugyan már...-grimaszolt Iker, Lucy pedig merengőn vizslatta.  

- Szerinted kellett volna? 

- Határozottan igen. 

-Iker, mindkettőnknek saját élete van, minden más, mint régen, nem akartam csak úgy megjelenni, és összekuszálni mindent. Én...
- Szóval egyáltalán nem akartál látni? Ez a helyzet? Már nem érdekellek? -nézett rá kissé kibukva Iker.
- Dehogynem! Szerettelek volna felhívni, és felvenni veled a kapcsolatot, viszont nem tudtam, mennyire vagy elfoglalva, hogyan érintene, hogy megkereslek! Komoly párkapcsolatod van, aki ráadásul régi ismerősöm nekem is. Szerinted mit szólna Eva, ha megtudná, hogy velem lógsz?

- Nem szólna semmit, mivel úgy tudja, hogy semmi nem volt közöttünk soha..mármint szoros barátságon kívül...ami történt az utolsó éjszakán, az a mi közös titkunk. -közölte a fiú, Lucy pedig csüggedt arcot vágott. -figyelj, én nem akarom magam rád erőltetni. Viszont nekem semmi bajom nem lenne azzal, ha néha találkoznánk. Sőt, örülnék neki. 

- Iker, jössz már, mi tart ennyi ideig? -ment oda hozzájuk Eva. Lucy azonnal felismerte, bár a haja teljesen más lett, anno rövid szőke volt, most viszont hosszú, vörösesbarna tincsek omlottak a vállára. Csinos volt, modell alkatú, a kezében méregdrága táska, és egy hatalmas napszemüveg takarta a fél arcát. Eva régen is szerette, ha úgy nézett ki, mint a "végzet asszonya". Valószínűleg még mindig ezt a stílust követte. -Lucy? -tette fel a kérdést meghökkenve, majd kecsesen levette a szemüvegét.

- Igen, szia. -mosolyodott el a lány, majd felkelt, és adott két puszit Evának. 

- Úristen, de rég nem láttalak. Mi van veled? 

- Szuperül vagyok.
- Visszaköltözik Madridba. -szólalt meg Iker is.
- És azt tervezem, hogy nyitok egy üzletet. -folytatta Lucy.
- Ó, ez irtó klassz...láttam a ruháidat a neten, nagyon szépek! 

- Köszönöm szépen. 

- Milyen ruhák? -kérdezte Iker. 

-Nem tudtad, hogy kiadott egy menyasszonyi ruha kollekciót? Megnyert egy tehetségkutatót Londonban.  Abban a híres ruhaszalonban dolgozott, aminek a divatbemutatóján és is felléptem 3 éve. Kár, hogy nem futottunk össze.

-Igazából...-kezdte Lucy. -Először is, nem igazi tehetségkutatóban vagy tv reality showban indultam...vagy bármi ilyesmi...ilyenről szó sincs. -makogott a lány idegesen, mire Iker elvigyorodva figyelte. -A H-Designban gyakornokként kezdtem, még amikor suliba jártam, majd amikor befejeztem az egyetemet, felvettek oda teljes munkaidőbe dolgozni. Több kezdő tervezőt foglalkoztattak, és a főnök minden évben kiválasztott pár tehetséges munkatársat, akiknek esélyt adott rá, hogy készítsenek az üzletnek pár saját tervezésű ruhát. Az egyik szerencsés voltam én. Imádtam minden percét. És így is, hogy eljöttem tőlük, a ruhákat még mindig forgalmazzák, ebből pedig kapok részesedést.

- Ez nagyszerű, Lucy! Nem is említetted! -ámult Iker.  

-Hát igen, szerettem ott dolgozni.

- De mi történt, miért jöttél haza? -érdeklődött Eva.

- Azért, mert szeretném a saját utamat járni, mint tervező, és saját vállalkozást fogok indítani.
- Ó, értem.
- Meg persze itt van az egész családom, már Fer se lakik Angliában. Egyedül éreztem nagyon magam.

- Hazahúzott a szíved. -bólogatott Iker, Eva pedig megforgatta a szemeit. 

- Igen. -vigyorodott el Lucy, és hosszan nézett a fiú szemeibe. A romantikus pillanatot Iker barátnője szakította félbe.
- Én úgy hallottam Fertől, hogy vőlegényed volt Londonban. Ő is veled tartott?
- Nem. De tényleg volt. -bólintott Lucy.
- Miért nem jött el ő is? Ingázni fog?
- Az a helyzet, hogy szakítottunk úgy fél éve. Mások voltak az elképzeléseink.
- Ó, sajnálom.
- Semmi baj, túléltem már rosszabbat is. -nézett Lucy Ikerre, aki szomorúan grimaszolt.

- Szerintem várnak minket Iker a szüleid. -szólt gyorsan Eva, majd megfogta a barátja kezét. -örültünk, hogy láttunk, Lucy. Biztos összefutunk még. -mondta, és elkezdte húzni Ikert, aki csak szerencsétlenül intett egyet Lucy felé. 

- Hát szia. -mondta, majd távoztak.

