Lucy alig várta, hogy láthassa a bátyját, hiszen már 3 hónapja nem találkoztak. Miután leszállt a gépről, gyorsan felvette a csomagját, majd elindult kifelé a terminálból. Nandot sajnos nem látta sehol, úgyhogy lehuppant egy félreeső székre, és bekapcsolta a telefonját, hátha a fiú hagyott valamilyen üzenetet. Nem beszélték meg előre, hogy hol találkoznak, Lucy nem is értette, miért. Már épp hívni kezdte Fert, amikor a fiú belibbent a váróba, és megállt középen az érkezéseket mutató tábla előtt. Lucy felpattant, és odafutott a fiúhoz, majd a nyakába ugrott. Hosszan ölelte, közben összeborzolta a szőkére festett tincseit.
- Hogy nézel ki? -érdeklődött vigyorogva Lucy.
- Örülök húgi, hogy végre itt vagy! -röhögött fel Nando. -Nem tetszik?
- Nem rossz...-mosolyodott el a lány.
- Szívtiprós?
- Egy kicsit...inkább nyálas.
- Ne már...
- Ki találta ki, te vagy a fodrász?
- Fotózáson voltam. A fényképész jegyezte meg, hogy szerinte jól állna, én meg úgy voltam vele, miért ne.
- Nem úgy volt, hogy növeszted? Most meg tüsi lett.
- Néha meg kell újulni. Na, ne tapizd már. -szólt rá Lucyra, a lány pedig mosolyogva ellépett tőle.
- Ott vannak a cuccaim. -mutatott a sarokra a lány, ahol addig ült.
- Jesszus, te tényleg hazaköltözöl. -húzta el a szája szélét Nando.
- Csak két bőrönd!
- És mindkettőbe beleférnék.
- Nem is. -rázta a fejét Lucy. -nagy ló vagy...plussz a hajad is megdob rajtad vagy 5 centit. Mennyi zselét tettél rá, hogy így mered felfelé?
- Ha-ha. -morogta Fer, miközben megfogta az egyik táskát, Lucy pedig a másikat, majd elindultak a parkolóhoz.
- Jaj húgi, annyira örülök, hogy végre itthon vagy! -húzta magához a fiú a lányt.
- Én is, bátyus. Anyuék hogy hogy nem jöttek?
- Úgy volt, hogy itt lesznek, de apunak közbe jött valami meló, anyu pedig kitalálta, hogy menjünk hozzájuk, amint megérkezel, mert főzni szeretne vacsorát.
- Szuper, úgy is farkas éhes vagyok! -vigyorgott a lány.
- Előbb lerakjuk a csomagjaid nálam, rendben?
- Aha. Még jön a héten egy pár doboz, amit feladtam. -magyarázott Lucy, Fer pedig érdeklődőn pillantott rá. -nyugi nem olyan sok.
- Okkkéééé...Nos ahelyett, hogy lesokkolsz teljesen, inkább mesélj, milyen volt az út? Nem volt rossz egyedül utazni?
- Nem, mert elfoglaltam magam. Tök gyorsan elröppent az idő.
- És min agyaltál? Vagy olvasol valamit?
- Az üzlet kinézetét tervezgettem, meg hogy mit hogyan szeretnék majd, ha elindítom a boltot...tudod, irtó sokat tanultam Londonban a munkahelyemen a divatról és a vállalkozásokról, viszont eléggé félek, hogy hogy fog menni ez nekem így egyedül.
- Londonban is főnök voltál, kb. ugyanaz, csak ez a sajátod lesz.
- Üzletvezető.
- Majdnem ugyanaz. Én hiszek benned, húgi.
- Kösz, Nando. -mosolygott Lucy. -és azt is köszönöm, hogy lakhatok nálad, amíg nem találok lakást magamnak.
- Az az igazság, hogy ez nekem is jól fog esni...kicsit magányosnak érzem magam.
- Nagy a ház?
- Annyira nem. Három hálószobás, inkább a kert az ami tágasabb, tetszeni fog neked...van edzőterem is, és medence. Totál megfelel az igényeimnek.
- Akkor kb. ugyanolyan, mint ami volt Liverpoolban.
- Hasonló. És tudod, hogy ki lakik az utca végében?
- Ki?
