Lucy hamar belerázódott a madridi hétköznapokba, és kezdte megszokni, hogy Nandonál lakik. A fiú sajnos nem töltött túl sok időt otthon, mert március lévén még javában tartott a foci szezon, viszont Lucy így is eltudta foglalni magát. Az első hét gyorsan eltelt, találkozott a családtagjaival, illetve sok régi madridi ismerősével felvette a kapcsolatot. Mivel Nando megadta neki egy ingatlanos barátja telefonszámát, így a második héten elkezdett kiadó üzlethelyiségek és lakások után nézelődni. Diego összeszedett pár Lucy igényeihez igazodó ajánlatot, majd összefutottak egy kávézóban, és ott beszélték meg a továbbiakat. A lány boldog volt, mert sok lehetőség közül választhatott, és ahogy áttekintette őket, közölte Diegoval, hogy legalább 5 helyet megszeretne nézni. Előző nap érkeztek meg a cuccai Londonból, és a garázsba rakatta be az összeset, mert úgy gondolta, szükségtelen kipakolni őket, amíg el nem költözik. Amikor visszatért Ferhez a megbeszélésről, megkereste azt a dobozt, amelyben a rajzos eszközeit rejtegette, és bevitte a nappaliba. Mire Nando este hazaért az edzéséről, az egész nappali teli volt a munkáival.
- Halihó húgi, mit csinálsz? -lépett át egy nagy lapot a fiú, és fintorogva nézett körül. -mi ez a kupi?
- Jól sikerült a konzultáció Diegoval, és amikor ideértem, annyira jókedvű voltam és lelkes, hogy ihletet kaptam a tervezgetéshez. Holnap elmegyek megnézni két boltot, ráérsz esetleg, hogy elkísérj?
- Bocsi, de egész nap a csapattal kell lennem...tudod, edzés, megbeszélés, miegymás. Szerintem nem kellek én oda, tuti, hogy jól fogsz végül választani. Mindig mindent átrágsz figyelmesen, nem hinném, hogy baj lesz.
- Tudom, de azért szuper lett volna. Lakást is kellene most már intéznem. Lassan 1 hónapja itt csövezek nálad.
- Mondtam, hogy addig maradsz, amíg csak szeretnél. Én amúgy se vagyok itthon sokat, nem zavarjuk egymást. Használhatod a kocsit is bármikor, amit kölcsönadtam.
- Kösz Nando, csak komolyan nem akarok a nyakadon élősködni.
- Dehogy élősködsz. Szívesen fogadott vendég vagy nálam.
- Én ezt tudom, és köszönöm, viszont mégis csak jobb lesz, ha találok végre magamnak egy saját otthont.
- Jól van, ezt te érzed. Rendelünk kínait vacsorára?
- Persze. -bólintott Lucy. -Ha anya ezt hallaná.-kacagott fel.
- Tudod mit? -kérdezte hirtelen felindulásból Fer. -Most elmegyünk vacsizni valahova!
- Ne, látom, hogy fáradt vagy. -állt fel Lucy.
- Ugyan már, állandóan itthon ülünk...menj fel, öltözz át. Én is letusolok.
- Hát, jó. -bólintott Lucy, és elindult felfelé a lépcsőn.
- Húgi. -szólt utána Fernando.
- Ó, persze...a rajzok. -nevetett Lucy. -gyorsan összeszedem őket. -fordult meg hirtelen, aztán visszaszaladt a nappaliba. Nando mosolyogva figyelte.
- Egyébként csak azt akartam kérdezni, hogy Sergioval nem futottál -e össze mostanában?
- Öööö, nem. Kellett volna? -fintorodott el Lucy.
- Beszéltem vele nemrég telefonon, mert össze szoktunk ülni egy hónapban legalább egyszer valamelyikünknél...
- Említetted neki, hogy itt lakom nálad? Csak mert jobb lenne szerintem, ha most te mennél át hozzá.
- Úgy is fogtok találkozni.
- Ha rajtam múlik, nem.
- Mégis miért?
- Még kérded?
- Már mondtam, hogy megváltozott. Lucy, felnőttünk, mindannyian.
- Attól még...NEM...AKAROM...LÁTNI. Rendicsek?
- Aha...de úgyis elkerülhetetlen.
- Inkább fogd be. -morogta Lucy, Fer pedig gúnyos mosollyal nézett rá.
- Egyébként, Ikert tájékoztattad már arról, hogy itthon vagy?