Fernando vasárnap délután utazott haza Valenciából, és az első útja a szüleihez vezetett. Az édesanyja mint mindig, most is finomságokkal várta. Miközben a kertben evett, Lucy odaült mellé egy tejeskávéval teli bögrével a kezében, és elmesélte neki, hogyan találkozott Ikerrel előző nap. Nando elmosolyodva hallgatta végig.
- Tudtam, hogy nem fogod tudni elkerülni. A szülei még mindig itt laknak.
- Ezt mondjuk megemlíthetted volna. -forgatta a szemeit Lucy.
- Gondolhattad volna. Minek költöztek volna el?
- Mit tudom én...valamiért ezt hittem. Egyszer talán említett ilyesmit a telefonban, hogy házat néznek a szüleivel...de akkor biztos az ő saját házáról volt szó.
- Valószínű. Viszont látod, nem menekülhettél előle.
- Igen, Fer, megmondtad. -sóhajtott nagyot Lucy. -mennyiben fogadtál, hogy így lesz? -nevette el magát, Nando meg rávigyorgott.
- Hát ez így szokott lenni azokkal, akiket nem akarsz látni. Egyszer csak megjelennek a semmiből.
- Egy szóval se említettem, hogy nem akartam látni.
- Dehogy nem. Csak fogalmam sincs, miért.
- Ő értette. Ez a lényeg.
- És akkor most mi a következő lépés? Felhívod? Úgy tudom, valaki megadta már a számát neked...
- Ne gúnyolódj már! -szólt rá a bátyjára Lucy. -Gőzöm sincs.
- Csak ne menj el Real meccsre.
- Jöhetsz velem.
- Ugye csak viccelsz? -grimaszolt Nando, Lucy pedig elkezdett kacarászni.
- Persze.
- Rafáék is itt voltak tegnap?
- Igen, játszottam a gyerekekkel.
- Ugye, hogy édesek. -mosolyodott el Fer.
- Egy szóval se mondtam, hogy nem. Csak virgoncok, és lefárasztanak fél óra alatt.
- Ennyit kibírtál. Úgyis kevés időt töltötök együtt.
- De majd most!

2. rész

Lucy hamar belerázódott a madridi hétköznapokba, és kezdte megszokni, hogy Nandonál lakik. A fiú sajnos nem töltött túl sok időt otthon, mert március lévén még javában tartott a foci szezon, viszont Lucy így is eltudta foglalni magát. Az első hét gyorsan eltelt, találkozott a családtagjaival, illetve sok régi madridi ismerősével felvette a kapcsolatot. Mivel Nando megadta neki egy ingatlanos barátja telefonszámát, így a második héten elkezdett kiadó üzlethelyiségek és lakások után nézelődni. Diego összeszedett pár Lucy igényeihez igazodó ajánlatot, majd összefutottak egy kávézóban, és ott beszélték meg a továbbiakat. A lány boldog volt, mert sok lehetőség közül választhatott, és ahogy áttekintette őket, közölte Diegoval, hogy legalább 5 helyet megszeretne nézni. Előző nap érkeztek meg a cuccai Londonból, és a garázsba rakatta be az összeset, mert úgy gondolta, szükségtelen kipakolni őket, amíg el nem költözik. Amikor visszatért Ferhez a megbeszélésről, megkereste azt a dobozt, amelyben a rajzos eszközeit rejtegette, és bevitte a nappaliba. Mire Nando este hazaért az edzéséről, az egész nappali teli volt a munkáival.

- Halihó húgi, mit csinálsz? -lépett át egy nagy lapot a fiú, és fintorogva nézett körül. -mi ez a kupi?

- Jól sikerült a konzultáció Diegoval, és amikor ideértem, annyira jókedvű voltam és lelkes, hogy ihletet kaptam a tervezgetéshez. Holnap elmegyek megnézni két boltot, ráérsz esetleg, hogy elkísérj?

- Bocsi, de egész nap a csapattal kell lennem...tudod, edzés, megbeszélés, miegymás. Szerintem nem kellek én oda, tuti, hogy jól fogsz végül választani. Mindig mindent átrágsz figyelmesen, nem hinném, hogy baj lesz.

- Tudom, de azért szuper lett volna. Lakást is kellene most már intéznem. Lassan 1 hónapja itt csövezek nálad.

- Mondtam, hogy addig maradsz, amíg csak szeretnél. Én amúgy se vagyok itthon sokat, nem zavarjuk egymást. Használhatod a kocsit is bármikor, amit kölcsönadtam.

- Kösz Nando, csak komolyan nem akarok a nyakadon élősködni.

- Dehogy élősködsz. Szívesen fogadott vendég vagy nálam.

- Én ezt tudom, és köszönöm, viszont mégis csak jobb lesz, ha találok végre magamnak egy saját otthont. 

- Jól van, ezt te érzed. Rendelünk kínait vacsorára? 

- Persze. -bólintott Lucy. -Ha anya ezt hallaná.-kacagott fel. 

- Tudod mit? -kérdezte hirtelen felindulásból Fer. -Most elmegyünk vacsizni valahova!

- Ne, látom, hogy fáradt vagy. -állt fel Lucy. 

- Ugyan már, állandóan itthon ülünk...menj fel, öltözz át. Én is letusolok. 

- Hát, jó. -bólintott Lucy, és elindult felfelé a lépcsőn. 

- Húgi. -szólt utána Fernando. 

- Ó, persze...a rajzok. -nevetett Lucy. -gyorsan összeszedem őket. -fordult meg hirtelen, aztán visszaszaladt a nappaliba. Nando mosolyogva figyelte. 

- Egyébként csak azt akartam kérdezni, hogy Sergioval nem futottál -e össze mostanában? 

- Öööö, nem. Kellett volna? -fintorodott el Lucy. 

- Beszéltem vele nemrég telefonon, mert össze szoktunk ülni egy hónapban legalább egyszer valamelyikünknél...

- Említetted neki, hogy itt lakom nálad? Csak mert jobb lenne szerintem, ha most te mennél át hozzá. 

- Úgy is fogtok találkozni.