- Sergio.
- Milyen Sergio?
- Jaj, ne csinálj már úgy, mintha nem emlékeznél rá! A régi szomszédunk...Sergio Ramos!
- Ó, aha...ő...-bólogatott Lucy, majd egyre mérgesebb lett, mert eszébe jutott az este, amikor utoljára látták egymást Sergioval.
5 éve történt.
Lucy mit sem sejtve libbent be a klubba, ahová a búcsúbuliját szervezték a többiek. Nando otthon hosszasan győzködte, hogy menjenek el a nagy londoni költözés előtt egy utolsót szórakozni Madridban. A lány csak annyit tudott, hogy a legjobb barátai is ott lesznek, Oli és Iker ott várja már őket. De a többiekre nem számított. Kb. 20-an lehettek. Lucy boldogan ugrálva sietett oda hozzájuk, aztán mindenkit megölelgetett, kivéve Sergiot, aki furcsa fintort vágott, amikor hozzáért volna. Neki csak intett egyet. Így visszagondolva rá, nagyon idiótának tűnhetett. A fiú felhúzta a szemöldökét, majd sértődött arcot vágva elment italt rendelni. Lucy leült Iker mellé, Nando Serg után ment a saját rendelésükkel.
- Összepakoltál már mindent? -érdeklődött Iker átkarolva a vállát.
- Nagyjából igen. Közben vagy 60x összevesztünk anyuval, szuper volt...nem is volt sok kedvem eljönni ide, csak azért egyeztem bele, mert Nando annyira kérte.
- Nem hitted, hogy ennyien leszünk igaz?
- Nem. Azt mondta te és Oli lesztek csak itt.
- Kibéreltük mára a helyet.
- Azta! Tényleg? -ámult Lucy.
- Aha. -mosolygott Iker.
- És mi a terv? Táncolunk holnap reggelig?
- Oli karaokit emlegetett. -kezdett el nevetni Iker. -azt mondta, az estének "Lucy elköltözik Londonba utolsó karaoki este" nevet adja.
- Neeee! -tette a fejét Lucy az asztalra. -Észrevetted, hogy minden parti estét elnevez? Tiszta lökött!
- Szerintem vicces.
- Nekem a szülinapomkor elegem lett a karaokiból...gáz volt.
- Ugyan már, nagyon szép a hangod...
- Ha összehasonlítjuk egy macskáéval...-kezdte Lucy, Iker pedig elvigyorodva megsimogatta az arcát.
- Olyan dilis vagy. A múltkor is vicces volt, és tök jól szórakoztunk. Valld csak be. És csak a mi társaságunk van itt, senki nem fog azzal gúnyolni, hogy csak a denevérek értik, amit kornyikálsz. -kezdett el röhögni Iker, Lucy pedig felnevetve elhúzódott tőle.
- Aha.
- Bocs, ezt nem hagyhattam ki. De olyan pesszimistának tűnsz...
- Mert itt van Sergio is, aki tutira felveszi videóra, amint bénázok, hogy aztán leadják a legközelebbi meccsetek szünetében a reklámok helyett! -morogta Lucy, Iker pedig csak tovább mosolygott. Lucy annyira imádta a mosolyát. -Iker...-kezdte a lány, de akkor megérkezett Fer, és odaadta a lánynak az italát.
- Itt a Mojitod húgi. Kérlek, ne rúgj nagyon be. Nem szeretném, ha félúton leszállítanának holnap a repülőről, mert lehánytad a melletted ülőt.
- Marha vicces. -mondta Lucy, majd elmosolyodott. -miért nem táncolsz Olival? -érdeklődött a lány felé mutatva. Nando és Oli kb. már 3 éve jártak. Amikor megismerték a lányt, épp Mallorcán nyaraltak a családdal, azóta pedig elválaszthatatlanok voltak. Lucynak a legjobb barátnője lett, Fernandonak pedig a szerelme.
- A kishúgommal szeretném tölteni ezt a kis időt, ami még maradt. -ölelte át a lányt a fiú. -Oli itt marad, te nem.