- Az egyébként a kedvenc szavad?
- Ha-ha!
- Nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Szóval nem. Nem akarom felforgatni az életét.
- Miért tennéd annyival, hogy írsz neki, hogy "hali hazaköltöztem, veled mizu?"
- Nem is tudom.
- Megadom a számát. -vette elő a telefonját Nando, és elkezdett rajta pötyögni. -át is küldtem.
- Kösz, de szükségtelen volt. -mondta Lucy keményen. -nem szándékozom...
- És mi lesz, ha egyik nap hazajössz, és itt lesznek mindketten? Iker anno a legjobb barátod volt. Szerinted mit fog szólni, hogy nem közölted vele, itt vagy? Egy csomó ismerősöddel felvetted a kapcsolatot, és pont őt hagytad ki! Biztos, hogy szeretne látni, vagy beszélgetni veled.
- Nando. 5 év telt el. Mindenkinek megvan a saját dolga. Amíg Londonban laktam dumáltunk néha, de max 3 havonta írtunk egymásnak pár sort. Szerintem ez fura lenne, ha egyszer csak megjelennék nála vagy ilyesmi...
- Nem értem miért lenne az olyan felkavaró...
- Neked nem is kell, csak fogd fel, és fogadd el, hogy én ezt nem szeretném. Na húzok készülődni. -mondta a lány, majd otthagyta a bátyját. Fer vágott egy grimaszt, majd ő is besietett a fürdőbe zuhanyozni.
Másnap délután Lucy Madrid egyik legforgalmasabb utcájának közepén ácsorgott. Azt a kiadó helyiséget ment el megnézni, amelyet a szuper belvárosi elhelyezkedése miatt választott ki. Leülhetett volna, mert pont egy üres pad mellett volt, de irtó idegesnek érezte magát, így inkább nem mozdult. Diego már 5 perce késett, a lány pedig azon tűnődött vajon nem nézte-e el a címet.
- Szia. -érkezett meg nemsokára a fiú láthatóan vidám hangulatban, a kezében 2 pohár kávéval. -ezt neked hoztam.
- Szia. Ó, köszönöm szépen. -mosolyodott el Lucy, és átvette az egyik forró italt. -Jó helyen álldogáltam eddig amúgy? Mármint ez lesz az? -mutatott a velük szemben álló üres üzletre.
- Igen, ez az.
- Huh...-húzta el kicsit a szája szélét Lucy.
- Na mond, mi a probléma?
- Egy designer ruhabolt mellett van.
- Viszont neked menyasszonyi ruháid lesznek, nem? Az azért más...
- Akkor is...hm...szerintem konkurencia.
- Szóval meg sem nézed?
- De, azért igen. Van jó oldala is a helynek.
- Tudom, az elhelyezkedés.
- Kb. 10 percet vártam itt, és tényleg nagyon sokan járnak errefelé. És vásárolnak! Viszont szerintem, nekem nem túlzottan szükséges, hogy a belváros közepén legyen a vállalkozásom. Az ügyfeleim mind menyasszonyok lesznek...előzetes bejelentkezést szeretnék, úgyhogy max a reklám miatt jó, ha ezt választanám. A kirakat is irtó fontos. És itt eléggé kis hely lenne, max egy ruhát tudnék kitenni.
- Ne agyald túl szerintem, Lucy. -vigyorgott Diego.
- A bátyám beszélt veled, ugye?
- Hát, lehetséges, hogy megkért arra, hogy ha túlkomplikálnád már az elején a dolgokat, akkor szóljak rád.
- És szerinted azt teszem? -nevetett fel Lucy.
- Aha. Gyere, nézzünk szét. -vette elő a fiú a kulcsokat, majd bementek a boltba.
Lucy a következő 3 napban sorban végigjárta Diegoval mind az 5 választott kiadó helyet, de mindegyikben talált valami kifogásolhatót. Végül úgy búcsúzott el a fiútól, hogy még keresgélnek mindketten. Nando elutazott Valenciába egy meccs miatt a csapatával, így a lány hogy ne legyen túl magányos, a hétvégét a szüleinél töltötte. Ebéd előtt egy kicsit felment a szobájába pihenni. Még mindig minden úgy volt, ahogyan ott hagyta a londoni költözése előtt. Belenézett a fiókokba, és a szekrénybe, és rátört a nosztalgia. Nem akart most az üzletre és az új lakására gondolni, kicsit rá is pörgött a keresésre, szüksége volt egy kis lazításra. Ahogy kinyitotta az ágya melletti komód fiókot, elmosolyodott.