- Ha rajtam múlik, nem.

- Mégis miért? 

- Még kérded? 

- Már mondtam, hogy megváltozott. Lucy, felnőttünk, mindannyian. 

- Attól még...NEM...AKAROM...LÁTNI. Rendicsek? 

- Aha...de úgyis elkerülhetetlen. 

- Inkább fogd be. -morogta Lucy, Fer pedig gúnyos mosollyal nézett rá. 

- Egyébként, Ikert tájékoztattad már arról, hogy itthon vagy? 

- Az egyébként a kedvenc szavad? 

- Ha-ha! 

- Nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Szóval nem. Nem akarom felforgatni az életét. 

- Miért tennéd annyival, hogy írsz neki, hogy "hali hazaköltöztem, veled mizu?"

- Nem is tudom. 

- Megadom a számát. -vette elő a telefonját Nando, és elkezdett rajta pötyögni. -át is küldtem. 

- Kösz, de szükségtelen volt. -mondta Lucy keményen. -nem szándékozom...

- És mi lesz, ha egyik nap hazajössz, és itt lesznek mindketten? Iker anno a legjobb barátod volt. Szerinted mit fog szólni, hogy nem közölted vele, itt vagy? Egy csomó ismerősöddel felvetted a kapcsolatot, és pont őt hagytad ki! Biztos, hogy szeretne látni, vagy beszélgetni veled. 

- Nando. 5 év telt el. Mindenkinek megvan a saját dolga. Amíg Londonban laktam dumáltunk néha, de max 3 havonta írtunk egymásnak pár sort. Szerintem ez fura lenne, ha egyszer csak megjelennék nála vagy ilyesmi...

- Nem értem miért lenne az olyan felkavaró...

- Neked nem is kell, csak fogd fel, és fogadd el, hogy én ezt nem szeretném. Na húzok készülődni. -mondta a lány, majd otthagyta a bátyját. Fer vágott egy grimaszt, majd ő is besietett a fürdőbe zuhanyozni. 

Másnap délután Lucy Madrid egyik legforgalmasabb utcájának közepén ácsorgott. Azt a kiadó helyiséget ment el megnézni, amelyet a szuper belvárosi elhelyezkedése miatt választott ki. Leülhetett volna, mert pont egy üres pad mellett volt, de irtó idegesnek érezte magát, így inkább nem mozdult. Diego már 5 perce késett, a lány pedig azon tűnődött vajon nem nézte-e el a címet. 

- Szia. -érkezett meg nemsokára a fiú láthatóan vidám hangulatban, a kezében 2 pohár kávéval. -ezt neked hoztam.

- Szia. Ó, köszönöm szépen. -mosolyodott el Lucy, és átvette az egyik forró italt. -Jó helyen álldogáltam eddig amúgy? Mármint ez lesz az? -mutatott a velük szemben álló üres üzletre. 

- Igen, ez az. 

- Huh...-húzta el kicsit a szája szélét Lucy. 

- Na mond, mi a probléma? 

- Egy designer ruhabolt mellett van. 

- Viszont neked menyasszonyi ruháid lesznek, nem? Az azért más...

- Akkor is...hm...szerintem konkurencia. 

- Szóval meg sem nézed? 

- De, azért igen. Van jó oldala is a helynek. 

- Tudom, az elhelyezkedés. 

- Kb. 10 percet vártam itt, és tényleg nagyon sokan járnak errefelé. És vásárolnak! Viszont szerintem, nekem nem túlzottan szükséges, hogy a belváros közepén legyen a vállalkozásom. Az ügyfeleim mind menyasszonyok lesznek...előzetes bejelentkezést szeretnék, úgyhogy max a reklám miatt jó, ha ezt választanám. A kirakat is irtó fontos. És itt eléggé kis hely lenne, max egy ruhát tudnék kitenni.

- Ne agyald túl szerintem, Lucy. -vigyorgott Diego. 

- A bátyám beszélt veled, ugye? 

- Hát, lehetséges, hogy megkért arra, hogy ha túlkomplikálnád már az elején a dolgokat, akkor szóljak rád. 

- És szerinted azt teszem? -nevetett fel Lucy. 

- Aha. Gyere, nézzünk szét. -vette elő a fiú a kulcsokat, majd bementek a boltba. 

Lucy a következő 3 napban sorban végigjárta Diegoval mind az 5 választott kiadó helyet, de mindegyikben talált valami kifogásolhatót. Végül úgy búcsúzott el a fiútól, hogy még keresgélnek mindketten. Nando elutazott Valenciába egy meccs miatt a csapatával, így a lány hogy ne legyen túl magányos, a hétvégét a szüleinél töltötte. Ebéd előtt egy kicsit felment a szobájába pihenni. Még mindig minden úgy volt, ahogyan ott hagyta a londoni költözése előtt. Belenézett a fiókokba, és a szekrénybe, és rátört a nosztalgia. Nem akart most az üzletre és az új lakására gondolni, kicsit rá is pörgött a keresésre, szüksége volt egy kis lazításra. Ahogy kinyitotta az ágya melletti komód fiókot, elmosolyodott. 

- Iker fotóalbuma. -sóhajtott nagyot, majd az ölébe vette, és lassan átlapozta. 