- Ugyan már, csak fél év, utána pedig nyáron jössz te is utánam... -vigyorodott el Lucy, de azért fájt a szíve, csak nem akarta kimutatni. Teli volt kételyekkel, aggodalommal és szomorúsággal, de ezeket nem szerette volna a többiekre kivetíteni. Talán ez az utolsó madridi estéje, amit a barátaival tölthet. Felvette hát a vidám arcát, és felkelt.
- Hova mész? -kérdezte Fer.
- Táncolni a lányokkal. Ti is jöttök?
- Később. -válaszolta Iker, Lucy pedig odaszaladt a barátnőihez. Sokat táncoltak, egy idő után Iker és Fer is csatlakozott hozzájuk. Szuper este volt egészen addig, amíg el nem kezdtek énekelni. Lucy minden barátjával és a tesójával is fellépett, és közben alig bírta palástolni, hogy nagyon meghatódott. Bár nem számolta, hány pohár koktélt ivott már meg, alapból érzékenyebbnek érezte magát, az alkohol pedig csak rásegített erre. Aztán jött Sergio. Gonosz mosollyal az arcán fellépett a színpadra, és elkezdte a dalát. Szép, mély hangja volt. Lucy gyorsan elszökött az első sorból, nem akart a fiúval foglalkozni. Egész este kerülte, de meg is volt rá az oka: Sergio mindig megtalálta a módot arra, hogy kiakassza, kicikizze, piszkálja...Lucy szemében ő volt maga az ördög. A lány odasétált a pulthoz és rendelt még egy koktélt. Amíg várt, azért a színpad felé fordult. Sergio abbahagyta az éneklést, aztán valamiért még maradt, nem adta át a helyét senki másnak, pedig Oli már ott ugrált mellette, mert ő jött volna. Lucy közben megkapta az italát. Bekapta a szívószálat, és várakozón tekintett a fiú felé.
- Bocs, bocs, hogy feltartalak benneteket a bulizás közepén. -vigyorgott rosszfiúsan Sergio. Csak szeretnék méltó búcsút Lucy bébitől. -intett a lánynak a fiú, mire Lucy gyomra összeszorult. Azonnal rossz érzése támadt. Ekkor Sergio elővett egy lila kockás borítójú könyvecskét, ami pont úgy nézett ki, mint a naplója. De hát az biztos, hogy nem a naplója, hiszen az otthon van a...a...fi...ók...ban...-Szóval, nem olyan régen találtam ezt a szép történetekkel teli könyvecskét. Egészen olyan, mintha egy ismerős lány naplója volna. Kiválasztottam belőle egy oldalt, ami szerintem nagyon jól leírja, mit is érezhet most, hogy elutazik a mi édes kis Lucianank...szóval...-somolygott, Lucy pedig úgy érezte, majd felrobban. -"Rossz belegondolni abba, hogy egy hét múlva elköltözöm ebből a városból úgy, hogy itt kell hagynom azokat, akiket szeretek. Ebben az egészben van jó is és rossz is. Például nagyon örülök annak, hogy bejutottam az egyetemre. Boldog vagyok, amiért azt tanulhatom, ami érdekel. Ha elmegyek, kipróbálhatom, milyen a felnőtt, önálló élet. Viszont nemcsak a családomat, a legjobb barátomat is itt hagyom. A legjobb barátomat, akinek sosem mondhattam el, mit érzek iránta. A legjobb barátomat, akibe totál belezúgtam, de ő nem úgy néz rám, mint egy nőre. Mire hazajövök pár év múlva, valószínűleg már mással lesz együtt, lehet, feleséget is talál. Helyes srác, akit körbelengenek a lányok, nem egy barátnője volt már. Ez nagyon fáj. Amikor a napokban találkoztunk, komolyan beszélgettünk a jövőnkről. Irtó édes volt, megnevettetett és viccesen átölelt, nekem meg folyton csak az járt a fejemben, hogy itt az idő, mond már el neki! De nem mertem...féltem. Meg hát mi értelme lenne, hisz úgyis elhúzok innen! Úgyhogy csak tovább álmodozom, milyen lenne vele együtt lenni. Minden értelemben. Még sosem volt pasim. A szomszéd házban ott lakik az igazi, akivel bevállalnék bármit, olyat is, amit eddig senkivel sem tettem még." Nos, ennyi lenne. -mondta vigyorogva Sergio, mire Iker ijedten Lucy felé nézett, és találkozott a tekintetük. Most már kétségtelen volt, hogy Sergio Ramos ellopta a lány naplóját. A galád! Lucy méregtől elborult arccal elindult a fiú felé, és biztos volt benne, hogy megveri. De mielőtt felmehetett volna hozzá a színpadra, Iker elállta az útját. -Remélem, Lucy. -folytatta Sergio most már felé nézve.- hogy Londonban kicsit majd bevállalósabb leszel...és szép életed lesz. Minden szempontból. -tette hozzá, mire a lány újra indult volna lerúgni a színpadról, de Iker megfogta a kezét, és kihúzta a bárból az utcára. Lucy leült az útpadkára és a kezeibe temette az arcát. Iker lehuppant mellé, és megcirógatta a haját.