- Iker fotóalbuma. -sóhajtott nagyot, majd az ölébe vette, és lassan átlapozta.
5 évvel ezelőtt
Lucy megfordult az ágyban, és kinyitotta a szemeit, majd szétnézett. Azonnal felfogta, hogy nem a saját szobájában volt. Egy kéz ölelte át a derekát, aztán bevillant minden, ami az éjszaka történt. Lassan megfordult, és megpillantotta Ikert. Hatalmasat dobbant a szíve, a lány félt is, hogy a fiú meghallja, és felébred. De nem bírta ki, hogy ne piszkálja, megcirógatta a fiú orra hegyét, aztán közelebb húzódott hozzá. Úgy hitte, minél közelebbről nézi a fiú arcát, annál inkább megjegyzi majd a vonásait. Iker kinyitotta a szemeit, majd elmosolyodott. A haja teljesen össze volt kócolódva.
- Szóval, maradsz itthon? -kérdezte a lánytól bohókásan, és finoman megcsókolta.
- Sajnos biztos, hogy el kell mennem. De jó volna.
- Minden rendben?
- Igen, azt hiszem. Már ha arra célzol, hogy te és én egy ágyban ébredtünk.
- Arra, igen. Eléggé szuper volt az éjszaka, nem?
- Az tuti.
- Mit szeretnél, mi legyen velünk? -simogatta végig Lucy arcát Iker.
- Fogalmam sincs, Iker, nem hittem, hogy ez megtörténhet.
- Én se.
- Mióta tetszem neked amúgy? -ült fel Lucy az ágyban.
- Nem tudom megmondani...régóta.
- És miért nem léptél semmit, miért nem szóltál róla?
- Mert Nando kishúga vagy. Ráadásul barátok vagyunk, nem tudtam, hogyan hatna ez ránk, vagy hogy hogyan reagálnál. És idősebb is vagyok nálad.
- 18 éves vagyok, Iker, már nem vagyok kisgyerek.
- Tudom, de azért nagy a korkülönbség közöttünk.
- Mégis megértjük egymást.
- Ez igaz. És úgy tűnik, hogy máshogyan is passzolunk. -mosolyodott el kacéran Iker, Lucy pedig ráhajolt, és szenvedélyesen megcsókolta. -egy idióta vagyok, hogy nem léptem előbb.
- Hagytál volna elmenni úgy, hogy nem tudom, hogy lehetett volna több is közöttünk.
- Luce...azért te se nagyon erőlködtél, hogy elmond nekem, mit érzel! Mármint, ugye...
- Tudom. Sajnálom.
- Nincs baj. -túrt bele a lány hajába a fiú.
- Haza kell mennem lassan. Este indul a gépem.
- Később még találkozunk?
- Persze. -nyomott egy kis puszit Iker szájára Lucy, aztán felkelt, felöltözött, majd hazament. Nem tudta felfogni, ami történt. Szerencsére a szülei még aludtak, úgyhogy halkan, észrevétlenül fel tudott sunnyogni a szobájába. Letusolt, majd szétnézett a szobájában. A napló nem volt sehol. Idegességében éhes lett, úgyhogy a konyhában összerakott magának egy szendvicset, és felvitte magával. Miközben megette, azon gondolkozott, Sergio vajon mikor nyúlhatta le a naplót? Vajon elolvasta az egészet? Valamikor biztosan elvitte, hiszen nem találta meg. Mindegy, most már nála marad. Hacsak Fer nem vette el tőle. Á, biztos nem, a bátyja nem olyan természetű, aki balhézik a barátaival. Lucy egy ideig még tett-vett, aztán délután még kiült utoljára egy kicsit a lépcsőre a házuk elé. Ikerre várt, aki nemsokára meg is jelent.
- Szia. -köszönt a kapuban állva Iker. -Ugye nem zavarok? -kérdezte, Lucy pedig megrázta a fejét. A fiú kezében valami nagy könyvszerűség volt átkötve egy piros selyem masnival, amit amikor lehuppant a lány mellé odaadott neki. -ezt neked hoztam. Búcsúajándék.
- Ó, köszönöm. -mosolyodott el Lucy, majd hozzábújt Ikerhez. A fiú szorosan ölelte magához.
- Nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem.-mondta Lucy, aztán megnézte, mi az ajándéka: egy fényképalbum. -húúúú. -lapozta át. -ebbe aztán jó sok emléket összegyűjtöttél. -nevetett fel a lány, közben a sírással küzdött. Iker letörölt egy könnycseppet az arcáról, és szomorú tekintettel figyelte a lányt. -köszönöm Iker. Ez irtó szuper!
- Így egy kicsit mindig veled leszek.
- Szeretlek. -mondta ki Lucy hirtelen, mire Iker válaszul megcsókolta, és ez a lánynak többet jelentett, mint bármi más.
Lucyt az édesanyja rántotta vissza a valóságba, aki benézett a szobájába, és kérdezett valamit.
- Tessék? Bocsi, nem értettem. -mosolygott rá Florra a lány.
- Csak azt kérdeztem, hogy segítesz -e készíteni valami süteményt. A bátyádék ma átjönnek, és a kicsik szeretik az édességet.
- Rafaelék?
- Igen.
- Ó, persze, megyek. -kelt fel a lány, és az albumot az ágyra dobta.
- Találkoztál már Ikerrel? -érdeklődött törődő hangon Flor.
- Nem, miért?
- Tudom, hogy amit nézegettél az az a fényképalbum, amit tőle kaptál. Szeretnéd látni?
- Nem. -jött ki a szobájából Lucy, és elindult a konyha felé.
- Elmondod, mi az oka?
- Az az igazság, hogy mivel 5 éve nem találkoztunk lehet, fel sem ismerne. Milyen lenne, ha csak úgy felbukkannék nála, hogy hahó, hazajöttem? Félek, hogyan reagálna.
- Nem igazán értem, hogy mi a baj. Iker nem olyan...
- Barátnője van. Eva. És komoly a kapcsolatuk.
- És? A legjobb barátja voltál évekig.
- És...még nem állok készen arra, hogy lássam.
- Mert fülig bele voltál szerelmesedve régen?
- Anyu! Ezt meg honnan veszed? -meredt Florra Lucy.
- Csak a vak nem látta. Folyton egymáson lógtatok. Mariaval az esküvőtöket is elterveztük.
- Ó, szuper. Ez édes. -kezdett el nevetni Lucy. -Hagyhatnánk a témát?
- Úgysem kerülheted el.
- Nando bérelt fel?
- Mert?
- Ő is ugyanezt mondta! -akadt ki Lucy. -kérlek, inkább készítsünk sütit a haspókoknak, és felejtsük ezt el. -morogta a lány, aztán elkezdte elővenni a szekrényből a hozzávalók egy részét.
Lucyt az édesanyja rántotta vissza a valóságba, aki benézett a szobájába, és kérdezett valamit.
- Tessék? Bocsi, nem értettem. -mosolygott rá Florra a lány.
- Csak azt kérdeztem, hogy segítesz -e készíteni valami süteményt. A bátyádék ma átjönnek, és a kicsik szeretik az édességet.
- Rafaelék?
- Igen.
- Ó, persze, megyek. -kelt fel a lány, és az albumot az ágyra dobta.
- Találkoztál már Ikerrel? -érdeklődött törődő hangon Flor.
- Nem, miért?
- Tudom, hogy amit nézegettél az az a fényképalbum, amit tőle kaptál. Szeretnéd látni?
- Nem. -jött ki a szobájából Lucy, és elindult a konyha felé.
- Elmondod, mi az oka?
- Az az igazság, hogy mivel 5 éve nem találkoztunk lehet, fel sem ismerne. Milyen lenne, ha csak úgy felbukkannék nála, hogy hahó, hazajöttem? Félek, hogyan reagálna.
- Nem igazán értem, hogy mi a baj. Iker nem olyan...
- Barátnője van. Eva. És komoly a kapcsolatuk.
- És? A legjobb barátja voltál évekig.
- És...még nem állok készen arra, hogy lássam.
- Mert fülig bele voltál szerelmesedve régen?
- Anyu! Ezt meg honnan veszed? -meredt Florra Lucy.
- Csak a vak nem látta. Folyton egymáson lógtatok. Mariaval az esküvőtöket is elterveztük.
- Ó, szuper. Ez édes. -kezdett el nevetni Lucy. -Hagyhatnánk a témát?
- Úgysem kerülheted el.
- Nando bérelt fel?
- Mert?
- Ő is ugyanezt mondta! -akadt ki Lucy. -kérlek, inkább készítsünk sütit a haspókoknak, és felejtsük ezt el. -morogta a lány, aztán elkezdte elővenni a szekrényből a hozzávalók egy részét.