5 évvel ezelőtt

Lucy megfordult az ágyban, és kinyitotta a szemeit, majd szétnézett. Azonnal felfogta, hogy nem a saját szobájában volt. Egy kéz ölelte át a derekát, aztán bevillant minden, ami az éjszaka történt. Lassan megfordult, és megpillantotta Ikert. Hatalmasat dobbant a szíve, a lány félt is, hogy a fiú meghallja, és felébred. De nem bírta ki, hogy ne piszkálja, megcirógatta a fiú orra hegyét, aztán közelebb húzódott hozzá. Úgy hitte, minél közelebbről nézi a fiú arcát, annál inkább megjegyzi majd a vonásait. Iker kinyitotta a szemeit, majd elmosolyodott. A haja teljesen össze volt kócolódva.

- Szóval, maradsz itthon? -kérdezte a lánytól bohókásan, és finoman megcsókolta. 

- Sajnos biztos, hogy el kell mennem. De jó volna. 

- Minden rendben? 

- Igen, azt hiszem. Már ha arra célzol, hogy te és én egy ágyban ébredtünk. 

- Arra, igen. Eléggé szuper volt az éjszaka, nem? 

- Az tuti. 

- Mit szeretnél, mi legyen velünk? -simogatta végig Lucy arcát Iker. 

- Fogalmam sincs, Iker, nem hittem, hogy ez megtörténhet. 

- Én se. 

- Mióta tetszem neked amúgy? -ült fel Lucy az ágyban. 

- Nem tudom megmondani...régóta. 

- És miért nem léptél semmit, miért nem szóltál róla? 

- Mert Nando kishúga vagy. Ráadásul barátok vagyunk, nem tudtam, hogyan hatna ez ránk, vagy hogy hogyan reagálnál. És idősebb is vagyok nálad. 

- 18 éves vagyok, Iker, már nem vagyok kisgyerek. 

- Tudom, de azért nagy a korkülönbség közöttünk.  

- Mégis megértjük egymást. 

- Ez igaz. És úgy tűnik, hogy máshogyan is passzolunk. -mosolyodott el kacéran Iker, Lucy pedig ráhajolt, és szenvedélyesen megcsókolta. -egy idióta vagyok, hogy nem léptem előbb. 

- Hagytál volna elmenni úgy, hogy nem tudom, hogy lehetett volna több is közöttünk. 

- Luce...azért te se nagyon erőlködtél, hogy elmond nekem, mit érzel! Mármint, ugye...

- Tudom. Sajnálom. 

- Nincs baj. -túrt bele a lány hajába a fiú.

- Haza kell mennem lassan. Este indul a gépem.

- Később még találkozunk? 

- Persze. -nyomott egy kis puszit Iker szájára Lucy, aztán felkelt, felöltözött, majd hazament. Nem tudta felfogni, ami történt. Szerencsére a szülei még aludtak, úgyhogy halkan, észrevétlenül fel tudott sunnyogni a szobájába. Letusolt, majd szétnézett a szobájában. A napló nem volt sehol. Idegességében éhes lett, úgyhogy a konyhában összerakott magának egy szendvicset, és felvitte magával. Miközben megette, azon gondolkozott, Sergio vajon mikor nyúlhatta le a naplót? Vajon elolvasta az egészet? Valamikor biztosan elvitte, hiszen nem találta meg. Mindegy, most már nála marad. Hacsak Fer nem vette el tőle. Á, biztos nem, a bátyja nem olyan természetű, aki balhézik a barátaival. Lucy egy ideig még tett-vett, aztán délután még kiült utoljára egy kicsit a lépcsőre a házuk elé. Ikerre várt, aki nemsokára meg is jelent.

- Szia. -köszönt a kapuban állva Iker. -Ugye nem zavarok? -kérdezte, Lucy pedig megrázta a fejét. A fiú kezében valami nagy könyvszerűség volt átkötve egy piros selyem masnival, amit amikor lehuppant a lány mellé odaadott neki. -ezt neked hoztam. Búcsúajándék. 

- Ó, köszönöm. -mosolyodott el Lucy, majd hozzábújt Ikerhez. A fiú szorosan ölelte magához. 

- Nagyon fogsz hiányozni. 

- Te is nekem.-mondta Lucy, aztán megnézte, mi az ajándéka: egy fényképalbum. -húúúú. -lapozta át. -ebbe aztán jó sok emléket összegyűjtöttél. -nevetett fel a lány, közben a sírással küzdött. Iker letörölt egy könnycseppet az arcáról, és szomorú tekintettel figyelte a lányt. -köszönöm Iker. Ez irtó szuper!

- Így egy kicsit mindig veled leszek. 

- Szeretlek. -mondta ki Lucy hirtelen, mire Iker válaszul megcsókolta, és ez a lánynak többet jelentett, mint bármi más. 

Lucyt az édesanyja rántotta vissza a valóságba, aki benézett a szobájába, és kérdezett valamit.
- Tessék? Bocsi, nem értettem. -mosolygott rá Florra a lány.
- Csak azt kérdeztem, hogy segítesz -e készíteni valami süteményt. A bátyádék ma átjönnek, és a kicsik szeretik az édességet.
- Rafaelék?
- Igen.
- Ó, persze, megyek. -kelt fel a lány, és az albumot az ágyra dobta.
- Találkoztál már Ikerrel? -érdeklődött törődő hangon Flor.
- Nem, miért?
- Tudom, hogy amit nézegettél az az a fényképalbum, amit tőle kaptál. Szeretnéd látni?
- Nem. -jött ki a szobájából Lucy, és elindult a konyha felé.
- Elmondod, mi az oka?
- Az az igazság, hogy mivel 5 éve nem találkoztunk lehet, fel sem ismerne. Milyen lenne, ha csak úgy felbukkannék nála, hogy hahó, hazajöttem? Félek, hogyan reagálna.
- Nem igazán értem, hogy mi a baj. Iker nem olyan...
- Barátnője van. Eva. És komoly a kapcsolatuk.
- És? A legjobb barátja voltál évekig.
- És...még nem állok készen arra, hogy lássam.
- Mert fülig bele voltál szerelmesedve régen?
- Anyu! Ezt meg honnan veszed? -meredt Florra Lucy.
- Csak a vak nem látta. Folyton egymáson lógtatok. Mariaval az esküvőtöket is elterveztük.
- Ó, szuper. Ez édes. -kezdett el nevetni Lucy. -Hagyhatnánk a témát?
- Úgysem kerülheted el.
- Nando bérelt fel?
- Mert?
- Ő is ugyanezt mondta! -akadt ki Lucy. -kérlek, inkább készítsünk sütit a haspókoknak, és felejtsük ezt el. -morogta a lány, aztán elkezdte elővenni a szekrényből a hozzávalók egy részét.