- Hé...Lucy...-szólongatta. -ez még nem a világ vége...hallod?
- Mond, miért csinálja ezt velem mindig? Miért szívat, miért csinál belőlem bolondot? Miért jó az neki, ha elrontja itt az utolsó estémet is? -kezdett el szipogni Lucy, majd sírni.
- Semmi baj, Sergio egy barom, ne foglalkozz vele. -simogatta vigasztalón Lucy hátát Iker.
- Ezek után hogy mondhatod ezt? Mindenki előtt felolvasta a naplómat! Ráadásul pont ezt a részt választotta! Pont ezt...
- Senki se tudja, hogy te írtad!
- Csak aki hülye ahhoz, hogy felfogja.
- Figyelj, én se tudtam addig, amíg te nem mondtad...
- Kedves vagy, hogy próbálsz nyugtatni, de nem hiszek neked. Hiszen teljesen egyértelmű!
- Nem szabadna emiatt sírnod.
- Inkább nevessek?
- Az jobb volna.
- Meg kellene neki köszönnöm, hogy nem tartott az egészből felolvasó estet.
- Nem fogom védeni, ez most tényleg nagyon csúnya dolog volt tőle. Kiakadtam én is.
- Miért állítottál meg?
- Nem szerettem volna, ha olyat teszel, amit aztán megbánsz. Láttam rajtad, hogy ölni készülsz.
- Kösz, hogy kihoztál.
- Szeretnél hazamenni? Vagy beszélgethetünk otthon is valamelyikünknél a lépcsőn. Tudod, mint ahogy eddig tettük. Van otthon fagyim.
- Mennyire ismersz. -mosolyodott el Lucy.
- Na végre! Egy mosoly. -ölelte át Iker a lányt. Lucy szorosan odabújt hozzá.-tudtam, hogy a fagyi mindig jókedvre derít. -gyere. -kelt fel, és Lucy felé nyújtotta a kezét. -hazasétáljunk? Bár kicsit remegsz...
- Semmi bajom, csak az alkohol illetve a düh keverékének hatása.
- Menjünk, gyere, jobb, ha most nem vagy Sergio közelében.
- Soha többé nem akarom látni. -állt fel Lucy is, majd elindultak haza. Az utca, ahol laktak szerencsére csak pár sarokra volt a bártól.
- Ha nem jössz haza többet, velem se találkozol. -morogta szomorúan Iker. -ezt szeretnéd?
- Lehet.
- Nem mondhatod komolyan. Csak fősulira mész. Nem kell attól megszakítanod mindenkivel a kapcsolatot. Főleg nem velem.
- Elköltözöm egy másik országba, ez több lesz, mint hogy egyetemre megyek.
- Tudom.
- Amúgy meg egy szóval se mondtad, hogy maradjak itt.
- Nem, mert nem akartalak befolyásolni. Ez a te saját döntésed kellett, hogy legyen. De nem értettem, hogy miért költözöl el, miközben itt Madridban is jó továbbtanulási lehetőségeid voltak. Felvettek egy csomó helyre, és te a legtávolabbit választottad.
- Fel kell hogy nőjek, érted?
- Teljesen biztosan mondhatom, hogy ez itt is megtörtént volna veled. Mindenki felnő egy idő után.
- Teljesen úgy értelmezem ezt a beszélgetést, mintha le akarnál beszélni a költözésről. -sóhajtott nagyot Lucy, közben hazaértek. Iker Lucyékkal szemben lakott, a fiú szülei pedig hárommal arrább.
- Bocs, csak őszintén megmondva, tényleg szeretném, ha maradnál. Nem mondtam eddig, de fontos vagy nekem. Rossz arra gondolni, hogy ha holnap után bekopogok hozzátok nem te fogsz ajtót nyitni...hogy a szobád üres lesz...hogy nem fog senki velem odaülni a lépcsőre dumálni...
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy kiről írtam a naplóban? Tudod, az idézet, amit az az aljas görény felolvasott...
- Mit mondjak róla, Lucy? Nem érdekel...nem rám tartozik, érted? Tőlem akár apácának is mehetnél, nekem mindig is a barátom maradnál. -mondta őszintén a lány szemeibe nézve a fiú.
- Hm...
- Figyelj, Luce...-kezdett bele újra Iker. Csak ő szólította így. -közöttünk nem fog változni semmi. Leírtál dolgokat, na és? Mindenkinek vannak vágyai. Sergio egy kretén, hogy elvette a naplód, és még nagyobb barom, amiért ezt csinálta. Megtörtént. De nem szabad emiatt rosszul érezned magad.
- Szóval, nem érdekel, amit írtam? -lépett közelebb hozzá Lucy.
- Nem.
- Pedig rólad írtam. -suttogta.
- Rólam? -mosolyodott el Iker. -Miért nem...
- Miért nem szóltam eddig, hogy totál odavagyok érted?
- Őőőő...
- Pont ezért. -húzta el a szája szélét a lány. -de most már mindegy is...
- Dehogy mindegy. Lucy, ha valaha csak egy kis esély is lett volna rá, hogy összejöjjünk, ha egy picit is mutatsz irántam érdeklődést, biztos lehetsz benne, hogy én viszonoztam volna. -közölte Iker komolyan, mire Lucy elmosolyodott.
- Hogy...micsoda?
- Igen, Luce. -bólogatott Iker vigyorogva, majd megsimogatta az arcát. Lucy átkarolta a nyakát, és hozzábújt.
- Ezt nem hiszem el.
- Pedig hidd el. -mondta Iker, miközben Lucy mélyen belenézett a szemeibe. Aztán a fiú hozzáérintette az ajkát a szájához. Ez még csak egy apró, bátortalan kis csók volt, de Lucy majd kicsattant a boldogságtól. És nem elégedett meg ennyivel. Ahogy a fiú sem. Iker újra és újra megcsókolta, egyre szenvedélyesebben és vadabbul, a végén már a kezeik is felfedező útra indultak egymás testén. -gyere. -fogta meg Iker Lucy kezét. -mármint...átjössz hozzám?
- Igen. -nyomott egy kis puszit a fiú szájára Lucy.
- De csak a fagyi miatt.
- Nem, nem csak a fagyi miatt.
- Akkor...
- Ez az utolsó estém Madridban ki tudja, mennyi ideig. Veled szeretnék maradni.
- Én pedig veled. -mosolygott Iker, aztán átszaladtak az úttesten. A házban aztán folytatták, amit elkezdtek, Lucy pedig Ikerrel töltötte az éjszaka további részét.
- Hahó, merre vagy? -kiáltott rá Fernando a lányra, aki azonnal felocsúdott a visszaemlékezésből.
- Bocs, csak az utolsó estémre gondoltam, amit itt töltöttem. -válaszolt kissé zavartan Lucy.
- Ó, hát az nem egyike a legjobb emlékeidnek, igaz? -húzta el a szája szélét Fer.
- Aha...-mosolyodott el Lucy.
- Figyelj, Sergio megváltozott. Amúgy nem kell vele találkoznod, ha nem akarsz. Bár még mindig a haverom, és attól függetlenül, hogy én az Atleticoban játszom, ő meg a Realban, sokat találkozunk.
- Szuper. Hm...Ikerről tudsz valamit?
- Ja, ő is még mindig a Real Madridban játszik.
- Tudom. Úgy értem, hogy vele is tartod a kapcsolatot?
- Igen, persze. Bár ő picit messzebb lakik tőlünk. Te mikor hallottál róla utoljára?
- Pár hónapja beszéltünk a neten.
- Ó, akkor tudod, hogy Eva a barátnője?