1. rész

Lucy alig várta, hogy láthassa a bátyját, hiszen már 3 hónapja nem találkoztak. Miután leszállt a gépről, gyorsan felvette a csomagját, majd elindult kifelé a terminálból. Nandot sajnos nem látta sehol, úgyhogy lehuppant egy félreeső székre, és bekapcsolta a telefonját, hátha a fiú hagyott valamilyen üzenetet. Nem beszélték meg előre, hogy hol találkoznak, Lucy nem is értette, miért. Már épp hívni kezdte Fert, amikor a fiú belibbent a váróba, és megállt középen az érkezéseket mutató tábla előtt. Lucy felpattant, és odafutott a fiúhoz, majd a nyakába ugrott. Hosszan ölelte, közben összeborzolta a szőkére festett tincseit.

- Hogy nézel ki? -érdeklődött vigyorogva Lucy.

- Örülök húgi, hogy végre itt vagy! -röhögött fel Nando. -Nem tetszik?

- Nem rossz...-mosolyodott el a lány.

- Szívtiprós?

- Egy kicsit...inkább nyálas.

- Ne már...

- Ki találta ki, te vagy a fodrász?

- Fotózáson voltam. A fényképész jegyezte meg, hogy szerinte jól állna, én meg úgy voltam vele, miért ne.

- Nem úgy volt, hogy növeszted? Most meg tüsi lett.

- Néha meg kell újulni. Na, ne tapizd már. -szólt rá Lucyra, a lány pedig mosolyogva ellépett tőle.

- Ott vannak a cuccaim. -mutatott a sarokra a lány, ahol addig ült.

- Jesszus, te tényleg hazaköltözöl. -húzta el a szája szélét Nando.

- Csak két bőrönd!

- És mindkettőbe beleférnék.

- Nem is. -rázta a fejét Lucy. -nagy ló vagy...plussz a hajad is megdob rajtad vagy 5 centit. Mennyi zselét tettél rá, hogy így mered felfelé?

- Ha-ha. -morogta Fer, miközben megfogta az egyik táskát, Lucy pedig a másikat, majd elindultak a parkolóhoz.

- Jaj húgi, annyira örülök, hogy végre itthon vagy! -húzta magához a fiú a lányt.

- Én is, bátyus. Anyuék hogy hogy nem jöttek?

- Úgy volt, hogy itt lesznek, de apunak közbe jött valami meló, anyu pedig kitalálta, hogy menjünk hozzájuk, amint megérkezel, mert főzni szeretne vacsorát.

- Szuper, úgy is farkas éhes vagyok! -vigyorgott a lány.

- Előbb lerakjuk a csomagjaid nálam, rendben?

- Aha. Még jön a héten egy pár doboz, amit feladtam. -magyarázott Lucy, Fer pedig érdeklődőn pillantott rá. -nyugi nem olyan sok.

- Okkkéééé...Nos ahelyett, hogy lesokkolsz teljesen, inkább mesélj, milyen volt az út? Nem volt rossz egyedül utazni?

- Nem, mert elfoglaltam magam. Tök gyorsan elröppent az idő.

- És min agyaltál? Vagy olvasol valamit?

- Az üzlet kinézetét tervezgettem, meg hogy mit hogyan szeretnék majd, ha elindítom a boltot...tudod, irtó sokat tanultam Londonban a munkahelyemen a divatról és a vállalkozásokról, viszont eléggé félek, hogy hogy fog menni ez nekem így egyedül.

- Londonban is főnök voltál, kb. ugyanaz, csak ez a sajátod lesz.

- Üzletvezető.

- Majdnem ugyanaz. Én hiszek benned, húgi.

- Kösz, Nando. -mosolygott Lucy. -és azt is köszönöm, hogy lakhatok nálad, amíg nem találok lakást magamnak.

- Az az igazság, hogy ez nekem is jól fog esni...kicsit magányosnak érzem magam.

- Nagy a ház?

- Annyira nem. Három hálószobás, inkább a kert az ami tágasabb, tetszeni fog neked...van edzőterem is, és medence. Totál megfelel az igényeimnek.

- Akkor kb. ugyanolyan, mint ami volt Liverpoolban.

- Hasonló. És tudod, hogy ki lakik az utca végében?

- Ki?

- Sergio.

- Milyen Sergio?

- Jaj, ne csinálj már úgy, mintha nem emlékeznél rá! A régi szomszédunk...Sergio Ramos!

- Ó, aha...ő...-bólogatott Lucy, majd egyre mérgesebb lett, mert eszébe jutott az este, amikor utoljára látták egymást Sergioval.

5 éve történt.