- Ühüm. -bólintott Lucy, és összeszorult a szíve. Félt az újra találkozástól Ikerrel. Vajon mit fog szólni, ha látja, mit fog tenni, hogyan fogadja majd őt? Vajon megint olyan szoros lesz közöttük a kapcsolat, mint régen? Sokat változott a fiú? Lucy nem tudta a kérdésekre a választ. Azt viszont igen, hogy a viszontlátás kikerülhetetlen.
- Hé...Lucy...-szólongatta. -ez még nem a világ vége...hallod?
- Mond, miért csinálja ezt velem mindig? Miért szívat, miért csinál belőlem bolondot? Miért jó az neki, ha elrontja itt az utolsó estémet is? -kezdett el szipogni Lucy, majd sírni.
- Semmi baj, Sergio egy barom, ne foglalkozz vele. -simogatta vigasztalón Lucy hátát Iker.
- Ezek után hogy mondhatod ezt? Mindenki előtt felolvasta a naplómat! Ráadásul pont ezt a részt választotta! Pont ezt...
- Senki se tudja, hogy te írtad!
- Csak aki hülye ahhoz, hogy felfogja.
- Figyelj, én se tudtam addig, amíg te nem mondtad...
- Kedves vagy, hogy próbálsz nyugtatni, de nem hiszek neked. Hiszen teljesen egyértelmű!
- Nem szabadna emiatt sírnod.
- Inkább nevessek?
- Az jobb volna.
- Meg kellene neki köszönnöm, hogy nem tartott az egészből felolvasó estet.
- Nem fogom védeni, ez most tényleg nagyon csúnya dolog volt tőle. Kiakadtam én is.
- Miért állítottál meg?
- Nem szerettem volna, ha olyat teszel, amit aztán megbánsz. Láttam rajtad, hogy ölni készülsz.
- Kösz, hogy kihoztál.
- Szeretnél hazamenni? Vagy beszélgethetünk otthon is valamelyikünknél a lépcsőn. Tudod, mint ahogy eddig tettük. Van otthon fagyim.
- Mennyire ismersz. -mosolyodott el Lucy.
- Na végre! Egy mosoly. -ölelte át Iker a lányt. Lucy szorosan odabújt hozzá.-tudtam, hogy a fagyi mindig jókedvre derít. -gyere. -kelt fel, és Lucy felé nyújtotta a kezét. -hazasétáljunk? Bár kicsit remegsz...
- Semmi bajom, csak az alkohol illetve a düh keverékének hatása.
- Menjünk, gyere, jobb, ha most nem vagy Sergio közelében.
- Soha többé nem akarom látni. -állt fel Lucy is, majd elindultak haza. Az utca, ahol laktak szerencsére csak pár sarokra volt a bártól.
- Ha nem jössz haza többet, velem se találkozol. -morogta szomorúan Iker. -ezt szeretnéd?
- Lehet.
- Nem mondhatod komolyan. Csak fősulira mész. Nem kell attól megszakítanod mindenkivel a kapcsolatot. Főleg nem velem.
- Elköltözöm egy másik országba, ez több lesz, mint hogy egyetemre megyek.
- Tudom.
- Amúgy meg egy szóval se mondtad, hogy maradjak itt.
- Nem, mert nem akartalak befolyásolni. Ez a te saját döntésed kellett, hogy legyen. De nem értettem, hogy miért költözöl el, miközben itt Madridban is jó továbbtanulási lehetőségeid voltak. Felvettek egy csomó helyre, és te a legtávolabbit választottad.
- Fel kell hogy nőjek, érted?
- Teljesen biztosan mondhatom, hogy ez itt is megtörtént volna veled. Mindenki felnő egy idő után.
- Teljesen úgy értelmezem ezt a beszélgetést, mintha le akarnál beszélni a költözésről. -sóhajtott nagyot Lucy, közben hazaértek. Iker Lucyékkal szemben lakott, a fiú szülei pedig hárommal arrább.
- Bocs, csak őszintén megmondva, tényleg szeretném, ha maradnál. Nem mondtam eddig, de fontos vagy nekem. Rossz arra gondolni, hogy ha holnap után bekopogok hozzátok nem te fogsz ajtót nyitni...hogy a szobád üres lesz...hogy nem fog senki velem odaülni a lépcsőre dumálni...