Lucy mit sem sejtve libbent be a klubba, ahová a búcsúbuliját szervezték a többiek. Nando otthon hosszasan győzködte, hogy menjenek el a nagy londoni költözés előtt egy utolsót szórakozni Madridban. A lány csak annyit tudott, hogy a legjobb barátai is ott lesznek, Oli és Iker ott várja már őket. De a többiekre nem számított. Kb. 20-an lehettek. Lucy boldogan ugrálva sietett oda hozzájuk, aztán mindenkit megölelgetett, kivéve Sergiot, aki furcsa fintort vágott, amikor hozzáért volna. Neki csak intett egyet. Így visszagondolva rá, nagyon idiótának tűnhetett. A fiú felhúzta a szemöldökét, majd sértődött arcot vágva elment italt rendelni. Lucy leült Iker mellé, Nando Serg után ment a saját rendelésükkel.

- Összepakoltál már mindent? -érdeklődött Iker átkarolva a vállát.

- Nagyjából igen. Közben vagy 60x összevesztünk anyuval, szuper volt...nem is volt sok kedvem eljönni ide, csak azért egyeztem bele, mert Nando annyira kérte.

- Nem hitted, hogy ennyien leszünk igaz?

- Nem. Azt mondta te és Oli lesztek csak itt.

- Kibéreltük mára a helyet.

- Azta! Tényleg? -ámult Lucy.

- Aha. -mosolygott Iker.

- És mi a terv? Táncolunk holnap reggelig?

- Oli karaokit emlegetett. -kezdett el nevetni Iker. -azt mondta, az estének "Lucy elköltözik Londonba utolsó karaoki este" nevet adja. 

- Neeee! -tette a fejét Lucy az asztalra. -Észrevetted, hogy minden parti estét elnevez? Tiszta lökött!

- Szerintem vicces.

- Nekem a szülinapomkor elegem lett a karaokiból...gáz volt.

- Ugyan már, nagyon szép a hangod...

- Ha összehasonlítjuk egy macskáéval...-kezdte Lucy, Iker pedig elvigyorodva megsimogatta az arcát.

- Olyan dilis vagy. A múltkor is vicces volt, és tök jól szórakoztunk. Valld csak be. És csak a mi társaságunk van itt, senki nem fog azzal gúnyolni, hogy csak a denevérek értik, amit kornyikálsz. -kezdett el röhögni Iker, Lucy pedig felnevetve elhúzódott tőle.

- Aha.

- Bocs, ezt nem hagyhattam ki. De olyan pesszimistának tűnsz...

- Mert itt van Sergio is, aki tutira felveszi videóra, amint bénázok, hogy aztán leadják a legközelebbi meccsetek szünetében a reklámok helyett! -morogta Lucy, Iker pedig csak tovább mosolygott. Lucy annyira imádta a mosolyát. -Iker...-kezdte a lány, de akkor megérkezett Fer, és odaadta a lánynak az italát.

- Itt a Mojitod húgi. Kérlek, ne rúgj nagyon be. Nem szeretném, ha félúton leszállítanának holnap a repülőről, mert lehánytad a melletted ülőt.

- Marha vicces. -mondta Lucy, majd elmosolyodott. -miért nem táncolsz Olival? -érdeklődött a lány felé mutatva. Nando és Oli kb. már 3 éve jártak. Amikor megismerték a lányt, épp Mallorcán nyaraltak a családdal, azóta pedig elválaszthatatlanok voltak. Lucynak a legjobb barátnője lett, Fernandonak pedig a szerelme.

- A kishúgommal szeretném tölteni ezt a kis időt, ami még maradt. -ölelte át a lányt a fiú. -Oli itt marad, te nem.

- Ugyan már, csak fél év, utána pedig nyáron jössz te is utánam... -vigyorodott el Lucy, de azért fájt a szíve, csak nem akarta kimutatni. Teli volt kételyekkel, aggodalommal és szomorúsággal, de ezeket nem szerette volna a többiekre kivetíteni. Talán ez az utolsó madridi estéje, amit a barátaival tölthet. Felvette hát a vidám arcát, és felkelt.

- Hova mész? -kérdezte Fer.

- Táncolni a lányokkal. Ti is jöttök?

- Később. -válaszolta Iker, Lucy pedig odaszaladt a barátnőihez. Sokat táncoltak, egy idő után Iker és Fer is csatlakozott hozzájuk. Szuper este volt egészen addig, amíg el nem kezdtek énekelni. Lucy minden barátjával és a tesójával is fellépett, és közben alig bírta palástolni, hogy nagyon meghatódott. Bár nem számolta, hány pohár koktélt ivott már meg, alapból érzékenyebbnek érezte magát, az alkohol pedig csak rásegített erre. Aztán jött Sergio. Gonosz mosollyal az arcán fellépett a színpadra, és elkezdte a dalát. Szép, mély hangja volt. Lucy gyorsan elszökött az első sorból, nem akart a fiúval foglalkozni. Egész este kerülte, de meg is volt rá az oka: Sergio mindig megtalálta a módot arra, hogy kiakassza, kicikizze, piszkálja...Lucy szemében ő volt maga az ördög. A lány odasétált a pulthoz és rendelt még egy koktélt. Amíg várt, azért a színpad felé fordult. Sergio abbahagyta az éneklést, aztán valamiért még maradt, nem adta át a helyét senki másnak, pedig Oli már ott ugrált mellette, mert ő jött volna. Lucy közben megkapta az italát. Bekapta a szívószálat, és várakozón tekintett a fiú felé.

- Bocs, bocs, hogy feltartalak benneteket a bulizás közepén. -vigyorgott rosszfiúsan Sergio. Csak szeretnék méltó búcsút Lucy bébitől. -intett a lánynak a fiú, mire Lucy gyomra összeszorult. Azonnal rossz érzése támadt. Ekkor Sergio elővett egy lila kockás borítójú könyvecskét, ami pont úgy nézett ki, mint a naplója. De hát az biztos, hogy nem a naplója, hiszen az otthon van a...a...fi...ók...ban...-Szóval, nem olyan régen találtam ezt a szép történetekkel teli könyvecskét. Egészen olyan, mintha egy ismerős lány naplója volna. Kiválasztottam belőle egy oldalt, ami szerintem nagyon jól leírja, mit is érezhet most, hogy elutazik a mi édes kis Lucianank...szóval...-somolygott, Lucy pedig úgy érezte, majd felrobban. -"Rossz belegondolni abba, hogy egy hét múlva elköltözöm ebből a városból úgy, hogy itt kell hagynom azokat, akiket szeretek. Ebben az egészben van jó is és rossz is. Például nagyon örülök annak, hogy bejutottam az egyetemre. Boldog vagyok, amiért azt tanulhatom, ami érdekel. Ha elmegyek, kipróbálhatom, milyen a felnőtt, önálló élet. Viszont nemcsak a családomat, a legjobb barátomat is itt hagyom. A legjobb barátomat, akinek sosem mondhattam el, mit érzek iránta. A legjobb barátomat, akibe totál belezúgtam, de ő nem úgy néz rám, mint egy nőre. Mire hazajövök pár év múlva, valószínűleg már mással lesz együtt, lehet, feleséget is talál. Helyes srác, akit körbelengenek a lányok, nem egy barátnője volt már. Ez nagyon fáj. Amikor a napokban találkoztunk, komolyan beszélgettünk a jövőnkről. Irtó édes volt, megnevettetett és viccesen átölelt, nekem meg folyton csak az járt a fejemben, hogy itt az idő, mond már el neki! De nem mertem...féltem. Meg hát mi értelme lenne, hisz úgyis elhúzok innen! Úgyhogy csak tovább álmodozom, milyen lenne vele együtt lenni. Minden értelemben. Még sosem volt pasim. A szomszéd házban ott lakik az igazi, akivel bevállalnék bármit, olyat is, amit eddig senkivel sem tettem még." Nos, ennyi lenne. -mondta vigyorogva Sergio, mire Iker ijedten Lucy felé nézett, és találkozott a tekintetük. Most már kétségtelen volt, hogy Sergio Ramos ellopta a lány naplóját. A galád! Lucy méregtől elborult arccal elindult a fiú felé, és biztos volt benne, hogy megveri. De mielőtt felmehetett volna hozzá a színpadra, Iker elállta az útját. -Remélem, Lucy. -folytatta Sergio most már felé nézve.- hogy Londonban kicsit majd bevállalósabb leszel...és szép életed lesz. Minden szempontból. -tette hozzá, mire a lány újra indult volna lerúgni a színpadról, de Iker megfogta a kezét, és kihúzta a bárból az utcára. Lucy leült az útpadkára és a kezeibe temette az arcát. Iker lehuppant mellé, és megcirógatta a haját.
- Hé...Lucy...-szólongatta. -ez még nem a világ vége...hallod?
- Mond, miért csinálja ezt velem mindig? Miért szívat, miért csinál belőlem bolondot? Miért jó az neki, ha elrontja itt az utolsó estémet is? -kezdett el szipogni Lucy, majd sírni.
- Semmi baj, Sergio egy barom, ne foglalkozz vele. -simogatta vigasztalón Lucy hátát Iker.
- Ezek után hogy mondhatod ezt? Mindenki előtt felolvasta a naplómat! Ráadásul pont ezt a részt választotta! Pont ezt...
- Senki se tudja, hogy te írtad!
- Csak aki hülye ahhoz, hogy felfogja.
- Figyelj, én se tudtam addig, amíg te nem mondtad...
- Kedves vagy, hogy próbálsz nyugtatni, de nem hiszek neked. Hiszen teljesen egyértelmű!
- Nem szabadna emiatt sírnod.
- Inkább nevessek?
- Az jobb volna.
- Meg kellene neki köszönnöm, hogy nem tartott az egészből felolvasó estet.
- Nem fogom védeni, ez most tényleg nagyon csúnya dolog volt tőle. Kiakadtam én is.
- Miért állítottál meg?
- Nem szerettem volna, ha olyat teszel, amit aztán megbánsz. Láttam rajtad, hogy ölni készülsz.
- Kösz, hogy kihoztál.
- Szeretnél hazamenni? Vagy beszélgethetünk otthon is valamelyikünknél a lépcsőn. Tudod, mint ahogy eddig tettük. Van otthon fagyim.
- Mennyire ismersz. -mosolyodott el Lucy.
- Na végre! Egy mosoly. -ölelte át Iker a lányt. Lucy szorosan odabújt hozzá.-tudtam, hogy a fagyi mindig jókedvre derít. -gyere. -kelt fel, és Lucy felé nyújtotta a kezét. -hazasétáljunk? Bár kicsit remegsz...
- Semmi bajom, csak az alkohol illetve a düh keverékének hatása.
- Menjünk, gyere, jobb, ha most nem vagy Sergio közelében.
- Soha többé nem akarom látni. -állt fel Lucy is, majd elindultak haza. Az utca, ahol laktak szerencsére csak pár sarokra volt a bártól.
- Ha nem jössz haza többet, velem se találkozol. -morogta szomorúan Iker. -ezt szeretnéd?
- Lehet.
- Nem mondhatod komolyan. Csak fősulira mész. Nem kell attól megszakítanod mindenkivel a kapcsolatot. Főleg nem velem.
- Elköltözöm egy másik országba, ez több lesz, mint hogy egyetemre megyek.
- Tudom.
- Amúgy meg egy szóval se mondtad, hogy maradjak itt.
- Nem, mert nem akartalak befolyásolni. Ez a te saját döntésed kellett, hogy legyen. De nem értettem, hogy miért költözöl el, miközben itt Madridban is jó továbbtanulási lehetőségeid voltak. Felvettek egy csomó helyre, és te a legtávolabbit választottad.
- Fel kell hogy nőjek, érted?
- Teljesen biztosan mondhatom, hogy ez itt is megtörtént volna veled. Mindenki felnő egy idő után.
- Teljesen úgy értelmezem ezt a beszélgetést, mintha le akarnál beszélni a költözésről. -sóhajtott nagyot Lucy, közben hazaértek. Iker Lucyékkal szemben lakott, a fiú szülei pedig hárommal arrább.
- Bocs, csak őszintén megmondva, tényleg szeretném, ha maradnál. Nem mondtam eddig, de fontos vagy nekem. Rossz arra gondolni, hogy ha holnap után bekopogok hozzátok nem te fogsz ajtót nyitni...hogy a szobád üres lesz...hogy nem fog senki velem odaülni a lépcsőre dumálni...
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy kiről írtam a naplóban? Tudod, az idézet, amit az az aljas görény felolvasott...
- Mit mondjak róla, Lucy? Nem érdekel...nem rám tartozik, érted? Tőlem akár apácának is mehetnél, nekem mindig is a barátom maradnál. -mondta őszintén a lány szemeibe nézve a fiú.
- Hm...
- Figyelj, Luce...-kezdett bele újra Iker. Csak ő szólította így. -közöttünk nem fog változni semmi. Leírtál dolgokat, na és? Mindenkinek vannak vágyai. Sergio egy kretén, hogy elvette a naplód, és még nagyobb barom, amiért ezt csinálta. Megtörtént. De nem szabad emiatt rosszul érezned magad.
- Szóval, nem érdekel, amit írtam? -lépett közelebb hozzá Lucy.
- Nem.
- Pedig rólad írtam. -suttogta.
- Rólam? -mosolyodott el Iker. -Miért nem...
- Miért nem szóltam eddig, hogy totál odavagyok érted?
- Őőőő...
- Pont ezért. -húzta el a szája szélét a lány. -de most már mindegy is...
- Dehogy mindegy. Lucy, ha valaha csak egy kis esély is lett volna rá, hogy összejöjjünk, ha egy picit is mutatsz irántam érdeklődést, biztos lehetsz benne, hogy én viszonoztam volna. -közölte Iker komolyan, mire Lucy elmosolyodott.
- Hogy...micsoda?
- Igen, Luce. -bólogatott Iker vigyorogva, majd megsimogatta az arcát. Lucy átkarolta a nyakát, és hozzábújt.
- Ezt nem hiszem el.
- Pedig hidd el. -mondta Iker, miközben Lucy mélyen belenézett a szemeibe. Aztán a fiú hozzáérintette az ajkát a szájához. Ez még csak egy apró, bátortalan kis csók volt, de Lucy majd kicsattant a boldogságtól. És nem elégedett meg ennyivel. Ahogy a fiú sem. Iker újra és újra megcsókolta, egyre szenvedélyesebben és vadabbul, a végén már a kezeik is felfedező útra indultak egymás testén. -gyere. -fogta meg Iker Lucy kezét. -mármint...átjössz hozzám?
- Igen. -nyomott egy kis puszit a fiú szájára Lucy.
- De csak a fagyi miatt.
- Nem, nem csak a fagyi miatt.
- Akkor...
- Ez az utolsó estém Madridban ki tudja, mennyi ideig. Veled szeretnék maradni.
- Én pedig veled. -mosolygott Iker, aztán átszaladtak az úttesten. A házban aztán folytatták, amit elkezdtek, Lucy pedig Ikerrel töltötte az éjszaka további részét.