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy kiről írtam a naplóban? Tudod, az idézet, amit az az aljas görény felolvasott...
- Mit mondjak róla, Lucy? Nem érdekel...nem rám tartozik, érted? Tőlem akár apácának is mehetnél, nekem mindig is a barátom maradnál. -mondta őszintén a lány szemeibe nézve a fiú.
- Hm...
- Figyelj, Luce...-kezdett bele újra Iker. Csak ő szólította így. -közöttünk nem fog változni semmi. Leírtál dolgokat, na és? Mindenkinek vannak vágyai. Sergio egy kretén, hogy elvette a naplód, és még nagyobb barom, amiért ezt csinálta. Megtörtént. De nem szabad emiatt rosszul érezned magad.
- Szóval, nem érdekel, amit írtam? -lépett közelebb hozzá Lucy.
- Nem.
- Pedig rólad írtam. -suttogta.
- Rólam? -mosolyodott el Iker. -Miért nem...
- Miért nem szóltam eddig, hogy totál odavagyok érted?
- Őőőő...
- Pont ezért. -húzta el a szája szélét a lány. -de most már mindegy is...
- Dehogy mindegy. Lucy, ha valaha csak egy kis esély is lett volna rá, hogy összejöjjünk, ha egy picit is mutatsz irántam érdeklődést, biztos lehetsz benne, hogy én viszonoztam volna. -közölte Iker komolyan, mire Lucy elmosolyodott.
- Hogy...micsoda?
- Igen, Luce. -bólogatott Iker vigyorogva, majd megsimogatta az arcát. Lucy átkarolta a nyakát, és hozzábújt.
- Ezt nem hiszem el.
- Pedig hidd el. -mondta Iker, miközben Lucy mélyen belenézett a szemeibe. Aztán a fiú hozzáérintette az ajkát a szájához. Ez még csak egy apró, bátortalan kis csók volt, de Lucy majd kicsattant a boldogságtól. És nem elégedett meg ennyivel. Ahogy a fiú sem. Iker újra és újra megcsókolta, egyre szenvedélyesebben és vadabbul, a végén már a kezeik is felfedező útra indultak egymás testén. -gyere. -fogta meg Iker Lucy kezét. -mármint...átjössz hozzám?
- Igen. -nyomott egy kis puszit a fiú szájára Lucy.
- De csak a fagyi miatt.
- Nem, nem csak a fagyi miatt.
- Akkor...
- Ez az utolsó estém Madridban ki tudja, mennyi ideig. Veled szeretnék maradni.
- Én pedig veled. -mosolygott Iker, aztán átszaladtak az úttesten. A házban aztán folytatták, amit elkezdtek, Lucy pedig Ikerrel töltötte az éjszaka további részét.
- Hahó, merre vagy? -kiáltott rá Fernando a lányra, aki azonnal felocsúdott a visszaemlékezésből.
- Bocs, csak az utolsó estémre gondoltam, amit itt töltöttem. -válaszolt kissé zavartan Lucy.
- Ó, hát az nem egyike a legjobb emlékeidnek, igaz? -húzta el a szája szélét Fer.
- Aha...-mosolyodott el Lucy.
- Figyelj, Sergio megváltozott. Amúgy nem kell vele találkoznod, ha nem akarsz. Bár még mindig a haverom, és attól függetlenül, hogy én az Atleticoban játszom, ő meg a Realban, sokat találkozunk.
- Szuper. Hm...Ikerről tudsz valamit?
- Ja, ő is még mindig a Real Madridban játszik.
- Tudom. Úgy értem, hogy vele is tartod a kapcsolatot?
- Igen, persze. Bár ő picit messzebb lakik tőlünk. Te mikor hallottál róla utoljára?
- Pár hónapja beszéltünk a neten.
- Ó, akkor tudod, hogy Eva a barátnője?
- Ühüm. -bólintott Lucy, és összeszorult a szíve. Félt az újra találkozástól Ikerrel. Vajon mit fog szólni, ha látja, mit fog tenni, hogyan fogadja majd őt? Vajon megint olyan szoros lesz közöttük a kapcsolat, mint régen? Sokat változott a fiú? Lucy nem tudta a kérdésekre a választ. Azt viszont igen, hogy a viszontlátás kikerülhetetlen.