- Hahó, merre vagy? -kiáltott rá Fernando a lányra, aki azonnal felocsúdott a visszaemlékezésből.
- Bocs, csak az utolsó estémre gondoltam, amit itt töltöttem. -válaszolt kissé zavartan Lucy.
- Ó, hát az nem egyike a legjobb emlékeidnek, igaz? -húzta el a szája szélét Fer.
- Aha...-mosolyodott el Lucy.
- Figyelj, Sergio megváltozott. Amúgy nem kell vele találkoznod, ha nem akarsz. Bár még mindig a haverom, és attól függetlenül, hogy én az Atleticoban játszom, ő meg a Realban, sokat találkozunk.
- Szuper. Hm...Ikerről tudsz valamit?
- Ja, ő is még mindig a Real Madridban játszik.
- Tudom. Úgy értem, hogy vele is tartod a kapcsolatot?
- Igen, persze. Bár ő picit messzebb lakik tőlünk. Te mikor hallottál róla utoljára?
- Pár hónapja beszéltünk a neten.
- Ó, akkor tudod, hogy Eva a barátnője?
- Ühüm. -bólintott Lucy, és összeszorult a szíve. Félt az újra találkozástól Ikerrel. Vajon mit fog szólni, ha látja, mit fog tenni, hogyan fogadja majd őt? Vajon megint olyan szoros lesz közöttük a kapcsolat, mint régen? Sokat változott a fiú? Lucy nem tudta a kérdésekre a választ. Azt viszont igen, hogy a viszontlátás kikerülhetetlen.